„Embert a vasra” címmel zajlik a Honvédség toborzókampánya

  • narancs.hu
  • 2024. január 27.

Belpol

Ez már a második fázis, elkötelezett fiatalok jelentkezését várják a tatai tüzérekhez.

Lele Gergő hadnagy, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Tüzérosztály szakaszparancsnoka bemutatta az új Panzerhaubitze (PzH) 2000 önjáró löveget – az Origón, két csöcskontent között –, hogy kedvet csináljon az elkötelezett fiataloknak a jelentkezéshez. Várják őket a tatai tüzérekhez, február 12-ig még lehet jelentkezni.

 Lele fontosnak nevezte, hogy a jelentkezők betöltsék a 18. életévüket. A beérkezést követően az érdeklődők egészségügyi és pszichológiai felmérésen vesznek részt, valamint felmérik fizikai állóképességüket, ha alkalmas lesz a jelentkező, először az alapkiképzés, majd az adott eszközre való felkészítés következik.

A békepárti kormány propagandalapjában az is szerepelt, hogy a PzH 2000 önjáró löveg arra bizonyíték, hogy a hadsereg „valóban egy modern hadsereg képét mutatja”. A hadnagy kifejtette, hogy ez a harcjármű a 21. századi csúcstechnológia jó példája: a gyorsasága, precizitása, az azt működtető digitális technika rendkívül megnyerő és professzionális.

Az 55 tonnás, 8 méter hosszú, 155 milliméteres űrméretű lövegcsövű (52 kaliberű) PZH önjáró lövegek kivételes biztonsággal céloznak, akár 56 kilométerre is pontosan ellőnek; a jármű elsődleges fegyverének tekinthető tarackágyú élettartama 2000 lövésre tehető - részletezte Lele Gergő az interjúban.

Toborzásra azért is szükség van, mert a múlt évben több száz katonát kirúgtak. Viszont aligha kétséges, hogy rengetegen fognak jelentkezni, főleg ha meglátják Kálomista Gábor Angyalbőrben-remake-jét, amit 865 millió forint állami támogatásból készítenek el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.