A 2024-es budapesti olimpiai pályázat elszállása után visszakerült az őt megillető helyre a júliusi vizes világbajnokság (teljes nevén a 17. FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság) körüli polémia. A forgatókönyv világos: a párhuzamos valóságok egyikében azt tapasztalhatjuk, hogy a szervezők valamilyen érdekesnek szánt mozzanattal próbálnak minket szórakoztatni, míg a független sajtó nap mint nap fedezi fel az újabb százmilliós, milliárdos tételeket, amelyek mind feljebb srófolják a két hétig tartó rendezvény (és az utána következő masters világbajnokság) költségeit.
Az elmúlt hetekben átadták az új Dagályt, azaz a Duna Aréna nevet kapott monstrumot, felavatták a visszaszámlálós installációt, s az eddig vonakodó Hosszú Katinkát is sikerült megnyerni az ügy népszerűsítésének (több tízmillió forintért). Másfelől viszont egyik nap azt fedezi fel a sajtó – három hónapos késéssel –, hogy a becsült érték másfélszeresére szerződött az állami vagyonkezelő a Batthyány térnél építendő óriás ugrótoronyra; majd az söpör végig mindenhol, hogy majdnem a duplája lesz az eredetileg kalkuláltnak a résztvevők szállásköltsége. Szinte naponta olvashatunk címeket „újabb milliárdok” vagy „megint drágult” felütéssel, és minden esetben elhangzik, hogy a világbajnokság költségei immár meghaladják a százmilliárd forintot.
Először is érdemes tisztázni, hogy amikor a hatalmas vébé-költségekről és azok növekedéséről beszélünk, akkor mihez is viszonyítunk. A bruttó 90 milliárd forintos árcédula alapja az az összegzés, amelyet e sorok szerzője állított össze tavaly májusban, és amely mindazon költségeket magában foglalta, amelyekről kormányhatározatok rögzítették, hogy szükségesek a világbajnokság megrendezéséhez. A fő tételek ezek voltak: a Dagály uszodája (és annak környéke) bruttó 47 milliárd forintért (a továbbiakban is bruttó összegeket szerepeltetünk), a városi infrastruktúra-elemek megújítása (vagyis a Margitsziget csatornázása, rakparti sétány stb.) 14 milliárd forintért, a konkrét szervezési költségek (az idei költségvetésben eredetileg 10 milliárd volt erre beállítva), a többi budapesti uszoda felújítása (Komjádi, Széchy stb.) 8,2 milliárdért, magának a Dagály fürdőnek az átalakítása 4,8 milliárdért, a balatonfüredi helyszín – itt lesznek a nyílt vízi versenyek – kiadásai (2,6 milliárd), valamint a nemzetközi szövetségnek már kifizetett vagy kifizetendő jogdíjak összege (1,9 milliárd forint).
Amikor a Közbeszerzési Értesítőben tavaly decembertől elkezdtek sorjázni az újabb tételek, senkinek sem volt egyértelműen világos, hogy a korábban meghatározott keretek kimerítése zajlik-e, vagy már azokon is túlcsap a költés. Ugyanis, szögezzük le még egyszer, a tavaly májusi kalkulációban minden, akkor még előre tervezett kiadás is benne volt – például a kormány már tavaly tavasszal engedély adott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy az úszópalotára kötött szerződést újabb milliárdokkal módosítsa.
Párhuzamos valóságok
Annak viszont már komoly jelentősége volt – és ez felfelé tolja a költségeket –, hogy a kormány tavaly november végén a rendkívüli tartalék terhére további 7,2 milliárd forintot csapott a szervezőbizottság keretéhez. A korábban biztosított tízmilliárdos keret tehát 17,2 milliárd forintra ugrott. (Ezt az összeget jegyezzük meg.) A biztonságra sokat adó kormány karácsony előtt egy nappal arra utasította a belügyminisztert, hogy a rendőrség világbajnokság alatti feladataira 1,465 milliárd forintot különítsen el – vagyis a korábban kalkulált 90 milliárd forintos kerethez hozzávehettünk még 8,66 milliárd forintot.
Az utóbbi hetekben, hónapokban megjelent tételek – köztük a tervezett szállodaköltségek duplájára emelkedése, a nyitó- és záróünnepségre szánt milliárdok – szinte mindegyike a kizárólagosan állami tulajdonú Bp2017 Kft. közbeszerzései között jelent meg. Feltételezhetnénk, hogy a szervezőbizottságnak 2017-re nyújtott immár 17 milliárd forintos költségvetési forrás mindezt fedezi. De ne feltételezzünk semmit, mert össze tudjuk ezeket számolni. Az eredmény pedig minden várakozásunkat felülmúlja, ugyanis november óta 24 közbeszerzési eljárás eredményeként összesen nettó 21,05 milliárd forint szerződést kötött a cég. Az említett 17 milliárd ellenben bruttó összeg, vagyis a 21 milliárd forintnyi szerződés 26,7 milliárdos bruttó értékével kell összevetnünk.
Ebből nem nehéz megállapítani, hogy a tavalyi 90 milliárdos kalkuláció az összköltségre zárójelbe tehető; a világbajnokság már letudott és tervezett kiadásai összesen legalább 108 milliárd forintra fognak rúgni.
Már az olimpiai népszavazási aláírásgyűjtés idején egyre kínosabb kezdett lenni a vizes vébé költségeinek egekbe szökése, az olimpiai pályázat ellenzői is evvel érveltek. Persze, lett erre is magyarázat: a 2024-es pályázat mellett érvelő BOM-alapító, Szalay-Berzeviczy Attila éppen a lapunknak adott interjújában kezdett az angyalföldi önkormányzatra mutogatni. (Lásd: „Presztízsveszteség lenne”, Magyar Narancs, 2017. február 16.)
„A parlament elfogadott összpártilag egy törvényt, ami alapján a Dagály uszoda el is készült időben, az eredeti költségvetési terven belül. Ami változott, hogy közben Angyalföld szocialista vezetése a vébé apropóján kezdeményezett több fejlesztést a kerületben, az úszószövetség pedig a többi fővárosi uszoda felújítását kérte. Lényeges a szóhasználat, nem mindegy, hogy a költségvetés elszáll vagy kiegészül” – indokolt Szalay-Berzeviczy. Annyiban nem volt új az ujjal mutogatás a XIII. kerületre, hogy Fürjes Balázs már tavaly februárban arról beszélt: a Dagályon folyó építkezés okán „egész Angyalföld megújul”.
Még, még, még!
Az Angyalföldet 23 éve vezető szocialista Tóth József a kezdettől arcát és nevét adta a világversenyhez; már 2013-ban ott volt a kormányfő társaságában a delegációban, amikor a főváros elnyerte – eredetileg a 2021-es – világbajnokság rendezési jogát. Ha az országos politika logikáját kérnénk számon a helyi ügyeken, akkor furcsának is nevezhetnénk ezt a „koalíciót”.
„Egy kerület vezetése pártszínektől függetlenül abban érdekelt, hogy a városrész fejlődjön. Ez nyilván valamivel egyszerűbb, ha a helyi vezetés és az országos kormányzat pártszíne azonos” – mondta Borszéki Gyula a Narancsnak, miután megkerestük a XIII. kerületi polgármestert Szalay-Berzeviczy Attila megjegyzése miatt. Tóth József helyett a szintén szocialista alpolgármester világított rá a most már Duna Arénának hívott monstrum építése és a kerület kapcsolatára. Az például egyből világossá vált, hogy az önkormányzatnál alaposan rácsodálkoztak a BOM-alapító kijelentésére, és vissza is kérdeztek nála, hogy pontosan milyen tételekre gondolt, amelyek a kerület részéről drágították a vizes vb előkészületeit.
A kerületet annak idején nem lepte meg, hogy a Dagályra esett a választás az eredetileg 2021-re tervezett esemény központi helyszíneként. Igaz, 2013 nyarán még a fürdő átalakításáról folytak a tárgyalások, mert ez akkor is fejlesztési területnek számított, és készen voltak a kiviteli tervek egy itteni szállodára is. Borszéki Gyula szerint 2015 tavaszáig kevéssé volt intenzív a beruházás előkészítése, igaz, volt közben egy választási év is, amikor az ilyen ügyekre kevesebb figyelem jut. Azóta azonban rapid módon zajlik az építkezés. Az alpolgármester egyértelművé tette: a kerület sokkal inkább „elszenvedője” az úszópalotával kapcsolatos állami döntéseknek, amikbe őket csak a késői fázisokban vonták be.
Borszéki Gyula, aki végigkövette a beruházás alakulását, egyetlen tételt tudott mondani, amely kifejezetten a kerület kérésére került a fejlesztési programba: ez pedig a Forgách utcai metrómegállótól a fürdőig húzódó Dagálysétány utca kialakítása. Ennek a kivitelezése bruttó 478 millió forint. Az alpolgármester szerint ráadásul a Váci út felől megnyíló sétány arrafelé eső szakaszát egy ottani irodaház-beruházás miatt egy magánbefektető már megépítette. Kiss-Szebeni Norbert, a jegyzői és jogi osztály vezetője pedig arra hívta fel a figyelmünket, hogy az előkészítés terén jelentős a különbség egy állami finanszírozású projekt és egy – a kerületben nagy számmal zajlott, zajló – magánberuházás között. Utóbbiaknál ugyanis az üzemeltetés, a jövőbeni fenntarthatóság az elsődleges kiindulási alap. Az angyalföldi városvezetők határozottan állították, hogy bár 50 milliárd forintos fejlesztésről van szó, ez gyakorlatilag eltörpül a kerületi magánberuházásokhoz képest. A Váci úti irodaház-folyosó építése vagy a lakóingatlan-fejlesztések évtizedek óta zajlanak a XIII. kerületben, és a magánbefektetők számára már egyértelmű, hogy a kapcsolódó infrastruktúrát is fejleszteniük kell a környék, illetve az önkormányzat igényei alapján. A mostani fejlesztésnek persze voltak áldozatai is, mégpedig a Dagály Duna felőli oldalán húzódó jellegzetes fasor. Ezeket a fákat az itt épített mobilgát alapozása miatt kellett kivágni, a kerület azonban 3000 fa pótlását írta elő a beruházó MNV Zrt. számára.
Borszéki Gyula és Kiss-Szebeni Norbert is úgy véli, hogy a beruházás pozitív hatással lesz a kerületre, de azt is megjegyezték, eleve értékes Duna-közeli helyszínről van szó. Ám hogy az országra pozitív hatással lesz-e vizes vb, az talán soha nem derül ki. De legalább lubickolhatunk a párhuzamos világokban.
