A szibériai tél beköszöntét jósló legújabb éghajlat-változási előrejelzés csemegézése mellett kevesebb figyelmet kap, hogy az idei év fejleményei sorsdöntően befolyásolják a két legnagyobb klímavédelmi szabályozás - a kiotói jegyzőkönyv és az Európai Unió emissziókereskedelmi rendszerének - bevezetését és sikerét.
n "Meg kell erősíteni a déli és az északi határokat az éghajlati menekültek ellen." Így lehet összefoglalni a Pentagonnak az elkövetkező húsz évre radikális éghajlati változásokat előrejelző tanulmányának ajánlásait. Mindez jól tükrözi az Egyesült Államok klímakérdéssel kapcsolatos mentalitását: bár a veszélyt radikálisnak tartja, nem számol sem a klímaváltozás megelőzésével, sem a nemzetközi együttműködéssel. Noha az ENSZ éghajlatvédelmi keretegyezménye 1994 óta hatályos, annak jogilag kötelező érvényű pontosítása, a kiotói jegyzőkönyv nem, mivel az Egyesült Államok és Oroszország nem ratifikálta. A pontos kibocsátáscsökkentési vállalásokat (kvótákat) és a vállalást tett országoknak a csökkentést más országok területén is lehetővé tevő úgynevezett rugalmassági mechanizmusokat tartalmazó rendszert az Egyesült Államok nem tartja megfelelő eszköznek, az európai országok pedig nem hajlandók más szisztémát kidolgozni.
"Élő" jegyzőkönyv
A kiotói jegyzőkönyvvel kapcsolatos kényesebb kérdéseket két éve a marrakesi ülésszakon sikerült tisztázni, így a magyar elnöklettel nemrég lezajlott kilencedik, milánói ülésszak előtt sokan várták, hogy a jegyzőkönyv végre életbe lép. Erre nem került sor, bár a forduló a bizalomépítés és a diplomáciai együttműködés erősítésének jegyében telt el (lásd keretes írásunkat). Buenos Airesben azonban idén decemberben biztosan eldől a kiotói jegyzőkönyv sorsa, jövőre ugyanis már a következő évtized cselekvési stratégiáit kellene tárgyalni.
Milánóban az oroszok Putyin elnök több, botrányt kavaró elutasító kijelentése ellenére közölték, hogy érdekeltek a ratifikálásban, hisz rengeteg értékesíthető, más országokban érvényesíthető kvótájuk van, az USA érdekeltsége viszont továbbra is ellentmondásos: legnagyobb kibocsátóként jelentős csökkentéseket kellene elérnie, és ez az erős szén- és olajlobbi érdekeit, valamint az ország versenyelőnyét sérti, ugyanakkor legfejlettebbként a technológiaváltás nyertese lehetne, ha mint beruházó kapcsolódna a nemzetközi rendszerbe.
A ratifikálók többsége addig is megpróbálja tartani magát a kiotói jegyzőkönyvhöz. Kína például több mint tíz százalékkal csökkentette kibocsátását, Nagy-Britannia éves GDP-jének két százalékát fordítja arra, hogy tíz éven belül teljes energiaellátásának hatvan százalékát megújuló, szén-dioxid-mentes energiaforrásokra alapozza. Ezek aránya és a tervek a többi EU-tagállamban az 5 és 15 százalék között mozognak. A "kvázi" életbelépést jól szimbolizálja, hogy a kiotói rendszer - két vállalást tett állam között létrejövő - "együttes végrehajtás" nevű mechanizmusa de facto működik: a legfejlettebb nyugat-európai államok ennek keretében főleg a most csatlakozó országokban tett beruházásokkal csökkentenek. Cserébe az elért csökkentés egy részét magukénak írhatják le, feltéve, ha Kiotó életbe lép. A beruházók mégis tülekednek: egyrészt mindenki bízik az oroszokban, másrészt e rendszerben olcsón lehet hozzájutni "szennyezési joghoz".
Készülő magyarok
Miközben a nemzetközi tárgyalásokon élenjárnak a magyar szakemberek, a hazai szabályozás többéves elmaradásban van, például tavaly nyárra kellett volna elkészülnie az együttes végrehajtás szabályozásának. "Azzal szembesültünk, hogy a kiotói jegyzőkönyv nem lépett életbe - tájékoztatott Faragó Tibor, aKörnyezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) munkatársa -, így a hatályos keretegyezményre hivatkozva tudjuk beépíteni a hazai jogrendbe." A szabályozás hiányában eddig egyedileg bírálták el a beruházásokat - az első és legnagyobb a napokban fejeződött be: a borsodi erőművet szénről biomasszára (faforgács) állították át holland segítséggel. A szabályozás-tervezet a tárcaközi egyeztetéseken átjutott, idén életbe lép, bár a jelentősége ennek már nem túl nagy: az eddigi klímavédelmi rendszereket gyakorlatilag felülírja az Európai Unió saját területére kidolgozott emissziókereskedelmi rendszere (lásd Kibocsátásprivatizáció című keretes írásunkat), ami kapcsolódik ugyan a kiotóihoz - de csak a szén-dioxidra vonatkozik, és 2005. január elsején lép életbe. Mivel Magyarország nem kért derogációt, a csatlakozásig teljesítenie kell azokat a kötelezettségeket, amelyeket az uniós tagországoknak kell addigra. "Először honosítani kell az EU-direktívát a hazai jogrendbe, másodszor május elsejéig el kell készíteni a Nemzeti Allokációs Tervet" - ismertette a teendőket és a szűk határidőket Poós Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) osztályvezetője. Az első allokációs (kvótaelosztási) tervet az EU nyárig véleményezi, addigra szükséges felállítani a nyilvántartó és ellenőrző rendszereket, majd - az EU észrevételeit figyelembe véve - őszre véglegesíteni kell a kvótaleosztást, és ki kell adni az engedélyeket. A jogszabályi előkészítés forrásigénye 100 milliós nagyságrendű, a nyilvántartó és engedélyezési rendszer a meglévő intézményhálózatra épül, de a rendszer működtetése jelentős számítógépes és személyi fejlesztést igényel. "A feladatokat tudjuk, de nem látjuk még, hogy milyen tevőleges terhet jelentenek" - ismeri el a bizonytalanságot Faragó Tibor. Nehézséget okoz például az üzemeltetők azonosítása. Az energiaszektorra naprakészek a statisztikák, az ipari kibocsátók (vas- és acél-, üveg-, tégla-, cement-, cukorgyártás és konzervipar) körében azonban nem. A KVM és a GKM mintegy hatszáz potenciális üzemeltetőt tájékoztatott és kért fel adatszolgáltatásra, de közülük kétszáz sem jelzett vissza. "Maga a direktíva egyértelműen előírja, kiket érint. Nem csak a mi feladatunk az adatok összegyűjtése, a cégeknek is érdekük lenne az adatszolgáltatás - ennek hiányában ugyanis nem működhetnek" - mondta Faragó. Az allokációs számításokat a KVM háttérintézménye és a tárcaközi bizottság allokátor-albizottsága megkezdte. "Átlátható módon fogják megkapni a kvótákat az üzemeltetők, ahol figyelembe lehet venni az iparági sajátosságokat és az ipar várható fejlődését. Ugyanakkor tilos megkülönböztetést tenni a szektorok között és a szektoron belül" - vázolta az elvben szigorú elveket a GKM munkatársa. A legfőbb probléma, hogy többféle allokációs módszer létezik - és ez a különböző érdekek közötti játéknak és a lobbizásnak kedvez.
"Mindenki annyi kvótát kaphat, amennyit kibocsát, így nem lesz érdekelt a csökkentésben - egyszerűen eladja a felesleget" - mondta Takács Gábor, az Energia Klub munkatársa, aki szerint mindenki jól járhat, de ha nem megfelelő az allokálás, sérülhet az eredeti környezetvédelmi cél. Szavait alátámasztják az olyan tények, mint például az, hogy az egyik vidéki téglagyárban a várhatóan felszabaduló kvótát kapacitásbővítésre fogják fordítani. Poós Miklós szerint a minisztériumban arra törekednek, hogy mindenki megkapja a tényleges kibocsátásának megfelelő kvótát, hisz az országos keretek ezt lehetővé teszik - sőt a jövőbeni beruházások szén-dioxid- kibocsátására megpróbálnak tartalékot képezni. A környezetvédelmi célt szerinte az emissziókereskedelmi rendszer biztosítja, így lehet, hogy később a - jelenleg még meg nem szorított - hazai cégek csökkentésre kényszerülnek.
Bár országos szinten nem lehet diszkriminálni, nem mindegy, melyik évet veszik a csökkentés kiindulási alapjául, vagy milyen módon számolják be az eddig elért csökkentéseket. A szektorok és cégek szeretnének minél több kvótához jutni, hisz komoly, pénzre váltható lehetőségről van szó. Ám a legtöbb cég hiányolja a konkrétumokat:az allokációs számítási módszer még nem nyilvános. Alapos és nyilvános szakmai vitára lenne szükség, hogy az üzemeltetők számolni tudjanak, mert jelenleg, konkrétumok hiányában, számításaik teljesen eltérő eredményeket hoznak. A cégek éppen a szakmai vitában látnak garanciát arra, hogy - miként egy szakember fogalmazott - "ne az legyen, hogy valaki suba alatt kisírja magának a kedvező módszert". Március közepén a gazdasági minisztériumban tájékoztatót tartanak a konkrét allokációs számokról - az üzemeltetőknek így egy hónapjuk se lesz arra, hogy felmérjék és véleményezzék.
Szektorról szektorra
Az energiaszektor mint legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó az egyetlen, amelynél jelentős kibocsátástúllépés lehet a megállapítható kvótákhoz képest, ugyanakkor bizonyos, hogy ők kapják a legtöbb kvótát, igaz, ők a legfelkészültebbek is. "Van olyan számítási mód, amely alapján kvótafeleslegünk van, és van olyan, ami alapján nincs" - vázolja a bizonytalan helyzetet a Vértes Erőmű Rt. vezérigazgatója. Vas László elmondta, hogy a két, földgázra átállított erőművük kibocsátásával nem lesz gond, de az oroszlányi széntüzelésű erőmű esetében, mivel a szén-dioxid-kibocsátást nem sikerült csökkenteni, a termelést kell visszafogni. A szintén széntüzelésű mátrai erőműben is elképzelhető túllépés, így a stratégia a termelés visszafogása vagy kvótavásárlás. Csakhogy mindezek áremelést is jelentenének, az áramár emelése pedig kényes ügy, amivel a mindenkori kormányoknál jól lehet lobbizni.
A másik nagy kibocsátó, a cementipar privatizációja óta jelentős beruházások történtek a gyártókapacitások színvonalának emelése, valamint az energiahatékonyság növelése terén. A váci cementgyár több mint egyharmados csökkentést ért el. A cég szerint mindenképpen érdemes hosszú távon gondolkodni, megfelelni az elérhető legjobb technikának. "A fejlesztés alapvető érdekünk, míg a kvótavásárlás csak rövid időre oldaná meg a teljesítési kötelezettséget."
"Nem szeretnénk, hogy mások slendriánsága miatt mi járjunk rosszabbul" - mondta egy cukoripari szakember, aki hozzátette: "a cukoriparban az elmúlt években történt beruházásoknak köszönhetően fajlagosan több mint harminc százalékkal csökkent az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás." Az együtt fellépő cukorgyárak nem örülnének, ha az allokáció kiszámítása során esetleg a hazai vállalatok bújtatott támogatása valósulna meg - mindenesetre ugrásra készen várják a rendszer beindulását. A rendszer részesei lesznek a sörfőzdék is, amelyek többségükben már belehúztak. A Dreher például negyvenszázalékos kibocsátáscsökkentést ért el az elmúlt évben, amit környezetvédelmi díjjal is jutalmaztak.
De vajon hogyan tudnak bekapcsolódni a kisebb iparvállalatok, illetve azok, amelyeknek nem a szén-dioxid-kibocsátást okozó tevékenység a profiljuk, például a kazánokkal rendelkező kórházak, iskolák? Az egyik, saját energetikai rendszert működtető, az elmúlt évtizedben egyharmados kibocsátáscsökkentést elért vidéki kórházban ezt mondták: "Megkaptuk a minisztériumi tájékoztatást, de annyi nyűgünk van, hogy nem értünk rá foglalkozni vele." Poós Miklós szerint a kisebb cégek felkészületlenebbek. "Az első hároméves időszak bemelegítő szakasz. Nem kell aggódni, mert a kisebb cégek is beletanulnak. Lehet, hogy nem élnek majd olyan jól e lehetőséggel, de náluk azért kisebbet lehet bukni."
Kérdés, hogy mennyi idő van "bemelegíteni"? Bár Kiotó ratifikálói elvben tartják magukat a megállapodáshoz, sokan nem tudják teljesíteni vállalásaikat. A nemzetközi és az európai rendszer a legjobb esetben is csak jövőre indul be. Milánóban az egyik klímakutató így fogalmazott: "Ha rögtön megállítjuk az üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedését, akkor is legalább negyven évig tovább nő az átlaghőmérséklet, és változik az éghajlat."
Fonyó Attila
Kibocsátásprivatizáció
Az emissziókereskedelem logikája nagyon egyszerű: minden országnak rögzítettek a csökkentési kötelezettségei, s ezt Nemzeti Allokációs Terv keretébenleosztja az üzemeltetőkre. Ha valaki ennél többet füstöl el, akkor kvótát kell vennie, ha ennél kevesebbet, akkor a maradékot értékesítheti - egy mesterséges piacon. Azokban az országokban, ahol sokat kell csökkenteni, ott a kvótaleosztás gyakorlatilag pénzügyi megvonás: a megszokottnál kisebb kibocsátási lehetőségek vagy termelés-visszafogást, vagy beruházási kötelezettségeket jelentenek. Ahol a nemzeti szint már teljesítette a vállalásokat, ott a kvótaleosztás valójában pénzügyi segítség: a tényleges kibocsátáson felüli kvótát az üzemeltető szabadon értékesítheti. Magyarország ez utóbbi kategóriába tartozik: a kiosztandó kvóta értéke 100 és 1000 milliárd forint között mozog - a szén-dioxid-kibocsátás leendő piaci árának függvényében. A kiotói rendszerhez tartozó, jelenleg nagyobb kockázatú együttes megvalósítás keretében 3-5 euró egy tonna szén-dioxid-kibocsátás, az EU emissziókereskedelmi rendszerében a kereslet-kínálati viszonyok függvényében egyes elemzők nem tartanak kizártnak 20 eurós árat sem.
