„Egy csendes forradalom” – Kenedi János történész az ellenzékről, a civilekről és az Orbán-rendszerről

  • Gera Márton
  • 2018. május 9.

Belpol

Az ellenzéki pártoknak és a civileknek meg kell találniuk a békés kohabitációt – véli az egykori demokratikus ellenzék tagja, aki szerint kritikus tömeggel és bizonyos törvényjavaslatokkal új politikai helyzetet lehetne teremteni.

Magyar Narancs: Az utóbbi években kevésszer szólalt meg. Ennek van köze a közállapotainkhoz?

Kenedi János: Van. Akkor határoztam el, hogy belekezdek egy új ciklusba a készülő esszékötetemhez, amikor január 19-én az első diáktüntetést láttam. Lehengerlő volt, engem teljes mértékben áthatott, és amikor megláttam, hogy olyan táblákat cipelnek a gyerekek, amelyekre az volt felírva, hogy „butulok”, és hogy „érzem, hogy szűkül az agyam”, akkor elhatároztam, hogy nekem itt még tennivalóm van, azt a tudást, ami a fejemben van, én ezeknek a gyerekeknek megírom.

MN: Miért volt önre ilyen hatással az a tüntetés?

KJ: Először a svungja csapott meg. Ezt én utoljára 1956. október 23-án délután éreztem, itt, a társasházunk sarkán, az elemi iskolából hazafelé jövet, palatábla­krétákkal felszerelkezve. Akkor az osztálytársaimmal egymásnak adogattuk a röpcédulákat olyan feliratokkal, hogy „ne tanítsanak oroszt”, meg hogy „ne tanuljunk oroszt”. A 61-es villamosok oldalára is ráírtuk a jelszavakat, a villamosvezetők buzdító mosolygásától kísérve. Akkor éreztem ezt az illatot utoljára. Akkor, kora délután még csak csendes forradalom volt, és a mostani eseményeket is annak tartom. De a forradalom illata ma is közös azzal az illattal, ami akkor szállt a levegőben. És azt kívánom, hogy ezt az állapotot, amiben benne vagyunk, egy csendes forradalommal éljük meg.

 

A teljes interjú a csütörtöktől kapható friss Magyar Narancsban olvasható.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.