EU-csatlakozás és környezetvédelem

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2000/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Akár évekkel is elodázhatja Magyarország európai uniós csatlakozását az Európa Parlament legutóbbi határozata, mely szerint a ciánszennyezésre való tekintettel a csatlakozási tárgyalásokon nem adnak Magyarországnak haladékot a szükséges környezetvédelmi felzárkózásra. E hír első hallásra nem tűnik félelmetesnek. Ám ha hozzátesszük, hogy a tavalyi EU-országfelmérés szerint hazánkban a környezetvédelmi technológiákat úgy 2800-3000 milliárd forintnyi beruházással lehetne felzárkóztatni egy közepesen jó nyugati színvonalra, akkor komoly tartalommal telik meg ez a döntés.

Akár évekkel is elodázhatja Magyarország európai uniós csatlakozását az Európa Parlament legutóbbi határozata, mely szerint a ciánszennyezésre való tekintettel a csatlakozási tárgyalásokon nem adnak Magyarországnak haladékot a szükséges környezetvédelmi felzárkózásra. E hír első hallásra nem tűnik félelmetesnek. Ám ha hozzátesszük, hogy a tavalyi EU-országfelmérés szerint hazánkban a környezetvédelmi technológiákat úgy 2800-3000 milliárd forintnyi beruházással lehetne felzárkóztatni egy közepesen jó nyugati színvonalra, akkor komoly tartalommal telik meg ez a döntés.

Amikor 1998-ban elkezdődtek a környezetvédelmi tárgyalások, az volt a stratégia, hogy az egyes részterületek feljavítására kérjünk minél hosszabb határidőt. A szennyvíztisztításra, ami egyelőre nem az erősségünk, tizennégy éves haladékot kértünk és kaptunk; a hulladékgazdálkodás korszerűsítésére nyolc évet és így tovább. Mindenki örült, hogy ezt milyen könnyedén megússzuk, és az öröm ki is tartott egészen addig, amíg Pepó Pál környezetvédelmi és felmentésügyi miniszter tavaly Brüsszelbe nem ment. Pepó Pál új javaslattal állt elő. Mindenki meglepetésére az EU megfelelő testületével azt közölte: bocs, vissza az egész, Magyarország mégsem kér felmentést a környezetvédelmi feladatokban. Mire eljő az idő, Magyarország az utolsó pontig teljesíteni fogja az elvárásokat. Talán még többet is.

Pepó Pál, valamint kenyéradó gazdái valószínűleg úgy gondolkodtak, hogy ha fűt-fát ígérünk, akkor egy kis szerencsével átbukunk a vizsgán - és ha már egyszer bent vagyunk, nagy baj nem lehet. Az okos szemek előtt minden bizonnyal feltűntek más, hozzánk hasonló gazdasági fejlettségi fokon álló országok is, például Görögország vagy Portugália, melyek ugyan szintén nem ugrottak a plafonig a "környezetbarát ipari technológiák" vagy a "hosszú távon megtérülő, de kevésbé szennyező módszerek bevezetése a hulladékgazdálkodásban" szókapcsolatokra, annak idején mégis bekerültek az EU-ba.

Csakhogy akkoriban más idők jártak. Mostanában a környezetvédelem szó egyre kevesebb nyugati politikusból vált ki cinizmust, hiszen a fiatalabb, de már választókorú generációk nagyságrendekkel érzékenyebbek az ilyesmire. Az EU-országokban ráadásul már nemcsak tudják, hanem értik is, hogy mi lesz az elkövetkező évtizedek egyik legsúlyosabb problémája. Pepó ajánlatát mindenesetre örömmel vették az EU-ban, mindössze azt kérték, hogy vegye elő azokat az átfogó elképzeléseket, konkrét programokat, beruházási terveket és garanciákat, amelyekkel mindez keresztülvihető. Pepó persze nem vette elő (biztos azt dörmögte, hogy bocs, de a suhogó mackóban hagytam) -, leginkább azért nem, mert nem volt mit elővennie. Korántsem véletlenül.

A parlament most tárgyalja a hulladékgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot. Ennek vitája során kiderült, hogy a korszerű hulladékkezeléshez szükséges 35 minisztériumi rendeletből, végrehajtási utasításból egyetlenegy sem készült még el. Azaz egy kamu törvénytervezetet tárgyal a Ház, komoly elhatározás nincs mögötte. De miért is lenne, amikor a környezetvédelmi miniszter természetvédők leabálásával van elfoglalva, és amikor Magyarországon a környezetvédelmi tárca egyelőre a koalíciós osztozkodás legalacsonyabb presztízsű konca. Amit csak azért kap kisgazda, mert a parlamenti számarányoknak megfelelően járt nekik egy minisztérium, és nem azért, mert bárminő épkézláb elképzeléssel bírnának róla. De hogy Pepó Pál az Európai Unió által könyezetátalakításra az országnak adott 15 milliárd forintnyi segélyből 3,6 milliárdot tavaly nem tudott mire felhasználni, az már elgondolkodtató. Mindezt annak ellenére teszi, hogy az országfelmérésben a rasszizmus mellett a honi környezetvédelem kapta a legrosszabb osztályzatot.

A közepes szintű felzárkózásra tehát 2800-3000 milliárd forintra lenne szükségünk. Kis híján annyira, mint az ország éves költségvetése. A szomorú tények azonban jelenleg úgy festenek, hogy környezetvédelemre Magyarország évente 160 milliárd forintot költ. Kétezerben az ország 12 ezer 500 milliárd forintnyi nemzeti terméket hoz össze: a környezetvédelemre fordított összeg még a GDP egy százalékát sem éri el. Nyugat-Európában ez az arány 3-5 százalék. A környezetvédelemre szánt 160 milliárdból három minisztérium gazdálkodik: a közlekedési, vízügyi és hírközlési tárca, a Belügyminisztérium és - ki hinné - a környezetvédelmi tárca. Utóbbi 59 milliárddal diszponál egy évben, amiből 30-35 milliárdot költünk - papíron - beruházásra. Ha ez így marad, húsz év múlva teljesíthetjük az elvárt átalakításokat. Ez nem hangzik jól. De az sem, hogy bevállaljuk az egészet, aztán majd lesz valahogy. Persze ez most már mind nem számít, hisz az Európa Parlament így is, úgy is a kedvezmények megvonását javasolta az Európai Uniónak.

Kovács Róbert

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2000/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra