Történelmet akart írni a Magyar Demokrata Fórum, az újdonsült demokrácia hetedik esztendejében elsőként nyúlt a kormány idő előtti megbuktatásának törvényes eszközéhez, s vetette fel a bizalmatlansági indítvány benyújtásának ötletét. Hogy az a párt, amelyiknek a parlamenti frakciója tizenkilenc fős, s amelyik 1998-ban vélhetően élethalálharcot vív majd a parlamentbe jutásért, miért vet fel olyan ötletet, aminek a megvalósításához ellenfeleinek támogatása szükséges? Talán a kétségbeesés miatt, hogy a frakció tizenkilenc fős, s 1998-ban vélhetően élethalálharcot vív majd az ötszázalékos küszöb eléréséért.

A konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása nem volt váratlan, az ellenzék ugyanis már csaknem minden törvényes eszközt - vizsgálóbizottság, parlamenti támadások, utcai tüntetések - bevetett, s Horn Gyula még mindig az ország miniszterelnöke. A magyar demokraták most úgy érezték, elérkezett az a pillanat - az a "történelmi helyzet", ahogyan ők szeretnek fogalmazni -, amikor az ellenzék kart karba öltve megrázhatja a bársonyszéket, demonstrálva elszántságot, közös akaratot. Csakhogy az öt parlamenti ellenzéki párt kapcsolata korántsem felhőtlen, mi több, az összeborulásnak egyre kisebb az esélye.

A múlt hétfőn újabb információk jelentek meg a Szokai-Tocsik-ügy részleteiről, amiket a legfőbb ügyész levele még aznap megerősített. (Ekkor derült ki, hogy Boldvai László és Budai György közbenjárása révén a Tocsik-sikerdíjból jutott pénz az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel álló cégekhez.) Varga István, az MDF vezérkarának tagja ott volt a mentelmi bizottságnak azon az ülésén, amelyen Boldvai MSZP-főpénztárnok mentelmi jogának felfüggesztéséről volt szó, és látta Györgyi Kálmán legfőbb ügyésznek a bizottsághoz írt levelét. Az MDF aznap esti elnökségi ülésén a résztvevők a gyors cselekvésre határozták el magukat. Úgy vélték, a kezdeményezés megadhatja a lendületet nagy tervükhöz, a gyengélkedő KDNP helyére való becsusszanáshoz.

A probléma csak az, hogy a többi ellenzéki párt nem szállt be az MDF játékába; ki egyértelműen, ki burkoltan, ki meghasonulva tartózkodott a nevezéstől. Ez utóbbi természetesen a KDNP, amelynek elnöke az első napon még ujjongott a kezdeményezés hallatán, ám egy Torgyán Józseffel történt rövid megbeszélés után Giczy György visszafogta a tempót, és csupán annyit mondott: előbb mutassák meg az indítvány tervezett szövegét, s a kereszténydemokraták azután döntik el, hogy aláírják-e azt.

A konstruktív bizalmatlanság azt jelenti, hogy a leváltani kívánt miniszterelnök helyébe meg kell nevezni a javasolt újat is. Azaz: a 28 százalékos ellenzék jól megmondta volna a szoclib többségnek, hogy ki legyen az a - vélhetően - szocialista politikus, aki számukra is megfelelő. Azt persze a fórumosok sem gondolták komolyan (bár ki tudja), hogy az indítványt elfogadja az Országgyűlés, de szimbolikusan - és az ilyet nagyon bírják a nemzeti erők - nagy jelentősége lett volna az akciónak.

Ám a mai ellenzékközi hangulatban nemcsak konszenzusos személyt találni, hanem a jelek szerint konszenzust teremteni is képtelenség. A kisgazdapárt csípőből elutasít minden olyan elképzelést, amelyet nem ők találnak ki, kizárt, hogy bárki mögé beálljanak. Az MDNP soha az életben nem fog ekkora szívességet tenni az MDF-nek, annak a pártnak, amelyik nem engedte be az alkotmány-előkészítő bizottságba egykori tagjait. E két frakció nélkül viszont már matematikailag elhal az indítvány, mivel a többiek nem tudnak összeszedni 78 aláírást a parlamentben. A Fidesz ugyan nem tehette meg, hogy egyetlen komolyan vehető szövetségesét nyilvánosan leszólja, de a háttérben próbálták meg-győzni az MDF-et: álljanak le. A KDNP azért volt fura helyzetben, mert egyrészt a múlt hét végi KDNP-FKgP-megállapodás után kínos lett volna szembehelyezkedniük a kisgazdákkal, ám másrészt a tavalyi választmányi állásfoglalás értelmében minden ellenzéki párt felé nyitottnak kell lenniük.

Ez utóbbi miatt vetette föl Giczy György, a KDNP elnöke az ellenzéki csúcstalálkozó gondolatát. A kisgazda érzelmű tagságnak tett gesztus után (megállapodás Torgyánnal) villantani kellett valamit a Latorcai-féle szárnynak is, amely a már említett választmányi határozat miatt újabb ponton támadhatná a pártvezetést. Giczy kezdeményezése, hasonlóan az MDF-akcióhoz, kudarcba fulladt. Az FKgP nem tűri, hogy a kisgyermekének tekintett (ahogyan Torgyán József nevezi a KDNP-t) szövetséges két irányba táncoljon. Nem hajlandók részt venni a találkozón. Egyúttal azt is megeresztették, hogy voltaképpen ez az egész szövetségesdi nyűg a kisgazdáknak, különben is, korábban mindig ráfaragtak a közösködésre. E nem túl udvarias üzenet, hogy tudniillik ha a kereszténydemokraták közös csónakban kívánnak evezni a kisgazdákkal, akkor ne ugráljanak, vélhetően eléri célját. (Egyébiránt a két újsütetű szövetséges elsősorban a másik szavazótáborát igyekszik lenyúlni - az erőviszonyokat és a politizálás stílusát tekintve ez a dolog csak egyféleképpen alakulhat.)

Az MDNP-t eleve meg sem hívták a találkozóra, s ez befolyásolja a Fidesz hozzáállását is. Noha nem utasították el a csúcstalálkozót, beszóltak a KDNP-nek: vagy a kisgazdák, vagy ők. Egyelőre egyedül a szegény MDF mutat fogékonyságot a kereszténydemokrata gondolatra, talán abban bíznak, hogy a négypárti csúcson, vagy min, az elfuserált bizalmatlansági kezdeményezésükkel kapcsolatban is kiokoskodtak volna közösen valamit.

A két akció mégis megmutatott valamit. Egyrészt egyértelművé tette: az ellenzék kétpólusú, már csak azt kell kitalálni, hogy a tábor milyen formában állna össze. Másrészt megnyugtathatta a kormánypártiakat: a másik oldalról komoly vész továbbra sem fenyegeti őket.

György Bence