Ejtve

Schmidt Mária szerint saját erőből dolgozták ki a Sorsok Háza máig láthatatlan koncepcióját, ugyanakkor 250 millió adóforint állt a projekt rendelkezésére, amiből eddig 70 milliót költöttek el. További 787 milliót is kapott volna.

2013 júliusában döntött a kormány arról, hogy 2014. április 15-i határidővel felépíti a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelyét a használaton kívüli, akkor még műemlék Józsefvárosi pályaudvaron. Szeptemberben – kitolva az átadási határidőt egész 2014-re – bruttó 6,6 milliárd forintot rendelt a kabinet a később Sorsok Házának elnevezett beruházásra, amit 2014. július 18-án további 667 millióval megtoldott: a végösszeg ma 7,26 milliárd forint. Talán a nagy sietség miatt nem hoztak létre projektcéget, hanem a terület tulajdonosára, a MÁV-ra testálták a beruházó szerepét. A projektet a Miniszterelnökség, közelebbről a Fürjes Balázs vezette, egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosság felügyeli.

A kivitelezést 2013 decemberében a Market Zrt. nyerte el közbeszerzésen, amely nettó 5,48 milliárd forintért vállalta a munkát. Mivel időközben a Sorsok Háza „felnőttoktatási, pedagógusképző és kutatási központ funkciókkal egészült ki, és ehhez a Józsefvárosi pályaudvar további három épületének felújítása is szükségessé vált”, 2014 decemberében újabb nettó 274,8 millió forintot csaptak a Market Zrt. vállalkozói díjához – áll a közbeszerzési értesítőben. Kérdésünkre nem árulta el sem a Miniszterelnökség, sem a Market Zrt., hogy e pénz hány százalékát fizették ki eddig. A Miniszterelnökség korábban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy január elsejéig 3,8 milliárd forintot utaltak át, ami az akkori – szintén a Miniszterelnökség közlése szerinti – több mint 90 százalékos készültségi állapothoz képest kevésnek tűnik. A beruházás jelenlegi állását és a beruházó kötelezettségeinek teljesítését firtató kérdésünkre a cégnél ennyit válaszoltak: „A Market Zrt. a Sorsok Háza projekt kivitelezése során mindenben a szerződésének megfelelően járt el.”

A megbízás elnyerésekor a Wallis-csoporthoz tartozó cégben korábban vezérigazgató-helyettesként dolgozott a projektet irányító kormánybiztos, Fürjes Balázs, ahogyan a céget tulajdonló WING Zrt.-ben is vezető volt egy időben. Amint azt online oldalunk kiderítette, tavaly még közelebb került a cég a hatalomhoz: november 10-én Garancsi István, a Videoton FC labdarúgócsapat tulajdonosa szerzett többségi befolyást a tár­saságban (lásd: Lázár nem fizet Schmidtnek, magyarnarancs.hu).

A Sorsok Háza projekt tartalmáért felelős Schmidt Máriának viszont egyre elkeseredettebb a vitája megbízóival.

 

Schmidt bejön

Hivatalosan még be sem jelentették, hogy Schmidt Mária alakíthatja kedvére a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont akkori igazgatója, Szita Szabolcs által kitalált és a 2014-es holokauszt-emlékév programjába emelt Józsefvárosi pályaudvar-projektet, amikor már kapott rá 39 millió forintot. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. sürgősségre hivatkozva 2013. ­augusztus 26-án indította a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, melyre csupán a Schmidt vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatá­sáért Közalapítvány adott be ajánlatot. A tendert a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ kiál­lítási és szakmai programjának megalkotására írták ki. Olyan tudományos előkészítő anyagot vártak, „ami meghatározza az emlékhely kiállítási, oktatási és vizuális koncepcióját, definiálja az emlékhelyet befogadó épületegyüttes funkcióját és történészszakmai alapjait, továbbá megfelelő alapot nyújt az építészeti terveinek kidolgozására”. (Ebből a pénzből készült az a kínos minőségű anyag, amit Lázár János küldött szét nemrég boldog-boldogtalannak – lásd keretes írásunkat.) A közalapítvány nem tétlenkedett, szeptember 23-án kiírta a létesítmény nevéről és „előzetes kommunikációjáról” szóló pályázatot. Apró szépséghiba, hogy néhány nappal azelőtt, szeptember 12-én Schmidt Mária már bejelentette: az intézmény neve Sorsok Háza lesz; láss csodát, a nyertes cég, a Reklám és Arculat Kft. is ezt ötölte ki 16 millió forintért.

A közalapítvány 2013. szeptember 20-án úgy írta ki a következő, ezúttal a kiállítás látványterveire vonatkozó, 15 milliós pályázatot, hogy az „művészeti szempontok miatt kizárólag egyetlen meghatározott szervezettel köthető meg” – ez F. Kovács Attila cége, a Cube Design Kft. volt. A kiírás szerint ugyanis „Magyarországon a rendszerváltoztatást követően eddig három hasonló, meghatározott történeti korszakok bemutatását célzó múzeum jött létre”, amelyeket a fenti tervező készített – és mindegyik Schmidt Mária nevéhez kötődik: a Terror Háza, a hódmezővásárhelyi Holo­kauszt és szintén Lázár János városának Emlékpont Múzeuma.

Schmidt Mária hivatalosan csak 2014 nyarán került a Sorsok Házában birtokon belülre: július 18-i az a kormányhatározat, amely arról rendelkezik, hogy a létesítmény „kiállítási-múzeumtechnológiai és oktatási-képzési tartalmi-szakmai programja kidolgozásának, az intézmény működtetésének, üzemeltetésének és fenntartásának feladatait és az ehhez szükséges fejlesztéseket a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány lássa el, illetve valósítsa meg”. Erre hivatkozva módosított szerződést 2014. október 9-én a MÁV Zrt. a kivitelező Market Zrt.-vel, miszerint a vállalkozó a múzeumtechnológiával kapcsolatos feladatokat nem köteles megvalósítani. A vállalkozási díjból le is vonták a nettó 787 millió forintot. Ezt a pénzt vagy ennek egy részét értelemszerűen a közalapítványnak kellett volna megkapnia, hogy elvégeztesse a munkálatokat. (A kivitelezés költsége nem csökkent, mert a „megváltozott műszaki tartalomra” hivatkozva ugyanekkora összeggel megnövelték a Market Zrt. vállalkozói díját.) A kormányhatározat július 31-i határidővel előírta, hogy a MÁV Zrt. mint a Sorsok Háza beruházás építtetője kösse meg a létesítmény „működtetéséhez, üzemeltetéséhez és fenntartásához szükséges szerződéseket” a Schmidt-féle közalapítvánnyal. Ennek szellemében 2014. szeptember 3-án a közalapítvány kiírt egy tendert 60 milliós értékben informatikai és hangtechnikai berendezésekre, ám később visszavonta. Mégpedig azért, mert – amint azt Schmidt Mária a sajtóban is elpanaszolta – nem jött létre a kormányhatározat előírta szerződés. Ez valószínűleg így van, hiszen a Miniszterelnökség válasz nélkül hagyta a kontraktusra vonatkozó kérdésünket.

 

Jó rendőr

2014. szeptember elejére köztudomású lett, hogy Lázár János elégedetlen Schmidt Máriával, és belátta, hogy a zsidó szervezetek folyamatos és heves bírálata mellett nem lehet, nem érdemes megnyitni a létesítményt. A politikus, aki korábban a projekt élére helyezte Schmidtet, tudva, hogy a történész személye vörös posztó a zsidó szervezetek és a holokauszt jelentősebb kutatói szemében, azt nyilatkozta: a szakmai koncepció kialakításában a kabinetnek szüksége van a magyarországi zsidó szervezetek támogatására és a nemzetközi zsidó közösség segítségére. Ezután következtek az üzengetések: Schmidt azért bírálta Lázárt, mert az egykori munkásőrt, a Mazsihisz éléről tisztázatlan pénzügyek miatt távozni kényszerült Zoltai Gusztávot vette maga mellé tanácsadónak. Lázár pedig egy szeptember végi interjújában meglebegtette Schmidt kirúgását.

Bár a Miniszterelnökség tagadta, hogy leállt volna az építkezés, láthatóan ez a helyzet. Mint februárban megírtuk, Lázár elzárta a pénzcsapot, így Schmidték nem tudják elkészíteni a kiállítást. A múlt héten újabb csörte zajlott: Lázárék több tucat helyre – a hazai és nemzetközi zsidó vallási és nem vallási szervezeteknek, szakmai műhelyeknek, a bölcsészettudományi karral rendelkező egyetemeknek, az MTA-nak, az MMA-nak, valamint az IHRA-nak (Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség) – elküldték Schmidték összegányolt koncepcióját, amit a neves történészek, vallási szervezetek vezetői annak rendje-módja szerint ízekre is szedtek. A közalapítvány közleménye szerint azonban a Miniszterelnökség nem a végleges változatot küldte szét, hanem egy 2013 őszén belső használatra készült előkészítő munkaanyagot. „A történtek fényében nem gondolhatunk másra, mint hogy a Sorsok Házát a nyilvánosság előtt lejáratni szándékozó akcióról van szó” – tette hozzá a közalapítvány. A Narancs minden erejé­vel azon volt, hogy igazságot szolgáltasson Schmidt Máriának, ezért megkérte őt, juttassa el lapunknak a végleges, kidolgozott koncepciót, amiről a Mandinernek adott interjújában azt mondta, „hónapokon keresztül egyeztettek, s kiállt minden próbát, mindenkinek tetszett, a Mazsihisz kétszer is látta”. Lapzártánkig nem kaptunk ilyet. A Miniszterelnökség „még nem ismeri a főigazgató asszony által említett részletes megvalósítási terveket” – közölték lapunkkal, és Heisler András, a Mazsihisz elnöke sem emlékszik, hogy látott volna írásbeli koncepciót. Schmidt azt is állítja, hogy a Sorsok Háza végleges koncepcióját és látványtervét a Miniszterelnökséggel való szó­beli megállapodás, felkérés alapján „saját erőből” készítették el, hiszen munkájukat a „Miniszterelnökség nem fizette ki”.

A Miniszterelnökség ezzel szemben azt közölte lapunkkal, hogy ők a „kiállítás szakmai és társadalmi fundamentumainak, valamint a Nemzetközi Tanácsadó Testület munkájának finanszírozására 100-100 millió forint támogatást biztosítottak. Az előzetes koncepcióterv elkészítésére pedig további 50 millió forint állt rendelkezésre.” Ha jól értjük, ez utóbbi összegből kapott a közalapítvány közbeszerzéssel 39 milliót a MNV Zrt.-től, az egyik 100 millióból pedig bőven kijött a 15 és 16 milliós kommunikációs és látványtervpályázat (már ha ezeket „a kiállítás szakmai és társadalmi fundamentumainak” tekintjük). Ha igazat mond a Miniszterelnökség, ebből a keretből még 69 millió van Schmidtéknél. Az is kérdés, hogy az egyetlenegyszer ülésező nemzetközi tanácsadó testület 8 külföldi tagjának utaztatása és elszállásolása miért került 100 millió forintba. A 2013. októberi alakuló ülés óta semmi jel nem utalt a testület működésére, csak akkor került be a hírekbe, ha újabb intézmények képviselői távoztak belőle. Ezekről az összegekről nem adott tájékoztatást Schmidt Mária lapzártánkig, ezért közérdekű adatkéréssel fordultunk hozzájuk.

 

Schmidt nélkül a világ

Mielőtt Lázárt a magyar emlékezetpolitika panteonjába helyeznénk, nem árt tisztában lenni a következőkkel. Egyrészt Schmidt Mária ejtésével a feltörekvő Lázár újfent megmutathatta a „régieknek”, hogy Orbán után ki a főnök. Kifelé pedig építheti a kompromisszumkész politikus imázsát, amikor gesztust tesz a zsidó szervezeteknek. Ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy Lázár ebben az ügyben (is) valójában Orbán Viktor magyar hangja; és Angela Merkel februári látogatásakor az a tény, hogy a kancellár rövid itt-tartózkodása ellenére – és Schmidt invitálását látványosan figyelmen kívül hagyva – is látogatást tett a Mazsihisznál, meglehetősen egyértelmű iránymutatás.

Az egyre kínosabb történetből a kormányzat egyébként úgy menekül, hogy behajítja a gyeplőt az egymással élesen szemben álló zsidó szervezetek közé; pontosan tudja, hogy így belátható időn belül nem lesz a Józsefvárosi pályaudvaron semmi – és látszatra ebben a kudarcban már a kormánynak nem vagy nem közvetlenül lesz felelőssége.

A Mazsihisz jelenlegi vezetése számára a projekt megállítása, Schmidt bukása győzelem, és a szervezet májusi tisztújításáig e sikert bizonyára nem akarják veszélyeztetni egy olyan lépéssel, ami visszahozza Schmidtet. Erre utal Heisler András Mazsihisz-elnök Narancsnak adott nyilatkozata is, miszerint ők a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont mintájára egy időszakos kiállítással nyitnák meg a házat, és csak hosszas, alapos egyeztetés után építenék fel az állandó kiállítást. Mindez jól hangzik, ám az emlékközpont példája épp azt mutatja meg, hogy valódi politikai és társadalmi igény nélkül mivé válik egy ilyen projekt. Mivel a 2002-ben alapított Holokauszt Emlékközpont funkcióját nem döntötték el, sem múzeumnak, sem oktatási központnak nem lett megfelelő. Két év elteltével még híre-hamva sem volt az állandó kiállításnak; nem sikerült egyezségre jutniuk a történészeknek, a különféle szervezeteknek, végül miniszteri biztos és a Nemzeti Múzeum által felkért történészcsapat építette fel a kiállítást. Az egyébként szakmailag korrekt tárlatra azonban kevesen voltak kíváncsiak még a szocialista-liberális kormányzás alatt is; a mélypont 2008-ban volt, 14 ezer fővel. Mára az emlékközpont jóformán kiírta magát a múzeumi, tudományos világból. Félő, hogy ugyanez a sors vár a józsefvárosi projektre is.

A zsidó szervezetek problémamegoldó képességét jól mutatja a Zsidó Közösségi Kerek­asztal ülésén történt minapi eset, amikor a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület felvetette, hogy legyen egy új, központi holokauszt-emlékmű. Az ilyesmi persze tetszik a politikának, hiszen a Fidesz sem az egyébként általa alapított Holokauszt Emlékközpont dinamizálásában, hanem egy új alapításában látja a megoldást. Schmidt Mária környezetéből azzal érveltek, hogy ha a Mazsihisz játszóterévé válik a Sorsok Háza, zsidó belügy lesz a kiállítás és a holokauszt témája. (Lásd: Gerő András: A felülről megosztott felelősség, Magyar Narancs, 2014. október 9.) Persze Heisler András is látja a problémát, ám szerinte mindebben nem ők a hibásak. Nem vindikálták maguknak a projektet, és nagyon sok kompromisszumot tettek: leültek a Fidesszel, részt vettek az emlékbizottságban, elfogadták a Sorsok Háza-projektben Schmidt személyét – csak akkor szakadt el a cérna, amikor sokadszori sürgetésük ellenére sem tudtak meg semmit a tartalmáról.

Hol volt, hol nem volt

 

A lapunk birtokába került, 2013. szeptember 29-re keltezett, 200 oldalas dokumentumból egy oldal a koncepció, egy a kiállítás tematikus elemeinek ismertetése. Eszerint a „vészkorszak tragédiáját a normalitás elzárja a XXI. század felnövekvő nemzedékei elől”. Ezért a kiállítás a látogatót olyan döntési helyzetekkel szembesíti, amikkel a korszak teljes jogú állampolgárai és jogfosztottjai nap mint nap találkoztak, így segítve az „azonosulást és a megértést”. Három tematikus egység, a gyermekáldozatok, az életmentők és néhány kiemelt sorstörténet köré épül majd a kiállítás. A gyermekek sorsa az „elemi gonoszság dimenzióját” tárja fel, az egyéni sorsok megismerése pedig „fokozza az azonosulás folyamatát”. Az embermentők bemutatására pedig azért van kiemelten szükség, hogy „követendő viselkedésmintát állítson a tanulók elé”, mellyel „a polgári demokráciák legfiatalabb nemzedékei természetes módon tudnak azonosulni”. A szöveg szerint ugyanis a „bűnök kizárólagos ismétlése már-már elidegenítő hatással távolítja el a diákokat”. A dokumentum ismerteti a látványtervek egy részét, majd hat oldalban vázolja az oktatási tervet, amiben alig van konkrétum, a lényeg, hogy a kiállítás döntési helyzetek elé állítja a diákokat. Ezután bemásolták a megrendelt kommunikációs tervet, majd több mint száz oldalon keresztül – történészek szerint gyakran tévesen azonosított – fotók szerepelnek.

Egyetérthetünk az ügyben megszólaló történészekkel, hogy kritika tárgyává sem lehet tenni a jórészt összeguglizott irományt. A történészek, a zsidó szervezetek a történeti kontextust, a magyar felelősség felmutatását, a magyarországi holokauszthoz vezető út bemutatását kérték számon a projekten. E kérdéseikre soha nem kaptak világos válaszokat.

Schmidt korábban is állította, hogy megismertette a kiállítás koncepcióját, sőt forgatókönyvét. Például 2014. július 28-án, amikor történészeket, magyar és nemzetközi zsidó szervezetek képviselőit hívta meg a szinte kész épület bejárására. Több résztvevővel beszéltünk, de mindegyikük állítja: forgatókönyvet, amiben a kiállítás tárgyai, installációi, szövegei szerepeltek volna, nem láttak.