Fekete-Győr: Tehát Rogánék visszaszívták, hogy kilóra megvett a Soros?

  • narancs.hu
  • 2024. április 5.

Belpol

Üdvözölte Magyar Péter a klubban. 

„Tehát a Rogánék visszaszívták, hogy “kilóra megvett” a Soros? Üdv a klubban, Péter Magyar!” – ezzel reagált arra Fekete-Győr András, hogy a CÖF plakátjain már nem ő látható, hanem Magyar Péter, valamint Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. 

Az rtl.hu cikke szerint a YouTube-on fut a CÖF új politikai reklámja, ami a két héttel ezelőtti „Megvették őket kilóra” hirdetés átdolgozott verziója. A CÖF hirdetései március 15. körül jelentek meg, amikor kiderült, hogy Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje a vártnál jóval nagyobb tömegeket tud mozgósítani, és pár hét alatt komoly kormányellenes erővé tudott válni. Az ellenzéki oldalon megjelenő új szereplő miatt a CÖF most változtatott a dollárbaloldalazó kampányán.

A neten már látható új hirdetés fókuszába Magyar Péter került. A szpot azzal kezdődik, hogy felteszik a kérdést, „kicsoda valójában Magyar Péter?” majd bejátszanak egy vele készült interjúból egy mondatot tőle, ami szerint „alapvetően én egy liberális ember vagyok”. Erre jön rá a konklúzió: „Na őt is megvették kilóra, Magyar Péter csak egy újabb dollárbaloldali politikus.”

Egyébként a kormányzati civil szervezet a Dead Kennedys punkzenekar plakátjáról csente el az ötletet, méghozzá engedély nélkül

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.