Kitölthetik-e a szakszervezetek az ellenzéki pártok választások utáni összeesésével, illetve a civilek várható kiszorításával megüresedő politikai teret? A kormány mindenesetre mindent bevet, hogy ezt megakadályozza. De a gőz már emelgeti a fedőt.

Több száz millió forint megtakarítással adja át a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) kasszáját Galló Istvánné júniusban leköszönő elnök az új vezetésnek. Ez a pénz kellő fedezetet nyújthat akár többnapos sztrájk szervezésére is, hiszen lenne miből pótolni a munkabeszüntetésben részt vevők kieső keresetét. Ráadásul a szervezet mindezt tagdíjakból és ingatlaneladásból spórolta össze, sem a kormánytól, sem máshonnan nem kapott semmiféle támogatást, így senkinek sincs sem kiszolgáltatva, sem lekötelezve.

Mákony

Keményebb harcra számít Gallóné az új parlamenti ciklusban. A kormány nyíltan hadat üzent a civil szervezeteknek, márpedig a szakszervezetek is azok. A szociális párbeszéd évek óta nem működik az oktatásban sem, a törvényben előírt kötelező egyeztetéseket csak formálisan működteti a kormány. A teljesen súlytalan közoktatás-stratégiai kerekasztalt csak az esernyős és kockás inges tiltakozások lecsendesítésére hozták létre, ám semmiféle jogkört nem kapott, holott a Pedagógusok Sztrájkbizottsága egy érdemi egyeztetésre alkalmas testület felállítását követelte. A kormány kerekasztala nem az, az ott elhangzott javaslatokat a kabinet nem köteles figyelembe venni, egyetlen jogszabály sem kötelezi erre.

A PSZ belső szakadását mégis ez a súlytalan testület idézte elő. A PSZ 40 fős – megyei elnököket, tagozati vezetőket is magában foglaló – országos vezetősége tavaly augusztusban úgy döntött, hogy miután a minisztérium semmiféle biztosítékot nem adott, és semmilyen konkrétumot nem tudott mondani a ke­rek­asztal működéséről, nem csatlakozik. A megyei vezetők egy része azonban decemberre „megvilágosodott”, és arra jutott, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni az ér­dek­érvényesítésre. Gallóné ezt nem támogatta, mondván, ez csak egy konzultációs fórum. Ráadásul ez a kerekasztal fogja kidolgozni az intézményhálózat átalakítását, szűkítését, és nem lenne szerencsés, ha a PSZ ebben részt venne. Gallóné – miután az új iránnyal nem tud azonosulni és így hitelesen képviselni sem – úgy döntött, nem indul újra az elnöki posztért. A kerekasztalhoz egyébként csak akkor csatlakozhat a PSZ, ha a többi 6 ágazati szakszervezet ehhez hozzájárul. A kormány ugyanis csak 3 helyet biztosított a hét érdekképviseletnek, abban bízva, hogy ez majd egymásnak ugrasztja őket.

Direkt politikai befolyásolásra, kormányzati nyomásra nincs bizonyíték – hárítja a Narancs kérdését Gallóné, aki megpróbálta távol tartani a pártpolitikai csatározásoktól az általa vezetett szervezetet – de abban nem biztos, hogy ez a jövőben is így marad. A tagság körében – nincs mit tagadni – egyre nagyobb szerephez jutnak a pártpreferenciák, ami korábban nem volt jellemző.

A kormány a médián keresztül is üzent. Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Időkben esett neki a pedagógus-szakszervezeti vezetőknek még februárban, antidemokratikus működéssel és politizálással vádolva őket, holott szerinte a feladatuk „a munkabéke fenntartása” lenne. Palkovics azt állította, csupán belső feszültségeikről akarják elterelni a figyelmet a kormány kritizálásával és az utcai politizálással. „Senki nem vitathatja el a szakszervezetek azon jogát, hogy tüntetést, nagygyűlést, sztrájkot hirdessenek, ha a tárgyalóasztal mellett elakadnak” – tromfol Galló Istvánné. Az előző Orbán-kormánnyal ennyire lehetett jutni. So­kaknak ez kevés, szerintük az együttműködés kifizetődőbb lehet, mint a szembenállás. Ennél nagyobb probléma, hogy sokan csupán a fotelből kiabálnak, de amikor „jönni kell”, nem mozdulnak, holott tudatos munkavállalók nélkül nincs erős érdekvédelem.

„A Fidesz megpróbálja magához édesgetni a szakszervezeteket, de nem a vezetőket és nem is tagságot környékezi meg, hanem a középszintet, a mákony így felfelé és lefelé is terjed” – véli Szüdi János oktatási szakértő, a Gyurcsány-kormány volt államtitkára, aki a választásokon a DK színeiben indult – sikertelenül – Cegléden. A pedagógus-szakszervezetek belülről induló szétbomlasztása szerinte tankönyvbe illő. Az iskolák államosítása után létrehozott állami Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) 2016-ban 58 önálló költségvetési szervként működő tankerületi központra bontották, 58 munkáltatóhoz szórva szét a pedagógusokat. A tankerületek pedig elkezdték magukhoz szoktatni a megyei szakszervezeti vezetőket, akik először csak megtisztelve érezték magukat attól, hogy meghívják őket különféle értekezletekre, egyeztetésekre, majd szép csendben összemelegedtek a hatalom helyi embereivel, és egyre lojálisabbá váltak. Ez érthető, hiszen most már nem a szakszervezeti elnök tárgyal például a hétköznapokat meghatározó kollektív szerződésről az országos Klebelsberg Központtal, hanem a megyei vezetők a helyi munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi vezetőkkel. Ma már az is elfogadható kérésnek tűnik, hogy csatlakozzanak a valós funkció és jogosítványok nélküli, leginkább a kormány döntéseinek legitimálását szolgáló közoktatás-stratégiai kerekasztalhoz. A kormány leszalámizta a pedagógus-érdekvédelmet. Szüdi János ezzel magyarázza, hogy a szakszervezetek a választások előtt nem léptek fel egységes követelésekkel, most pedig egymást követik a vezetőcserék.

Csak az utca

„Puccs volt. Történelemtanár vagyok, tudom, hogyan szerveződik ez” – összegez lapunknak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) a választások után menesztett elnöke. A módszerek és az eszközök szerinte kísértetiesen hasonlítottak a kormány „sorosozásához”, csak éppen „mendreyztek”. Ugyanakkor nem tagadja, hogy a menesztéséért harcolók már korábban is jelezték elégedetlenségüket. Az egyelőre nem látszik tisztán, hogy mi húzódik a fellépésük mögött, de a belső viták sokat ártanak a PDSZ-nek. Elbizonytalanítják a tagságot, bizonyosan lesznek kilépők is. Holott a pedagógus-szakszervezetek létszáma a többi érdekképviselethez hasonlóan jelentősen csökkent a rendszerváltozás utáni évekhez képest. Ráadásul most a kormánnyal való érdemi érdekegyeztetés kikényszerítésével kellene foglalkozni, hiszen nyakunkon a gimnáziumok leépítése, az egyetemi továbbtanulás nehezítése. A Fidesz 2010 óta szisztematikusan korlátozza az érdekérvényesítés lehetőségeit: ezt szolgálta a munka törvénykönyvének, illetve a sztrájktörvénynek az átszabása és a korábbi erős jogosítványokkal rendelkező érdek­egyeztető fórumok felcserélése látszattestületekkel. Mendrey bízik benne, hogy az új elnök vezette PDSZ nem vált irányt, nem ül be a kerekasztal mellé biodíszletnek, hiába erőlteti ezt Palkovics; ez ugyanis a pedagógus-érdekvédelem bedarálását jelentené. Az új vezető korábbi politikai szerepvállalásának ismeretében azonban semmit nem tart kizártnak.

„Az én demokráciaélményem a rendszerváltozáshoz kötődik, és nem a Fideszhez” – vág vissza Szűcs Tamás, a PDSZ rendkívüli tisztújításon megválasztott ügyvezető elnöke, aki 2006 és 2010 között a Fidesz tagja volt, de politikai karrierjének gyorsan vége szakadt. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a pártban „a felső akarat elnyomja a helyi véleményeket”. Kilépett volna – állítja –, ha „fentről” nem oszlatják fel a párt miskolci szervezetét. Mendrey menesztése szerinte teljesen független a parlamenti választástól. Az ide vezető konfliktus 2015 óta húzódik. Szűcs a maga részéről a testületi vezetést preferálja az elnöki helyett, ami ugyan lassíthatja a döntéshozatalt, viszont demokratikusabbá teszi a szervezet működését. Ahogy Pokorni Zoltán (a Fidesz egykori oktatási politikusa, jelenleg XII. kerületi polgármester) idején is működött, és akkor sem volt kevésbé hatékony. A PDSZ jelenlegi irányán ugyanakkor nem változtatna, sőt, ha szükséges, még harciasabbá teszi a szervezetet. Nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Fidesz, érzékelve, hogy „túltolták a biciklit”, hátrébb lép egy kicsit, bár erre kevés reményt lát, hiszen az előző Orbán-kormányok is lekicsinylően bántak a szakszervezetekkel. A kormányzati cinizmus és arrogancia láttán szerinte nem sok jóra számíthatunk, így nem marad más az érdekvédők számára, mint hogy a korábbinál dinamikusabban lépjenek fel.

Nem sokáig vártak: múlt pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt követelték az önálló oktatási tárca létrehozását. A minisztérium – Palkovics mantráját ismételve – az utcai politizálás helyett közös munkát ajánlott a PDSZ-nek. A szervezet azzal vágott vissza, hogy az előző két politikai ciklus azt igazolta, a legjelentősebb korrekciót az utca nyomására tette meg a hatalom.

Próbálkozások

„A szociális párbeszéd intézménye is romokban hever. A dolgozók és a cégvezetők egyaránt diktátumokat hajtanak végre. Hovatovább az egész ország parancsokat követ. A Fidesz az elmúlt nyolc évben tudatosan építette le a rendszerváltozás egyeztető fórumait” – állítja Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet korábbi elnöke, aki szintén DK-színekben indult, szintén eredménytelenül az országgyűlési választáson. „A politikai színtéren talán nagyobb mozgástér nyílik” – reménykedik. Az érdekvédelemnek zord időket jósol. A szakszervezeti oldalon nagy a megosztottság, és a kormány ezt kíméletlenül kihasználja, a simulékonyabb szervezetekkel háttérpaktumokat köt. Ha nem rendezik sorai­kat a szakszervezetek, akkor hamarosan nem lesz más dolguk, mint virágot osztani nőnapon. De az emberek nem ezt várják tőlük, hanem a küzdelmet, ami nehéz ügy, mivel az érdekvédők kezéből kicsavarták az eszközöket, például 2010-ben volt az utolsó nagy sztrájk.

„Senki nem tette eddig igazán próbára a sztrájktörvényt” – véli Ceglédi Zoltán politikai elemző, aki szerint a jelenlegi szervezeti struktúra teljesen alkalmatlan a politikai változás kikényszerítésére, mert a szakszervezeti konföderációk nem akcióképesek. Túl lassúak, milliónyi áttéten keresztül kommunikálnak a tagsággal, így gyors válaszlépésekre legfeljebb az ágazati érdekképviseletek alkalmasak – ámbár ők sem viszik végig a sztrájkkezdeményezéseiket, inkább polgári engedetlenségbe, vadsztrájkba bonyolódnak. Ez valamelyest érthető is, hiszen a magyar ember csak addig toleráns a munkabeszüntetőkkel szemben, amíg a sztrájk nem jár számára is sérelemmel.

Ma kétféle szakszervezet létezik hazánkban. Az egyik a kormány támogatását élvezve annak hátországát képezi, és soha nem fog szembeszállni Orbán Viktorral. Ide sorolható a LIGA és a Munkástanácsok. A másik térfélen a neutrálisok szoronganak három nagy konföderációval: Magyar Szakszervezetek Szövetsége (Maszsz), Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülése. Nem mellékes, hogy a kormány szemfényvesztő konzultációs fórumain részt vevő konföderációk évről évre több száz millió forint állami támogatást kapnak.

De nem egyforma a politikához való viszonya a verseny- és közszféra érdekvédelmi szervezeteinek sem. Az előbbieknél Ceglédi szerint vissza kellene venni a nyílt politizálásból – hiszen a tagságban szép számmal lehetnek a kormánypárt szavazótáborából –, és inkább a klasszikus szakszervezeti munkára fektetni a hangsúlyt: helyben beleállni a bérharcokba, a munkakörülmények javításának kikényszerítésébe. Az eredményes munkához viszont meg kell újulniuk: új vezetőkre, módszerekre, konföderációra lesz szükség.

A közszférában mozgó érdekképviseletek komoly krízisen mentek át az elmúlt hónapokban, amit jól jeleznek a vezetőváltások. Tőlük erőteljesebb politizálást várna a politikai elemző, hiszen ebben az esetben az állam a munkáltató. Ez azonban nem jelenthet pártpolitikát, mert ez kudarcra van ítélve, ahogyan azt Kónya Péter és Árok Kornél példája is mutatja. A jó forma vélhetőleg nem a politikai nagygyűlés, hanem a helyi akció. A kormány itt sokkal erőteljesebben próbál beavatkozni, mint a versenyszféra területén. A saját bizalmi emberek beépítésén túl a különféle „karok” és kamarák révén már kialakította a párhuzamos struktúrákat, végső célja pedig egyértelműen az érdekvédelem teljes szétzilálása. Mindezt megfejelik a parancsuralmi rendszer eszköztárával (lásd az iskola- és kórházigazgatóknak küldött utasítások).

Fehér könyvet írt az új kormánynak a Maszsz. A tagok által felsorolt problémák alapján feladatlistát állítottak össze az új kabinetnek, amelyet már át is nyújtottak. Ebben többek között a munkakörülmények javítását, béremelést és érdemi egyeztetéseket követelnek. Választ még nem kaptak, de türelmesek, hiszen most a kormányalakítás az első.

Kordás László, a Maszsz elnöke szerint az egyik legfontosabb feladatuk a taglétszám növelése, a nyomásgyakorlás fokozása. A versenyszféra az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt hajlik az egyezkedésre, de eljött az ideje, hogy az állam is beszálljon a társadalmi párbeszédbe ahelyett, hogy a kormánypárt emberei – például Czomba Sándor, Szatmáry Kristóf, Mészáros Lőrinc – a hatályos munkaügyi jogszabályokat megszegve boldogulnak. Az érdekvédelem erősítése egyetlen kormánynak sem szívügye, de a Fidesz élen jár az ellehetetlenítésben. Az első Orbán-kormány tett egy kísérletet a szakszervezeti tagdíjak önkéntes befizetésének bevezetésére, ami a szervezetek halálát jelentette volna. (A fizetés 1 százalékát kitevő tagdíjat most kötelezően levonják a tagok fizetéséből, ha ezt minden munkavállalónak külön kellene intéznie, a szakszervezeti pénztárak vélhetően gyorsan kiszáradnának.) A második és harmadik Orbán-kormány addig formálta a törvényeket, amíg gúzsba kötötték a szakszervezeti munkát, most pedig a civilek kiiktatásával a társadalmi kontrollt gyengítenék a végletekig.

„Orbánék szándékosan tolják az embereket a teljes apátia felé. Minél többen hiszik el, hogy nem tudják befolyásolni a döntéshozatalt, a kormány annál könnyebben viheti keresztül az akaratát. De ez nem a beletörődés ideje" – állítja Kordás. A kormányzati erőszak hasonló erővel fogja szembetalálni magát. A gőz már emelgeti a fedőt. Még nem dobta le, de egyre növekszik. Azt még nem látni, mikor és hol fog kitörni. De egyszer utat talál magának.