Magyar Narancs: A legtöbb elemzés azt emeli ki, hogy az EP-választási eredményhez képest nem változott számottevően a Fideszre és az ellenzékre országosan leadott szavazatok aránya az önkormányzati voksoláson. Ha ez igaz, miért értek mégis mindenkit meglepetésként az ellenzéki sikerek?
Tóka Gábor: A helyi választásokon is nagyrészt többségi rendszer van, és ez tud meglepetést okozni abban, hány mandátum keletkezik a szavazatokból. Az országgyűlési választásokon 50 százalék alatti Fidesz-szavazatból lett kétharmados többség, most az ellenzék 50 százaléknál kevesebb szavazatából jöttek ki elég szép eredmények a nagyobb településeken.
Azért is alakulhattak ki torz várakozások, mert a fideszes média egészen elképesztő közvélemény-kutatási eredményeket publikált, és már jó előre győzelmi propagandát folytatott. A maradék független sajtó erre nem propagandával válaszol, hanem helyesen és tényszerűen rámutatva a bizonytalanságra, jobbára csak hümmög. Amíg az Orbán-rendszerben élünk, nem is lehet azt várni, hogy realisztikus képet kapjon a közvélemény a politikai erőviszonyokról egy-egy választás előtt.
| ||
MN: A fideszes propaganda az önkormányzati eredményt is igyekezett győzelemként beállítani. Tényleg nem kell aggódniuk, ha az országos számokat nézik?
TG: Nem egészen igaz az a fideszes állítás, hogy több szavazatot kaptak, mint az európai parlamenti választáson. Májusban 52,6 százalékot értek el, ehhez képest még Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ és a KESMA igazgatója is csak 52,2-re saccolta a megyei listás plusz egyéni választókerületi eredményeiket. Nem tudom, ezt hogyan hozta ki – nehézséget okozhat, hogy a civil jelölőszervezeteket melyik oldalhoz soroljuk.
Én 51,7 százalékot kaptam a megyei listás és az egyéni választókerületi eredmények összegéből úgy, hogy azokon a településeken, ahol mindkét típusú szavazás volt, a kettő átlagát vettem. Ez persze még mindig a szavazatok többsége, mégsem mondhatjuk, hogy nyertek, mert egy önkormányzati választáson a hajára kenheti egy párt, amit a teljesen fiktív országos összesítésben elért.
Csak a helyi eredmények számítanak, a megyei közgyűlések kontrollálása pedig politikailag egy lepke szárnycsapásának felel meg. Az ellenzéki többségű önkormányzatok egy becslés szerint a nemzeti össztermék 1,8 százalékának megfelelő költségvetés felett rendelkeznek. Ez a magyarországi államhatalom elég nagy szelete, nem lennék meglepve, ha a fideszes önkormányzatok költségvetése elmaradna ettől.
MN: Nyilvános közvélemény-kutatások főleg a főpolgármester-választásról készültek. Bár hatalmasak voltak a különbségek – a Fidesz-közeli cégek nagy Tarlós-előnyt mutattak, a többiek döntetlenközeli helyzetet –, magabiztos Karácsony-sikert senki sem várt. Miért nem látták előre?
TG: Elvben kétféle magyarázat létezhet: vagy rosszul mértek, vagy történt valami drasztikus változás az utolsó mérés után. Hitkérdés, hogy ki melyiket tartja igaznak. Azt nyugodt szívvel mondhatom, hogy bár a közvélemény-kutatásnak tudományos alapjai vannak, sok benne a hüvelykujjszabály és a folyamatos módosításra szoruló barkácsolás.
Hiába mondja a tudomány, hogy egy véletlenszerű minta esetén ennyi és ennyi a statisztikai hibahatár, a reális világban sosem lesz teljesen véletlen a minta, mert nem véletlen, hogy ki veszi fel a telefont, kit nem lehet elérni, vagy hogy ki mennyire őszintén válaszol.
| ||
E tényezők miatt mindig a tapasztalatokhoz kell igazítani a közvélemény-kutatások módszertanát. Ha nem léteznek ezek a tapasztalatok, akkor a közvélemény-kutatás nagyrészt lövöldözés a sötétbe. A helyi választásokon jellemzően ez a helyzet, mert nagyon kevés adat alapján kellene kiküszöbölni a véletlentől való eltéréseket a mintavételben. Ráadásul a pénztelenség is óriási probléma a kormánytól nem függő kutatóintézeteknél, a választás előtti utolsó méréseknél kénytelenek voltak a nem túl megbízható online és robocallos kérdezési módszerhez folyamodni.
MN: Ha a másik magyarázatot vesszük elő, vagyis hogy a mérés után változott az emberek véleménye, akkor kézenfekvő ezt a Borkai-ügyre fogni. Mekkora hatása lehetett annak?
TG: Egyelőre olyan adat, mérési eredmény nem került a köz birtokába, ami alapján ezt megbecsülhetnénk. Én nem tartom hihetőnek, hogy bármilyen botrány egy főpolgármester-választáson három nap alatt több mint 10 százalékpontos elmozdulást okozzon a preferenciákban – ennyivel lőttek mellé a kormánypárti intézetek. De még az 5 százalékpontos hatás sem valószínű – ennyit tévedett a két független és az egy MSZP-közeli intézet.
Nem érdemes Borkaira kenni Tarlós vereségét. Győrben nyilván megbüntették Borkait, az emberek egy részét felpaprikázhatta a Fidesz hallgatása vagy épp az álságos üzenetei; de hát nagyon sok minden hétről hétre felháborítja az embereket, az országos pártpreferenciák – a hangzatos szalagcímektől eltekintve – mégis hihetetlenül lassan mozognak.
MN: Ha a megyei listás szavazatokat nézzük, megint a Momentum és a DK tűnik a legerősebb ellenzéki pártnak. Viszont az MSZP-é a legtöbb pozíció, és a vele szövetséges Párbeszéd adja a főpolgármestert. Az ellenzéken belül ki profitálhat a leginkább október 13-ából?
TG: Nem az egyes ellenzéki pártok, hanem egy lassan kialakulóban lévő új entitás, „az ellenzék” profitálhat. Az önkormányzati választás után politikai és pszichológiai realitásként egyre kevésbé az ellenzéki pártokkal, és egyre inkább „az ellenzékkel” kell számolnunk. A pártok a fontosabb települések elsöprő többségében közösen indultak, és ez nemcsak sikerélményt adott nekik, hanem valódi önkormányzati pozíciókat is, lehetőséget elképzeléseik megvalósítására.
| ||
Várhatóan a közös városvezetés is egyfajta pártok feletti realitáshoz köti majd őket. A legjobb példa az LMP-é: a párt népszerűsége valószínűleg nem nőtt a gyenge EP-választási eredményükhöz képest, az ellenzéki koalíció részeként mégis sokkal több képviselői helyhez jutottak, mint korábban, amikor pedig nagyobb volt az önálló támogatottságuk. Nyilván nem érdemes megszüntetni az LMP-t, hiszen ez egy ideig még jelentős állami támogatást kapó párt és parlamenti frakció, de önálló létezésükben sok perspektíva nem látszik.
Azt is érdemes figyelni, hogy mivel próbálnak népszerűvé válni a pártok. Az EP-választások óta az ellenzéki pártok közötti versenyben az lett a valuta, hogy ki tudja meggyőzőbben szolgálni az ellenzéki egységet és az Orbán-rendszer elleni küzdelmet. Ezt díjazza az ellenzéki szavazók mozgásra hajlamos része, a különállást pedig büntetik. Az LMP ezt megtanulta 2018 tavaszán.
MN: Elterjedt vélekedés volt, hogy az ellenzéki pártok szavazótáborai nem adhatók simán össze. Ez a vita most eldőlt?
TG: A számokat még elemezni kellene, nyilván van olyan település, ahol az egyesült ellenzék sokkal jobban szerepelt, mint az ellenzéki pártok májusban, és olyan is, ahol valamivel gyengébben. Az önkormányzati választáson a személyes tényezők is fontosak, nem mindegy, hogy ki volt helyben az ellenzéki és a fideszes polgármesterjelölt. De a döntő nem a költség–haszon elemzés lesz, hanem a pszichológia: az ellenzéki pártok azt a tanulságot vonták le az eredményből, hogy az együttműködés kifizetődőbb, mint a külön indulás.
Ez nem triviális, ha csak kis sikert érnek el, rezgett volna a léc a tanulságok levonásánál, de mivel a legoptimistább forgatókönyvnél is jobban szerepeltek, az összefogás megítélése szerintem rögzült, és már nem fog változni. A kampány továbbá erősítette az egymás iránti bizalmat is. Rengeteg kísérlet történt az ellenzéki összefogások megbontására, de összesen annyit sikerült elérni, hogy Győrben négy, Budapesten pedig egy ellenzéki jelölt visszalépett.
Ez elég sovány eredménynek tűnik; és nem hiszem, hogy a naiv szavazókon kívül bárki számított volna ekkora kohézióra. Az ellenzéki együttműködés akadálya korábban nemcsak a szavazatokra vonatkozó racionális kalkuláció volt, hanem a bizalmatlanság is, az attól való félelem, hogy a többiek úgyis megszegik a szövetséget. Most kiderült, hogy ez mégis egy járható út, ezért ezekben az attitűdökben is óriási változást hozhat október 13. tapasztalata.
MN: Az országgyűlési választásokon viszont a listaállítás és a kampányfinanszírozás szabályai hátráltathatják a közös indulást.
TG: A háromféle választás közül a leginkább az önkormányzati ösztönzi az együttműködést, a legkevésbé az EP-választás. Az országgyűlési valahol a kettő között van, de sokkal közelebb az önkormányzatihoz. Nyilván nagy kreativitás és sok alkudozás kell majd a közös indulási forma megtalálásához, de az elmúlt hónapokban az is kiderült, hogy ezt meglepő titoktartás mellett képesek csinálni, összességében kevés szivárogtatás volt az ellenzéki pártok között zajló egyeztetésekről.
Arra számítok, hogy az országgyűlési választások előtt is csend és összezárás lesz a bejelentésig. Ez már csak azért is szükséges, mert ha bejelentik az adott jogszabályok mellett a nyerő ellenzéki együttműködési formulát, semmi garancia nincs rá, hogy a jogszabályok nem változnak meg jövőre.
A 2011-es választási törvény is egy tollvonással szüntette meg azt a ballib pártok által gyakran használt lehetőséget, hogy a közös egyéni képviselőjelöltek maradékszavazatai átvihetők az anyapártok külön listáira; és csak a Fidesz–KDNP által alkalmazott „közös lista – közös jelöltek” formulát hagyta meg. Ha az ellenzék most kitalálja, milyen módon szeretne indulni a parlamenti választáson, nem fogadnék rá nagy tételben, hogy az a lehetőség még 2022-ben is nyitva áll majd.
MN: Egy múlt heti panelbeszélgetésen valószínűsítette, hogy a Fidesz a választókerületi határokhoz is hozzányúlhat. Miért olyan biztos benne, hogy megint lesz gerrymandering?
TG: A választási törvény meghatározza, hogy a változó népességszám miatt mikor kötelező újrarajzolni a választókerületi határokat. Ez a kötelezettség biztosan fennáll két dinamikusan növekvő lakosságszámú kerületnél, az érdinél és a dunakeszinél. A törvény szerint a választást megelőző évben már nem lehet változtatni, a rajzolgatást 2020 végéig be kell fejezni. Pest megyében tehát újra kell húzni a határokat.
Arra semmi nem utal a törvényben, hogy emiatt az egész országban is változtatni kell, viszont explicit tiltás sincs, és a Fidesz 2011-ben sem fogta vissza magát abban, hogy saját maga számára kedvezően rajzolja meg a térképet. A világban az egyéni kerületek megyék közti elosztására használt matematikai képletek a Fidesznek kedvezőtlenebb leosztást eredményeztek volna, ezért nem is írtak le szabályt a törvényben, csak azt, hogy Pest megye ennyit kap, és kész. Most érdekük is lenne változtatni, mert arra a helyzetre kalibrálták a határokat, amikor főleg baloldali pártok versenyeztek a Fidesszel.
Akkor ez egy szoros versenyben körülbelül plusz 10 százalékpont előnyt jelentett volna a Fidesznek, azaz a baloldali ellenzéknek – a két oldal szavazatain belül – 55–45 arányban kellett volna nyernie ahhoz, hogy ugyanannyi választókerületet húzzon be, mint a kormánypárt. Ugyanez a térkép kevésbé kedvez a Fidesznek, ha az ellenzéki tábor a Jobbiktól a DK-ig tart erősebb Momentummal és gyengébb MSZP-vel. A mai pártviszonyok mellett a 2011-es határok 3–4 százalékpont bónuszt biztosítanak a Fidesznek – ha ezt ismét fel akarják tornászni 10-re, akkor lépni fognak.
MN: De szükségük lesz erre? Lehet arra számítani, hogy az önkormányzati eredmények hatására csökken a Fidesz népszerűsége és erősödik az ellenzék?
TG: Nem érdemes a választás után kiadott első közvélemény-kutatási eredményekre ugrani, de decemberre–januárra már látni fogjuk a trendeket. A lehetőséggel nyilván élni kell, de én látok esélyt az ellenzéki előrelépésre. Ha valamelyik ellenzéki párt korábban sikert ért el vagy épp kudarcot vallott egy választáson, az viszonylag gyorsan meglátszott a közvélemény-kutatási eredményekben.
| ||
Az emberek nem azért húznak a győzteshez, mert birkák, hanem mert azt akarják, hogy erős legyen a hangjuk a politikai folyamatban. Eddig nagyon sok ember volt szkeptikus az egyesült ellenzékkel kapcsolatban, akik mostantól majd kevésbé lesznek szkeptikusak. A Puzsér-kampány üzenetéről – hogy ezzel az ellenzékkel nem lehet leváltani a Fideszt – nem tudom, hogy igaz-e vagy sem, de abban biztosak lehetünk, hogy a következő két és fél évben kevesebben fogják elhinni, mint ahányan eddig hitték.
A határozatlan vagy inkább ellenzékváltást akaró szavazók körében nőhetett az egyesült ellenzék hitelessége, kevésbé tartják majd fontosnak, hogy alternatív csoportosulásokat támogassanak, vagy hogy tudatosan távol maradjanak a szavazástól.
MN: Többen hihetik el, hogy még ebben a választási rendszerben is le lehet váltani a Fideszt?
TG: Abban az értelemben ez nem nyílt diktatúra, hogy az ellenzéki szervezetek felkerülhetnek a szavazólapra, és az általuk hozzáférhető csatornákon elmondhatják, amit gondolnak. Az Orbán-rendszer felhatalmazása, kormányzásra való jogosultságérzete is annak arányában létezik, hogy az állampolgárok mennyire tartják szabadnak és tisztességesnek a választásokat.
| ||
A választások nem annyira szabadok és tisztességesek, mint 2010 előtt, de az sincs 100 százalékig bebiztosítva, hogy az ellenzék ne kaphasson több szavazatot, mint a Fidesz. Persze ha több szavazatot kap, még akkor is sok mindent lehet tenni, ezekről a technikákról beszéltem az előbb. De egy nem demokratikus rendszerben nem is feltétlenül az a választások tétje, hogy ki nyer több mandátumot, inkább az, hogy meztelenné válik-e a király.
MN: Ezt hogy érti?
TG: Az ilyen rendszerek vége jellemző módon akkor jön el, amikor a király bejelenti, hogy hatalmas többséggel nyert, de akkora a felháborodás amiatt, hogy milyen gáz dolgokat vetett be a siker érdekében, hogy elfordulnak tőle a bárók, nem vállalkozik senki a tüntető tömeg feloszlatására, esetleg a királynak száll inába a bátorsága, és gyorsan elrepül Kirgizisztánba, mint Rákosi. Azt persze nem könnyű megmondani, hogy mitől válik meztelenné a király, mi az a csalás, ami már nem fér bele, hiszen ez a kormány népszerűségétől is függ.
Magyarországon széles körű választási csalások történnek már ma is: ott vannak az ukrán határon ezerszámra átutaztatott emberek, a szavazatvásárlás most már Budapesten is dokumentált esetei, vagy az a tény, hogy a tiszavasvári szavazókörökben megjelenő szavazók vagy tizede analfabétának hazudja magát, és segítséget kér a szavazólap kitöltéséhez.
Ezek eddig nem verték ki kellőképpen sok embernél a biztosítékot, de hát a dolgok halmozódnak, a kormány népszerűsége pedig kopik. 2014-ben ellenzéki pártvezetők még sietve gratuláltak Orbán Viktornak a választási győzelemhez, 2018-ban ehelyett jelentős tüntetés volt a Kossuth téren. A pszichológiai váltás megtörtént.
| Névjegy Tóka Gábor az ELTE-n diplomázott történelemből és szociológiából (utóbbiból PhD-fokozatot is szerzett), jelenleg a CEU politikatudományi tanszékének és doktori iskolájának a professzora. Főbb kutatási területei: választói viselkedés, demokratikus intézmények, a közvélemény-kutatások módszertana, kelet-európai politika. Vox populi választási kalauz címmel a napokban indít egy, a közvélemény-kutatási eredmények összegzésével foglalkozó honlapot (kozvelemeny.wordpress.com). |
