Évek óta nem hívták Orbánt, most beszédet is mond

  • narancs.hu
  • 2019. július 8.

Belpol

Az amerikai nagykövetség függetlenség napi fogadásán szól a két nép közötti barátságról.

Májusban a Fehér Házban fogadta Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, sőt meg is dicsérte.

„Jó munkát végeztél, biztonságban tartottad az országodat” -  mondta neki Trump.

Most pedig itt az újabb gesztus.

A hvg.hu több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy Orbán Viktor ott lesz az amerikai nagykövetség július 4-ére, a függetlenség napjára emlékező keddi rendezvényén.

Sőt a Budapesti Kongresszusi Központban tartott megemlékezésen Orbán nemcsak megjelenik, hanem beszédet is mond. A kormányközeli Magyar Nemzet szerint a beszéd új bejelentést nem tartalmaz majd, a miniszterelnök a két ország barátságát és szövetségét erősíti majd meg.

A magyar kormány részéről az elmúlt években miniszterek vettek részt a július 4-hez kapcsolódó eseményen, Orbán régóta nem volt a meghívottak között.

Az amerikai nagykövetség most csak annyit közölt, a kormányfő napirendjével kapcsolatos információt nem tudják megerősíteni.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.