Elhalasztották a lengyel-magyar barátság napi ünnepséget

Belpol

 A háború miatt úgy érzik, nem lenne illő ünnepelgetni.

A felek közös megegyezése alapján az Ukrajnában kitört háború miatt elhalasztják a lengyel-magyar barátság nap lengyelországi ünnepségét - ezt a lengyel és a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal is közölte. A

 "Az idei évben a lengyel-magyar barátság napot március 18-19-én tartottuk volna Bochniában, de az Ukrajnában kitört háború miatt mindkét fél egyetértésével későbbi időpontra halasztottuk" - fogalmaztak lengyel részről a dokumentumban.

"Közösen úgy gondoltuk, hogy miközben az ukránok heroikus küzdelmet folytatnak a megszállt szülőföldért, ez most nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk" - fűzték hozzá.

Ugyanakkor a közlemény  szerint Andrzej Duda lengyel államfő szorgalmazza, hogy a biztonsági helyzet függvényében a barátság napot az első adandó alkalommal tartsák meg. Mindenképp szeretné ugyanis, ha még Áder János hivatali ideje alatt történhetne az ünnepség, mivel a magyar köztársasági elnökkel és feleségével a lengyel államfői házaspár baráti viszonyt ápol.

"Duda elnök úr szándéka, hogy Áder elnök úr a búcsúlátogatását Lengyelországban tegye, amennyiben erre lehetőség lesz Áder elnök úr hivatali idejének a befejezése előtt" - olvasható a lengyel közleményében.

Az Országgyűlés és a lengyel Szejm egyébként 2007-ben nyilvánította március 23-át a lengyel–magyar barátság napjává. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.