Így bánt el a független állami intézményekkel az Orbán-rezsim

Az állami intézményrendszer erodálása több évtizede tart. Mára odáig romlott a helyzet, hogy egy intézmény vagy korbács lett a kormány kezében, vagy kétségbeesetten igyekszik bizonyítani függetlenségét, esetleg meg se szólal.

Tavaly év végén hirtelen mindenki elkezdett érteni az infláció és a GDP számításához, és evidencia lett, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) valójában gittegylet, ahol Orbán Viktor tollba mondja a számokat. Mert csak így lehetett 9,9 százalék az infláció októberben, amikorra a kormány beígérte a 10 százalék alatti rátát. Valójában mindegy, hogy 9,9 százalék volt-e az infláció októberben, vagy nem annyi. Mindegy, mert éves szinten 17,6 százalék lett, és még a 2024-re tervezett 5 százalék is magas, így az októberi szám tulajdonképpen mellékes adalék. S mindegy azért is, mert a statisztikai hivatal szavahihetőségének megkérdőjelezése sokkal nagyobb problémára utal: az állami intézményrendszerbe vetett bizalom megrendülésére.

A kormányzattól függetlenül működő intézményrendszer alapvető fontosságú egy demokráciában. Az állampolgárok – és a vállalkozások – számára ezek garantálják, hogy akár az állammal, a kormányzattal szemben is fel lehessen lépni. Emellett objektív információ­források, biztosítják az állandóságot a kor­mányok váltakozásától függetlenül. Elvileg. Magyarországon az intézményi autonómia mindig inkább az ellenzék számára volt fontos, az aktuális kormányzat pedig vérmérsékletétől függően igyekezett bele-belenyúlni ebbe a függetlenségbe. Mára pedig sikerült eljutni odáig, hogy

az intézmények vagy nem autonóm entitások – és így semmiféle jól körülhatárolható felelősséggel nem rendelkeznek –, sokkal inkább a kormányzat kiterjesztett csápjai, vagy ha igyekeznek is őrizni autonómiájukat, azt senki sem hiszi el nekik.

Alapesetek

A folyamat nem most kezdődött, hanem már a rendszerváltást követő években. Politikai botrány kerekedett a televízió és rádió elnökének megválasztásából, de a jegybanktörvény folyamatos átírogatása és a Monetáris Tanács igény szerinti alakítgatása, valamint egyes adóhivatali elnökök kinevezése is arra utal, hogy sosem volt igazán rend a fejekben. Mintha az állami intézményrendszer mindig is a kormány, nem pedig az állampolgárok érdekében működött volna Magyarországon.

Az egész az adóhatóságnál fordult át. Kezdetben az adóhivatal vezetői többnyire olyan személyek voltak, akikkel kapcsolatban sem szakmai, sem vezetői képességeiket illetően nem lehetett kifogása senkinek, rosszabb esetben a „semmi extra” jelzőt kaphatták meg.

A Fidesz volt pénztárnokának és első számú gazdasági macherének, Simicska Lajosnak a kinevezése viszont jelezte, hogy a párt másként gondolkodik erről. A többek között a legendás Fidesz-közeli cégek gyanús áfa-visszaigényléseiben főszerepet játszó Simicska ténykedése ugyanakkor korántsem volt egyértelműen negatív: bár az 1998. novemberi „hosszú bájtok éjszakája”, a végül soha nem bizonyított adóhivatali adateltüntetések miatt folyamatosan támadta az akkori ellenzék, belső megítélése kifejezetten kedvező volt, és a már a baloldali-liberális koalíció által kine­vezett APEH-elnök többször is elismerően beszélt Simicska adóhivatali ténykedéséről. Igazából Vida Ildikó kinevezése volt az, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Fidesz-kormányzatnak elsősorban feltétlenül hű és nem szakértő APEH-elnökre van szüksége. Vida kétszer is volt az adóhatóság élén: először Simicska Lajost váltotta, majd 2010-ben másodszor is lehetőséget kapott. Karrierjének az úgynevezett kitiltási botrány vetett véget, amikor az Egyesült Államok őt is kitiltotta a területéről – hogy miért, máig nem tudni.

Az adóhivatalon belül sokáig tartották úgy, hogy bizonyos igazgatóságok a Miniszter­elnökség titkárságaiként működnek, legalábbis ami a beérkező hívásokat és kéréseket illeti. Az adóhatóság persze mindig is fontos pont volt, minden kormány szerette volna a saját emberét az elnöki székben tudni. És emiatt viszonylag könnyen át is ment a közvéleményen, hogy igen, az adóhatóság egyfajta fegyverként is működtethető.

Ez vonatkozik a Legfőbb Ügyészségre is, ahol a Fidesz-kormányok idején – Györgyi Kálmán legfőbb ügyész máig nem tisztázott 2000-es lemondása, vagy inkább lemondatása után – Polt Péter legfőbb ügyészi posztja kikezdhetetlen. Első ciklusában még az kavart port, hogy az Országgyűlés nem fogadta el az éves beszámolóját, ám ő nem mondott le (ó, szent naivitás), illetve az, hogy az ügyészséget a kormány alá rendelték, s nem az Országgyűlésnek tartozott felelősséggel. Ma már senki sem törődik vele, hogy Polt Péter az ügyészség 2022-es munkájáról 2023 novemberében számolt be a parlament igazságügyi bizottsága előtt,

s közölte, hogy Magyarországon túlreagálják a korrupciós kockázatot az emberek.

Az ÁSZ és a piszkos munka

Ma már egyértelműen a kormány ostoraként tekint a közvélemény az Állami Számvevőszékre (ÁSZ) is, holott annak 1870-es megalapítása épp azt a célt szolgálta, hogy a polgárok képet kaphassanak a kincstár gazdálkodásáról. Persze, sok mindent újra kellett gondolni, hiszen 1948-ban beszántották a számvevőszéket, és csak 1989-ben állították fel újra. Ezzel együtt a rendszerváltást követően is az volt a cél, hogy az ÁSZ független intézményként ajánlásokat fogalmazzon meg az önkormányzatok, állami és önkormányzati intézmények működésével kapcsolatban, illetve őrködjön a közpénzek elköltése fölött. Ennek megfelelően elsősorban nem bírságtételekkel szankcionált, hanem a rossz gazdálkodás kijavítására tett ajánlásokat.

Az ÁSZ vezetői szakmájukban elismert, politikától független emberek voltak 2010-ig, amikor is jött Domokos László, aki a Fidesz egyik megyei közgyűlési elnöke és az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke volt addig, vagyis pártemberként foglalta el az elnöki széket. A változás nem azonnal következett be, első körben csak annyi történt, hogy nehezebben lehetett számvevőszéki adatokhoz, információkhoz jutni, később azonban a szakmai anyagok mellett az elnök reprezentációs megjelenéseiről lehetett a legtöbbet olvasni, illetve bántóan nagy teret kaptak a kormánypropagandát támogató közlemények. Nehéz volt nem politikai indítékot feltételezni a Fideszben veszélyesnek tartott Jobbikra 2018-ban és 2019-ben kirótt gigabírság mögött. Az eddigi mélypontnak minden bizonnyal a Pink education nevű felmérés tekinthető, mely egyebek mellett azt taglalta, hogy a felsőoktatásban felülreprezentáltak a nők. A szöveg amellett, hogy módszertanát és tartalmát tekintve problémás volt, meglehetősen távol is esett a Számvevőszék feladatkörétől. Domokos érdemei elismerése mellett 2022-ben távozott az ÁSZ éléről.

 

Vámos a la playa  

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A helyét Windisch László vette át, aki korábban az MNB alelnöke volt. Windisch hozzáértéséhez nem férhet kétség, beköszöntő interjút is adott a 24.hu-nak, ahol konzervatívabb munkát és kommunikációt ígért. Hogy ez pontosan mit jelent, még nem egyértelmű, annyi előrelépés azonban már történt, hogy az ÁSZ honlapja már nem a politikai üzengetés és hülyeséggyűjtemény egyvelege. Azért korai lenne még szobrot faragni Windischnek, különösen annak fényében, hogy tavaly december elején kiderült: az ÁSZ 2023 tavaszán vizsgálta az Összefogás 2022-es választásokhoz kapott külföldi kampánytámogatásait, és a vizsgálatba bevont 260 millió forint felhasználás teljes egészét szabálytalannak minősítette. Ez azt jelenti, hogy ekkora összeget büntetésként be kell fizetni (plusz még egyszer ennyi pénzt visszatartanak az érintett pártok állami támogatásából), emellett a hivatal azt is kilátásba helyezte, hogy a teljes, 1,6 milliárd forintnyi külföldi támogatást is szabálytalannak minősítheti. Jelenleg az ügy egyeztetés alatt áll, a jelentés még nem készült el. A kormánypártok kampánypénzeivel minden rendben volt, nyilván. Valamelyest illúzió azt gondolni, hogy a jelenlegi stáb kormányfüggetlen lesz, ugyanakkor talán nem is lesz feltétlenül szükség arra, hogy az ÁSZ álljon neki keménykedni. Hiszen erre most már megvan a megfelelő hivatal.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal már a látszatát sem óhajtja fenntartani annak, hogy szakmai alapokon kívánná a munkáját végezni.

Múltja nincs, vezetője pedig Lánczi Tamás, a Századvég egykori elemzője, valamikori államtitkár, Habony Árpád kobzosa. A szuverenitásvédelmi törvényben szerepel az a passzus, amely szerint a hivatal vizsgálhatja azokat a külföldről támogatott szervezeteket, amelyek alkalmasak lehetnek a választási eredmények befolyásolására. Azóta sokan találgatják, milyen szervezetek lehetnek ezek. Az ÁSZ december végén megjelent jelentése szerint valószínűleg megvan a lista, az intézmény a közélet befolyásolására alkalmas szervezetek gazdálkodását vizsgálta, és a módszertani elemzés szerint a majd’ 23 ezer civil szervezet és még legalább ennyi egyesület közül 3671 végez olyan tevékenységet, amely a közélet befolyásolását célozza. Közülük 501 kapott külföldről támogatást, ezen belül 18 szervezet 500 millió forintot meghaladó értékben. Talán csak ezt a listát kell kikérni az ÁSZ-tól, és meglesz a válasz arra, hogy kik befolyásolhatják a kormány szerint a választásokat – a választókon kívül, akik persze nem olyan fontosak. Ezeket a szervezeteket aligha az ÁSZ fogja vizsgálni, hiszen az kizárólag a gazdálkodásukkal, pénzügyi transzparenciájukkal foglalkozhat, a már említett jelentés szerint pedig ezzel nem volt gond. Ellenben a Szuverenitásvédelmi Hivatal bátran nekiveselkedhet ezen szervezetek „mélyebb” vizsgálatának.

Fogyasztók megtévesztése

Tévedés lenne azt gondolni, hogy a kormány kizárólag a politikai haszonszerzés céljával túr bele az intézményekbe. Az elmúlt 13 évben a gazdasági hatalom kiépítése céljából is leuralt intézményeket, illetve kormányzati kínzóeszközzé silányította a piaci ellenőrzést. Ilyen a fogyasztóvédelem és a versenypiaci felügyelet.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság valamikor önálló intézmény volt, saját költségvetéssel, saját lappal, saját stratégiával. Bár a hatóság formálisan továbbra is létezik, a kormányhivatalok alá van rendelve, vagyis úgy működik, mint egy főosztály. A weblapja lényegében értékelhetetlen, az áramütés-veszélyes hosszabbítókat és a békéltető testületekről szóló általános infókat meg lehet találni, de sem a piacfelügyeleti, sem egyéb munkáról nem számolnak be; nem tudni, hány vizsgálatot végeztek, azoknak mi lett az eredményük, végeztek-e egyáltalán bármiféle vizsgálatot, ellenőrzést, felmérést. A fogyasztóvédelmi hatóság akkor kerül be a hírekbe, ha a kormányzat annak szükségét érzi. Például amikor a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary lehülyézte Nagy Mártont a légitársaságokra kivetett adó miatt, fogyasztóvédelmi vizsgálat indult a Ryan­air ellen, mondván, a cég áthárította az adót az utasokra. (Ez a kifogás valójában értelmetlen, mert a légitársaság árazása nem így működik, s olyan jegyárakat is alkalmazott, amelyek alacsonyabbak voltak, mint maga az adó.) A hatóság 300 millió forint bírságot szabott ki, a kormányhivatal pedig ezzel tele is harsogta a sajtót. Az ügyben perre került sor, a bíróság a légitársaságnak adott igazat – de erről már nem számolt be a kormányhivatal.

A fogyasztóvédelem feladatainak egy részét egyszerűen átvette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH vizsgálja a tisztességtelen piaci magatartást, a fogyasztók megtévesztését érintő ügyeket. Hozzátehetnénk, hogy nem csoda, hiszen amivel a hivatalnak valóban foglalkoznia kellene – összefonódás, erőfölény, kartell –, azzal nem foglalkozhat. Amilyen ügyekben a GVH-nak feladata lenne, azt egyszerűen ki­emelt kormányzati beruházásnak, nemzetstratégiai szempontból kiemelt ügyletnek minősíti a kormány, ettől kezdve a hivatalnak nincs dolga vele. A piaci viszonyok átalakulása folytán a kartellvád is csak szőr mentén állna meg, mondjuk a nagyberuházások esetében, hiszen a beruházóknak nem szükséges az állam ellen összefogni akkor, amikor az állam maga osztja le a piacot. Természetesen vannak most is ügyek: így sikerült leleplezni egy útjelzőfelfestési kartellt, de ez igen távol van azokhoz az ügyekhez képest, amelyek miniszteri székeket rengettek meg – 2004-ben óriási sztrádaépítési kartellt fedett fel a GVH, a kiszabott bírság sokáig rekordértékű, 7 milliárd forint volt. Ehhez mérhető bírságot csak Bige László műtrágyagyártó cége kapott, a nagyvállalkozó szerint kormányzati megrendelésre (lásd: „Ilyen se volt még Magyarországon soha”, Magyar Narancs, 2023. november 22.).

Szublimált bizalom

Ha megindul az állami intézményrendszer erodálódása, az nem úgy megy végbe, hogy egy-egy hatóság vagy hivatal elesik ugyan, de a többi továbbra is sziklaszilárdan áll. Sokkal inkább az a jellemző, hogy eltérő intenzitással, de minden intézmény megszenvedi a változást. Olyanok is, amelyeknél kulcsfontosságú a beléjük vetett bizalom. Ilyenek például a népegészségügyi intézmények. A pandémia idején ezek nem vizsgáztak túl jól, a 2023-as év pedig nem arról tanúskodott, hogy bármiféle korrekciót akarna végrehajtani a kormány. Müller Cecília tiszti főorvos hadrendbe állítása logikus volt 2020-ban, és bár mindenkinek a „nyunyóka” akadt be, egyáltalán nem ez volt vele a fő probléma. Hanem a kommunikáció hiánya – nemcsak a járvány terjedését illetően, hanem később, az oltások engedélyeztetésénél is. Bár hivatalosan semmi köze nem volt Müllernek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez (OGYÉI), amely a hazai gyógyszerek engedélyeztetését végzi, az OGYÉI mégis óriási nyomás alatt állt. Csak Müller kommunikálhatott, ő viszont semmilyen információt nem adott, azt leszámítva, hogy mossunk kezet. Egyáltalán nem volt transzparens az oltóanyagok engedélyeztetése, a vizsgálati folyamat. És mindennek, a tények elhallgatásának és az oda nem illő hülyeségek szajkózásának a bizalomvesztés lett a következménye:

amit Müller mond, az nem vehető komolyan.

Tavaly év közepén hirtelen menesztették az OGYÉI főigazgatóját, majd pár nappal később az intézetet beolvasztották a népegészségügyi központba. Az új monstrum, az augusztus 1-jével létrejövő Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vezetője Müller Cecília lett.

Mindezek fényében az, ami a Központi Statisztikai Hivatalban és a róla szóló kommunikációban megjelent 2023 utolsó hónapjaiban, cseppet sem meglepő. Korábban lapunknak adott interjújában Mellár Tamás, a KSH egykori elnöke azt mondta, a hivatal a kormány szolgálatába állt (lásd: „Sajnos, a kormány szolgálólányává szegődött”, Magyar Narancs, 2023. február 15.), ezt az állítást azonban az intézmény visszautasította. Az biztos, hogy a KSH változtatott a módszertanán az infláció számításánál, illetve más mutatók és statisztikák esetében is. Ezek a módosítások azonban a hivatal szerint szükségszerűek voltak, és a számítások minden körülmények között megfelelnek az európai sztenderdeknek. A módszertani változás a gázár számítása miatt volt szükséges, miután részben megszűnt a rezsicsökkentés. Ezt lehet kritizálni, de a módosítás nem tavaly októberi, hanem jóval korábbi, vagyis a célja nem lehetett az októberi adat befolyásolása. Ezzel együtt az Eurostat problémásnak tartja, hogy a KSH a Miniszterelnökség alá van rendelve, és az elnök megválasztása sem transzparens. Rogán Antal propagandaminiszter tavaly novemberben kilátásba helyezte, hogy a KSH az Országgyűlésnek tartozik majd felelősséggel, ez viszont a jelenlegi helyzetben semmilyen érdemi változást nem eredményezne sem a hivatal működésében, sem a megítélésében.

Az egész KSH-s problémakör lényege így nem az, hogy egy adatkör vajon a kormány miatt lett olyan vagy sem, hanem az, hogy ma lényegében lehetetlen olyan intézményt találni, ami a kormánytól függetlenül, akár a kormány ellenében is működne. Ez pedig sokkal rosszabb, mint a módszertan pofozgatása a rendelkezésre álló kereten belül.