Novák Katalin újabb furcsa kegyelmi döntésére derült fény

  • narancs.hu
  • 2024. február 7.

Belpol

Nem derült volna ki, ha a vádlott nem tárja a Kúria elé az ügyet.

Rátalált a köztársasági elnök eddig nem ismert kegyelmi döntésére a hvg.hu. A Kaposvári Járásbíróság 2022 januárjában azért ítélt börtönre egy nőt, mert takarítóként felbontotta, majd visszazárta a bírósági leveleket, feltúrta a bírók asztalán az iratokat, és le is fényképezte azokat. Az ítélet szerint „a bíróságok működésébe vetett közbizalom megrendítésére a cselekmény kifejezetten alkalmas, hiszen a bíróságokon folyó akár büntető-, akár polgári ügyekben érintett személyek joggal várhatják, hogy adataikhoz és az ügyek adataihoz illetéktelen személy ne férjen hozzá.”

A nő 1 év 10 hónap börtönt kapott, elismerte a bűncselekményeket és a bűnösségét, de vallomást nem tett. A férjezett, vagyontalan, büntetlen előéletű nő motivációira így nem derült fény.

A vádlott enyhítésért fellebbezett, de másodfokon helyben hagyták az ítéletet. Miután 2023-ban már a Kúria tárgyalta az ügyet, már kegyelmet kapott a nő. Az indokásból kiderül, hogy 2023. február 7-án Novák Katalin köztársasági elnök Varga Judit ellenjegyzésével a kiszabott büntetés hátralévő részének végrehajtását kegyelemből 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Ez nem is derült volna ki, ha a vádlott és ügyvédje nem megy el a Kúriáig.

Novák Katalin ugyanekkor adott kegyelmet K. Endrének is, aki a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűnsegédje volt. Az ügyben a köztársasági elnök megégette magát, az ellenzéki pártok lemondásra szólítják fel. Novák a többi köztársasági elnökkel összehasonlításban kiemelten sokszor adja meg a kegyelmi kérvényekre a kedvező választ: tavaly a 446 beadványból 40 esetben, a beadványok 8,97 százalékában. Erről is írtunk elemző cikkünkben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.