Interjú

„Szabadságot üzenni”

Kulka János színész

  • Urfi Péter
  • 2015. április 12.

Belpol

A Katona József Színház tagja is ott lesz vasárnap a tüntetés színpadán, mert nem akarja, hogy belefulladjunk a tétlenségbe és az okoskodásba.

Magyar Narancs: Egy évvel ezelőtt a Korszakváltók pártszövetség nagy ünnepi rendezvényének műsorvezetője lett volna, de ezt végül elfújta a szél.

Kulka János: Megkönnyebbülés volt.

MN: Miért?

KJ: Egy színésznek ilyen terepen mozogni nagy felelősség. Nem vagyok politikus, se különösebben politikus- vagy harcos alkat, ezért egy tüntetés sokkal megterhelőbb nekem, mint egy színházi előadás. Talán csak azt éreztem, amit a rossz gyerek, amikor nincs az iskolában tanítás, vagy otthon hagyja a tornacuccát, és ezért nem kell részt vennie valamiben, amitől tart.

MN: Két héttel a március 15-ei vihar után azonban megtartották a nagygyűlést, Kulka János nélkül.

KJ: Játszottam aznap este.

MN: Tehát nem az tartotta vissza, hogy Mesterházy és a másik négy pártelnök beszédeit kellett volna felkonferálni?

KJ: Nem. A jelenlegi magyar ellenzék legnagyobb problémája az összefogásra való képtelenség. Az ellenzéki politikusok nagy része továbbra sem tudja félretenni ilyen-olyan ellenérzéseit, amit hol megértek, hol nem, de az biztos, hogy így csak a reménytelenség marad. Túlfinomkodják, túlkombinálják ezt az egészet, és közben azok, akik változást akarnak, nem értik a folyamatos küszködést és huzavonát. Furcsa volt az is, amikor Gulyás (mármint Gulyás Balázs – U. P.) felhívott, hogy nem bánom-e, ha lesznek pártzászlók a tömegben. Hát, sajnos vagy nem sajnos, a politikát pártok csinálják. Finnyáskodhatunk még nagyon sokáig, hogy így civilség, meg úgy függetlenség, de a politikának az a természete, hogy csak a pártok tudják hatékonyan és tartósan alakítani és képviselni benne az érdekeinket.

MN: És a Milla?

KJ: Azért nagyon kár. Hozzájuk azért mehettünk Csákányi Eszterrel nagy örömmel, nyitott szívvel, mert mentesek voltak minden párt­érdektől, mert azt érezted, hogy Magyarországon, hosszú idő után először, most megszületik az erős civil ellenállás.

MN: Van itt némi ellentmondás. Egyrészt azt mondja, hogy a pártoktól való irtózás nem vezet sehova, másrészt nosztalgiával emlegeti a régi szép pártmentes mozgalmat.

KJ: Mert a fejemmel tudom, hogy nem lehet másképp, de a szívemmel azt éreztem akkor, hogy milyen szép, ahogy több tízezer ember mosolyogva, kedvesen és békésen tudta mondani, hogy nem tetszik a rendszer.

MN: Akkor mi legyen?

KJ: Nézze, nem vagyok politikai elemző, csak egy 56 éves színész, de azt látom, hogy egy új pártra van szükség. Létre kellene hozni egy új formációt, amelynek a gyökerei nem nyúlnak vissza az 1989 előtti mocsárba. Egy pártot, amely egyszerűen kifejezi annak a rengeteg embernek az akaratát, akinek ez a rendszer nem tetszik.

MN: Nem megy az olyan egyszerűen. Hogy messzebb ne menjünk, rögtön adódna a kérdés, hogy bevegyék-e a régi pártokat, amelyek sokakat taszítanak, de van pártszervezetük, infrastruktúrájuk és így tovább.

KJ: Mindig ez a bénító, liberális kétkedés! Csinálni kell. Ha mindig azon gondolkozunk, hogy mi lesz majd, ha – akkor pont azt nem csináljuk meg, ami a jelenben a feladatunk, és ebből lesz ez a totális tétlenség. Azt sem tudom, hogy miért nem hiszünk az összefogásban, miért várunk mindig egy vezérre, egy megváltóra. Nem értem, hogy ennyi elégedetlenség miért nem szül egységet.

MN: A vasárnapi tüntetésről most nem tiltják ki a pártokat, lobogtathatják zászlaikat, de a műsor újra politikusmentes protesttüntetés lesz, jogos és heves felháborodással, politikai alternatíva nélkül.

KJ: Honnan tudja előre? Így nem lehet nekikezdeni. Ha nem hiszünk abban, hogy kimegyünk az utcára, ha már nincs más lehetőségünk, ha nem hiszünk abban, hogy egy tüntetés változást hozhat a politikában, akkor nem érdemes belevágni. Nem tudom a megoldásokat, de kimenni az utcára, tükröt tartani és nemeket mondani a hatalomnak – ez a minimum. Szabadságot üzenni, megmutatni, hogy tisztességes, adófizető állampolgárként beleszólhatsz abba, ami történik. Ha pedig már úgy alakult, hogy az ismert adófizetők közé tartozom, akkor kötelességemnek érzem, hogy kövessem a meggyőződésem, és a véleményemet akár egy tüntetésen is elmondjam. Meglep, milyen kevesen állnak ki a véleményükért, és milyen sokan félnek.

MN: Nyilván vannak, akik okkal tartanak a megtorlástól, de ezek szerint úgy látja, hogy az indokoltnál többen és jobban félnek?

KJ: Minden normális országban időről időre utcára mennek emberek. Ez lenne normális: ha nem tetszik valami, akkor annak gyűlölet és rettegés nélkül hangot adsz. Ha van valami naiv küldetéstudatom, akkor ez az: arra tanítani másokat, hogy nem kell félni. Talán szerencsém is van, de engem eddig semmilyen hátrány vagy atrocitás nem ért. A félelem megbénít. Semmit nem csinálni, meg se próbálni, mert úgyis… Ezek a mert úgyis kezdetű mondatok szépen lezsibbasztják az embert, és akkor tényleg bele lehet tespedni a kádári semmibe. Ha nem mozdulsz, ha nem szólsz, ha meghúzod magad, mert azért valahogy csak meg lehet élni, a rezsi is csökkent… Jól el lehet így élni, csak kérdés, hogy van-e értelme.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.