Elkaszálhatja a bulinegyedről szóló népszavazást az Alkotmánybíróság

  • narancs.hu
  • 2018. február 10.

Belpol

Az utolsó pillanatban.

Február 18-ra írta ki a helyi választási bizottság a bulinegyedről szóló népszavazást, ám lehet, hogy mégsem lehet jövő vasárnap a VII. kerületi szórakozóegységek nyitvatartásáról voksolni.

A kérdés így hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testülete Budapest VII. kerület, Károly körút–Király utca–Erzsébet körút–Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?”

Február 13-án, kedden soron kívüli eljárásban dönt az Alkotmánybíróság (AB) arról az indítványról, amely szerint a VII. kerületi önkormányzat nem is kezdeményezhetett volna népszavazást ebben a kérdésben. Az indítványozó először a Fővárosi Törvényszéknél kezdeményezett felülvizsgálatot, de az jóváhagyta a népszavazási határozatot. Most az AB határoz az ügyben.

Az indítványozó szerint a kérdés „az alapjogai jogellenes korlátozásához vezet, túllép az önkormányzat feladat- és hatáskörén, a helyi népszavazás körében tilalmazott tárgykörre irányul, ellentétes a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény egyes rendelkezéseivel, továbbá a határozat tartalma és indokolása hiányos” – olvasható az ügy leírásában.

Eszerint az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését sértené az önkormányzati rendeletalkotást, tekintettel arra, hogy a tilalom alkalmatlan célja elérésre, túllépi az indítványozó alapvető jogai korlátozásának feltétlenül szükséges mértékét, aránytalan az elérni kívánt célhoz képest és nem tartja tiszteletben ezeknek az alapvető jogoknak a lényeges tartalmát.

Ha az Alkotmánybíróság helyt ad a panasznak, azzal jogilag megalapozatlanná válik a népszavazás.

(Mfor.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.