Karsai Dániel megírta, mit élt át most a kórházban
Méltatlan helyzeteket tapasztalt a magán- és az állami ellátásban is, amiről nem az ott dolgozók tehetnek.
Méltatlan helyzeteket tapasztalt a magán- és az állami ellátásban is, amiről nem az ott dolgozók tehetnek.
Az akkufeldolgozó építtetői zárt, biztonságos technológiát, napi egy kamiont, kis vízfelhasználást ígérnek.
Így járt a budapesti Manninger Jenő Baleseti Központ igazgatója.
Nem derült volna ki, ha a vádlott nem tárja a Kúria elé az ügyet.
Az Andrada PR csapata összegyűjtötte a sajtó egy részét, a párt pedig a molinóit.
Hollik István korábban tiltott adatkezeléssel vádolta meg a céget.
Az állami intézményrendszer erodálása több évtizede tart. Mára odáig romlott a helyzet, hogy egy intézmény vagy korbács lett a kormány kezében, vagy kétségbeesetten igyekszik bizonyítani függetlenségét, esetleg meg se szólal.
Hogy mikor nyilatkozik bővebben, azt majd „az idő és a jó isten eldönti”.
Budaörsről helikopterrel Ferihegyre, majd magángéppel a Puskás Akadémia spanyol edzőtáborába.
Nem különösebben magyarázkodik a pedofil bűnöző bűnsegédjének felmentéséről.
Ki követi L. Simon Lászlót?