„Ekkora szakadék máshol nincs”

Bíró-Nagy András és Szabó Andrea a magyar fiatalokról szóló kutatásról    

Belpol

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?

Magyar Narancs: A kutatás szerint a mai magyar fiatalokat leginkább négy szóval lehet jellemezni, ezek az elégedetlenség, a passzivitás, a konformitás és a polarizáció. Kezdjük az első kettővel: mivel elégedetlenek és miért passzívak?

Szabó Andrea: Egyszerűbb lenne arról beszélni, hogy mivel elégedettek, mert az a kevesebb. Elégedetlenek a hétköznapi életüket meghatározó oktatási rendszerrel, a gyakorlati képzés jellegével, vagy a jövedelmi helyzetükkel. És nem egyszerűen elégedetlenek, hanem a visegrádi országok közül a legelégedetlenebbek.

Bíró-Nagy András: Az elégedetlenség ráadásul a közélettel kapcsolatban is megvan. Abban van némi javulás az elmúlt évekhez képest, hogy mennyire érdeklődnek a fiatalok a politika iránt, de a V4-ek többi országához képest még mindig nagyon alacsony ez az arány. A magyar fiatalok többsége úgy érzi, hogy az érdekeiket senki nem képviseli a politikában. A demokrácia állapota miatt is súlyos elégedetlenség van, és ez mind távol tartja őket attól, hogy elmenjenek szavazni vagy politikai értelemben aktívvá váljanak.

MN: A jövőt tekintve viszont a visegrádi négyek közül a magyar fiatalok a legoptimistábbak. Nincs itt ellentmondás?

Szabó Andrea: Nemcsak erre a kutatásra jellemző, hanem a négyévenkénti nagymintás ifjúságkutatásra is, hogy a fiatalok a múltat és részben a jelent inkább negatívan értékelik, a jövővel kapcsolatban viszont nagyon pozitívak a várakozásaik. És van is alapja ennek a pozitív jövőképnek, hiszen a tíz évvel korábbi állapotokhoz képest valóban jobbak lettek a lehetőségeik a munkaerőpiacon, és sok kormányzati támogatás is ezt a réteget célozza.

Bíró-Nagy András: Érdemes hozzátenni azért azt is, és ez az egyik konklúziója a kutatásunknak, hogy nagyon nagy a különbség a fideszes és az ellenzéki szimpatizáns fiatalok helyzetértékelése között. A legjobb példa erre a kivándorlás: az ellenzéki listát támogató fiatalok körében háromszor akkora a kivándorlási szándék (36 százalék), mint a kormánypártiaknál (12 százalék). Felmerül a kérdés, hogy az optimista jövőképben mekkora szerepet játszik az, hogy a jövőjüket itthon vagy külföldön képzelik el. A polarizáció olyan mértékű, hogy az élet minden területét áthatja, és párhuzamos valóságok alakulnak ki.

Szabó Andrea: Ebből a szempontból a 2022-es választás sorsfordító lehet a fiatalok számára. A szakirodalom szerint egy ilyen elégedetlen helyzetben az ember három dolgot tehet: kivonul, tiltakozik vagy lojálissá válik. A lojalitás a fideszes fiataloknál abszolút megvan, az ellenzékiek viszont nem akarnak lojálissá válni, mert akkor ellentmondásba kerülnek önmagukkal. A tiltakozás kevésbé vonzó választás – a politikai részvétel szempontjából nagy a passzivitás. A fiatalok egyharmada semmilyen politikai akcióban nem vesz részt, a maradék kétharmad is inkább olyanban, amely nem igényel nagy involválódást, nem szívesen mennek ki például az utcára tiltakozni. Marad a kivonulás, vagyis az ország jövője szempontjából a legrosszabb lehetőség: a leg­okosabbak és a legfelkészültebbek elmennek az országból. Más kutatások azt mutatják, hogy ha az egyetem után külföldön lépnek be a munkaerőpiacra a fiatalok, csökken az esély arra, hogy visszajöjjenek.

 
Fotó: Sióréti Gábor

MN: Azok közül, akik bizonytalan szavazóknak vallják magukat, 24 százalék ugyancsak kivándorolna. Ez a szám a régió többi országában is ilyen magas?

Bíró-Nagy András: A bizonytalanok közül mind a négy országban többen mennének külföldre, mint a kormánypárti fiatalok közül. Az utóbbiaknak a legjobb, a legmarasztalóbb a környezet. De ilyen nagy különbség, ekkora szakadék a különböző csoportok között máshol nincs. És ez nemcsak a kivándorlásnál van így: ennyire megosztott fiatalságot más visegrádi országban nem látunk.

Szabó Andrea: A fideszes és az ellenzéki fiatal szavazók egyszerűen más világot látnak. Másképp konstruálják a valóságukat, nem ugyanazt érzékelik, nem ugyanazon a nyelven beszélnek. A szocializációs elméletek azt mondják, hogy a politikai szocializáció csúcsán a nyelvi szocializáció áll, ez pedig ebből a kutatásból is gyönyörűen kirajzolódik: a két tábor más-más nyelvet beszél. Ennek hosszú távú következményei vannak, és akármi is történik a 2022-es választáson, ezt az ellentétet nem lehet egyik napról a másikra lebontani. Ez nagyon hosszú folyamat lesz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.