„Egy csendes forradalom” – Kenedi János történész az ellenzékről, a civilekről és az Orbán-rendszerről

  • Gera Márton
  • 2018. május 9.

Belpol

Az ellenzéki pártoknak és a civileknek meg kell találniuk a békés kohabitációt – véli az egykori demokratikus ellenzék tagja, aki szerint kritikus tömeggel és bizonyos törvényjavaslatokkal új politikai helyzetet lehetne teremteni.

Magyar Narancs: Az utóbbi években kevésszer szólalt meg. Ennek van köze a közállapotainkhoz?

Kenedi János: Van. Akkor határoztam el, hogy belekezdek egy új ciklusba a készülő esszékötetemhez, amikor január 19-én az első diáktüntetést láttam. Lehengerlő volt, engem teljes mértékben áthatott, és amikor megláttam, hogy olyan táblákat cipelnek a gyerekek, amelyekre az volt felírva, hogy „butulok”, és hogy „érzem, hogy szűkül az agyam”, akkor elhatároztam, hogy nekem itt még tennivalóm van, azt a tudást, ami a fejemben van, én ezeknek a gyerekeknek megírom.

MN: Miért volt önre ilyen hatással az a tüntetés?

KJ: Először a svungja csapott meg. Ezt én utoljára 1956. október 23-án délután éreztem, itt, a társasházunk sarkán, az elemi iskolából hazafelé jövet, palatábla­krétákkal felszerelkezve. Akkor az osztálytársaimmal egymásnak adogattuk a röpcédulákat olyan feliratokkal, hogy „ne tanítsanak oroszt”, meg hogy „ne tanuljunk oroszt”. A 61-es villamosok oldalára is ráírtuk a jelszavakat, a villamosvezetők buzdító mosolygásától kísérve. Akkor éreztem ezt az illatot utoljára. Akkor, kora délután még csak csendes forradalom volt, és a mostani eseményeket is annak tartom. De a forradalom illata ma is közös azzal az illattal, ami akkor szállt a levegőben. És azt kívánom, hogy ezt az állapotot, amiben benne vagyunk, egy csendes forradalommal éljük meg.

 

A teljes interjú a csütörtöktől kapható friss Magyar Narancsban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.