Egyesülnek a takarékszövetkezetek, új magyar óriásbank épül

  • narancs.hu
  • 2018. december 1.

Belpol

2020-ra az új magyar kereskedelmi bank piaci részesedése 10 százalékos lesz.

12 takarékszövetkezet, három részvénytársasági formában működő bank, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank 2020-ig több lépcsőben, egyetlen univerzális kereskedelmi bankban egyesül – írja a napi.hu.

A Takarék Csoport 2019-2023-as időszakra szóló üzleti stratégiáját elfogadta a Takarékbank Zrt. közgyűlése. Ez alapján a nagy egyesülés után az új magyar bank piaci részesedése 10 százalékos lesz (kb. akkora, mint most a K&H).

A takarékszövetkezeteket még Spéder Zoltán szakmai és Németh Lászlóné politikai irányítása alatt kényszerítette integrációra a kormány. Spéder és Németh Lászlóné azóta kiesett a pikszisből. Jelenleg Vida József (aki véletlenül épp Mészáros Lőrinc szövetségese) a szakmai vezető, a politikai irányító pedig Bártfai-Mager Andrea, tárca nélküli miniszter.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”