Ellenzék és kormány a háborúról 1999-ben: Héják és galambok

szerző
Gavra Gábor
publikálva
2003/6. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A neves magyar értelmiségiek közül elsőként Konrád György vonta kétségbe a NATO-akció morális megalapozottságát és gyakorlati értelmét előbb a berlini Művészeti Akadémián mondott beszédében, majd a Népszabadság 1999. április 30-i számában. Konrád lett a vezéralakja a jeles entellektüelek (Tamás Gáspár Miklós, Petschnig Mária Zita, Krausz Tamás), szakszervezeti vezetők (Vadász János) és néhány akkori ellenzéki politikus (Kósáné Kovács Magda, Iványi Gábor, Donáth László) által létrehozott Balkán Békéjéért Mozgalomnak, mely a NATO-t a bombázások azonnali leállítására szólította fel, és május 9-re békemenetet szervezett Budapestre (lásd Magyar Hírlap, 1999. május 3.).

A neves magyar értelmiségiek közül elsőként Konrád György vonta kétségbe a NATO-akció morális megalapozottságát és gyakorlati értelmét előbb a berlini Művészeti Akadémián mondott beszédében, majd a Népszabadság 1999. április 30-i számában. Konrád lett a vezéralakja a jeles entellektüelek (Tamás Gáspár Miklós, Petschnig Mária Zita, Krausz Tamás), szakszervezeti vezetők (Vadász János) és néhány akkori ellenzéki politikus (Kósáné Kovács Magda, Iványi Gábor, Donáth László) által létrehozott Balkán Békéjéért Mozgalomnak, mely a NATO-t a bombázások azonnali leállítására szólította fel, és május 9-re békemenetet szervezett Budapestre (lásd Magyar Hírlap, 1999. május 3.).

Miután Medgyessy Péter aláírta Nagy-Britannia, a mediterrán térség (mínusz Franciaország) és Közép-Európa kormányfőinek az Egyesült Államok iraki politikájával szolidaritást vállaló levelét, idő kérdése volt, hogy a legnagyobb ellenzéki párt mikor helyezkedik az európai és a magyar közvélemény többségének támogatását élvező pacifista álláspontra. Orbán Viktor február 6-i vigadóbeli beszéde és a részvételével a Szent István-bazilikában megtartott múlt szombati békeima jelezte, hogy a Fidesz vezérkara nem hagyja ki a kínálkozó lehetőséget békepártisága igazolására. Horn Gyula exkormányfő sietve minősítette felelőtlennek Orbán kijelentéseit. A négy évvel ezelőtti kosovói konfliktus idején lezajlott itthoni küzdelmek azonban

azt mutatják: csak a szerepek cserélődtek föl, a háborús konfliktusok belpolitikai célokra történő kihasználása változatlan.

n "1956-os nemzetként a nemzetközi közösség döntése és felhatalmazása nélkül számunkra elfogadhatatlan bármely független állam elleni katonai akció" - jelentette ki Orbán Viktor múlt csütörtöki évértékelő beszédében. Az exkormányfőnek az ENSZ-felhatalmazás nélkül indítandó katonai akciókról mondott markáns véleményét némileg árnyalja, hogy 1999 tavaszán, amikor Magyarországnak jobboldali kormánya volt, a magyar diplomácia és személy szerint Orbán Viktor élenjárt a Jugoszlávia elleni, az ENSZ jóváhagyását ugyancsak nélkülöző NATO-fellépés támogatásában.

A Fidesz-kormány álláspontját

a miniszterelnök így támasztotta alá 1999. április 29-én az Országgyűlés előtt elmondott napirend előtti felszólalásában: "Kosovóban a legsötétebb középkort idéző embertelenségek sorozata történt és történik, módszeres gyilkosságok, tömeges erőszaktétel, kísérlet egy egész nép megsemmisítésére és elűzésére. Ezt senki sem nézheti tétlenül. A nemzetközi közösség évek óta próbálkozott a Jugoszláviában egymás mellett élő etnikumok konfliktusainak békés úton történő rendezésére. Ma már mindannyian tudjuk, a szerb vezetés a tárgyalásokat arra használta fel, hogy időt nyerjen, előkészítse és megindítsa népirtó akcióját. A nemzetközi közösségnek nem maradt más választása, csak katonai erővel védheti meg az albán kisebbség életét, és csak katonai csapásokkal akadályozhatja meg, hogy az erőszak tovább terjedjen." A NATO-akció támogatásában Orbán még ennél is tovább ment: "A katonai és politikai célok elérése érdekében a NATO eddig több mint 11 ezer légibevetést, ezen belül 4500 csapásmérést hajtott végre. Ezek hatalmas számok. De ahhoz, hogy a kitűzött célt teljesíteni tudjuk, hogy meg tudjuk állítani az etnikai indíttatású öldöklést, intenzíven folytatni kell a légicsapásokat."

A volt miniszterelnök igyekezett megnyugtatni a Jugoszlávia elleni légicsapások következtében a Magyarország, illetve a vajdasági magyarok biztonságát fenyegető eseményektől tartó közvéleményt: "Fontos, hogy tudatában legyünk: annál nagyobb biztonságban, mint amiben vagyunk, nem lehetnénk. (...) Ha bármelyik NATO-tag területét támadás éri, akkor azt úgy kell tekinteni az összes NATO-tagnak, mintha a saját területét támadták volna meg. (...) Ma Magyarországot megtámadni olyan lenne, mintha valaki egyszerre üzenne hadat az Amerikai Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és Németországnak."

A megnyugtatásnak szánt kormányfői szavak ellenére a magyar közvélemény továbbra is jelentős fenntartással szemlélte a kosovói NATO-akciót. Az akkori legnagyobb ellenzéki párt,

az MSZP

a mai Fideszére kísértetiesen emlékeztető magatartást tanúsított. Hegyi Gyula szocialista képviselő már február 23-án, a két világháború, illetve az ötvenes évekbeli szovjet-jugoszláv "hidegháború" tapasztalataira hivatkozva amellett érvelt a Magyar Hírlapban, hogy Magyarországnak ki kell maradnia "az egyképp szerencsétlen és egymás ellen uszított népek" háborújából; egy héttel a bombázás kezdete és az ország légterének a NATO rendelkezésére bocsátása (1999. március 24.) után, április 1-jén Tabajdi Csaba (MSZP) a Népszabadságba írt cikket, amelyben az ország érdekeire hivatkozva kárhoztatta a NATO-akciót és az Orbán-kormány külpolitikáját.

Tabajdi néhány nappal később, az Axel Springer-lapoknak adott nyilatkozatában azt állította: "a NATO nem tanult meg magyarul", továbbá kifejtette: "A NATO-akciónak az az üzenete, hogy adott esetben érdemes fegyverrel harcolni a kisebbségi jogokért, mert jön a NATO és beavatkozik." A képviselő kárhoztatta az Orbán-kormány és a média szerinte szervilis viszonyulását a NATO-akcióhoz: "Engem a hazai média magatartása emlékeztet arra az időre, amikor Magyarország még a Varsói Szerződés tagja volt, és híre terjedt, hogy a Szovjetunió beavatkozott Afganisztánban. A magyar sajtó ugyanolyan egyoldalúsággal kezelte a szovjet akciót, mint most az amerikait, csak az előjel más." (Fejér Megyei Hírlap, 1999. április 10.) Követendő példának nevezte a Szerbia akkori vezetésével szimpatizáló NATO-tag, Görögország magatartását: "Görögország is tagja a NATO-nak. Helyeselte a jugoszláviai beavatkozást, vagy legalábbis nem ellenezte. De amikor cselekedni kellett volna, óvatosan visszakozott. Nekünk is hasonlóképpen kellett volna viselkedni."

Néhány hétig úgy tűnt, Tabajdi álláspontja kisebbségi vélemény az MSZP-ben, ám két héttel később a párt felvetette: a NATO adjon biztonsági garanciákat Magyarországnak a néhány héttel korábban már (a szocialisták által is) megszavazott korlátlan légtérhasználatért cserébe. Suchmann Tamás képviselő az illetékes parlamenti bizottságok sürgős összehívását szorgalmazó szocialista javaslatot azzal fejelte meg, hogy "ha a bizottságok együttes ülésén nem kapunk megnyugtató válaszokat a biztonsági garanciákról, akkor felül kell vizsgálni a repülőterek átengedéséről szóló országgyűlési határozatot". (Világgazdaság, 1999. április 27.) Suchmann, Tabajdi és Juhász Ferenc, a Medgyessy-kormány jelenlegi honvédelmi minisztere ebben a szellemben állásfoglalás-tervezetet készített az MSZP-frakció számára, amely ekkor még nem nyerte el a képviselőcsoport többségi támogatását.

Az Országgyűlés 1999. május 3-i ülésén elhangzott napirend előtti felszólalásában - a Kosztolányi Dénes (Fidesz) által vezetett "megfigyelési bizottság" bohózatba illő működésének legújabb botrányától sem függetlenül - Kovács László frakcióvezető bejelentette: "Napról napra komolyabb kételyeink vannak, hogy a szükséges mértékben ura-e a kormány a helyzetnek. Érzékeljük azt is, hogy a közvélemény növekvő aggodalommal teszi fel a kérdést, hogy nem sodródhat-e bele Magyarország a konfliktusba. Mindezek arra késztették a szocialista párt országgyűlési képviselőcsoportját, hogy támogassa a korlátlan repülőtér-használatot engedélyező korábbi országgyűlési határozat módosítását, kizárva abból azt a lehetőséget, hogy magyar repülőtérről induló NATO-gépek jugoszláviai célpontokat támadjanak."

Orbán Viktor - finoman összemosva a baloldali értelmiségiek által néhány nappal korábban kiadott, a NATO-tól a bombázások azonnali leállítását követelő felhívást és az MSZP megváltozott álláspontját - a következőképpen reagált Kovács szavaira: "Napok óta egyre gyakrabban hallani a szocialista párthoz tartozók köreibőlnyilvánosan elmondott véleményeket, [melyek] mintha figyelmen kívül hagynák azt a tényt, hogy ma Kosovóban népirtás folyik, mintha nem akarnának különbséget tenni Milosevic és a NATO között. Nem lehet a béke nevében Milosevicet is és a NATO-t ugyanazzal a mércével mérni. Ez olyan volna, mintha valaki a normandiai partraszállás idején Londonban egyszerre szervezett volna tüntetést a hitleri genocídium és a partra szálló szövetséges csapatok ellen. Ami ma Szerbia területén folyik, az barbárság! (...)

Ezt kell megállítanunk!

A kérdés az, hogy ebben hajlandóak vagyunk-e valamilyen mértékig szerepet vállalni. Ez idáig úgy tudtam, hogy a parlament álláspontja egységes. Szomorúan látom, hogy a szocialista párt vissza akar lépni a magyar parlament eddigi döntésétől."

A Fidesz néhány nappal későbbi kongresszusán Kövér László titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter nem mulasztotta el, hogy megbélyegezze az MSZP "pálfordulását", cinikusnak és elítélendőnek nevezte az előző napok szocialista nyilatkozatait, melyek "a háborúval kapcsolatos félelmet saját politikai tőkéjük kovácsolására és a félelem gerjesztésére használják" (Napi Magyarország, 1999. május 10.)

Érvek, ellenérvek négy éve és most. Nincsen új a Nap alatt.

Gavra Gábor

Törésvonalak az értelmiségben

A NATO-beavatkozást támogató közéleti személyiségek közül kiemelhető az Irak ügyében pacifista Heti Válasz főszerkesztője, Elek István, aki a nemzetiségi kérdés iránti érzéketlenséggel vádolta a békepárti európai baloldali és liberális értelmiséget; Nádas Péter, aki Konrád Németországban megjelent álláspontjára reagált a Frankfurter Allgemeine Zeitung 1999. május 20-i számában; Kertész Imre, aki a kosovói albánok legyilkolásában az európai zsidóság tragédiájának megismétlődését látta (Magyar Hírlap, 1999. május 22.), Fejtő Ferenc, aki nem a cselekvést, hanem az azt megelőző késlekedést hányta a Nyugat szemére (Magyar Hírlap, 1999. június 5.), továbbá Heller Ágnes, aki demagógnak nevezte a Balkán Békéjéért Mozgalom felhívását és Konrád György pacifizmusát (Magyar Hírlap, 1999. május 8.).

Konrád nem reagált a többek között lapunk hasábjain neki címzett bírálatokra, álláspontját azonban fenntartotta. Mint a légicsapások utolsó időszakában adott interjújából kiderült, ENSZ-megfigyelők tevékenységétől remélte "az emberek fékezését, higgasztását", mely, mint a Magyar Hírlapban 1999. június 4-én kifejtette, "sokkal inkább szociális munkásoknak való feladat, mint bombázóknak".

szerző
Gavra Gábor
publikálva
2003/6. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra