Felállva kell köszönteniük az orvosoknak a borsodi kórház főigazgatóját

  • narancs.hu
  • 2023. június 18.

Belpol

Az intézmény vezetője szerint a szabályozás megfelel a 21. századi követelményeknek.

Felállással kell köszöntenie az orvosoknak a főigazgatót a Borsod megyei kórház reggeli értekezletein, az intézmény vezetője erre írásban utasította a dolgozókat – számolt be az RTL Híradója. A Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke szerint többen kellemetlenül érezték magukat az új szabályok miatt, a miskolci kórház főigazgatója szerint viszont a változtatás a főorvosok egyetértésével történt.

A levélrészletről készült képet a Facebookon is többen megosztották. Eszerint Révész János részletesen előírja az ülésrendet, az érkezési időt és azt is, hogy a teljes orvosi karnak felállással kell köszöntenie az intézményvezetőt. A dolgozóknak kiküldött levélben továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy a késők nem csatlakozhatnak az értekezlethez, mert bezárják a tanácskozó ajtaját, „jelezve ezzel, hogy további belépés nincs”.

„Ez egy rossz árnyékot vetett az egész megbeszélésre, elég fagyos volt a levegő ennek kapcsán” – mondta Csilek András, a Magyar Orvosi Kamara Borsod megyei elnöke, aki ott volt az első, új szabályok szerint tartott értekezleten. Szerinte nem életszerű kizárni a későket sem az értekezletről. Csilek András hozzátette,

nem mindenki állt fel a főigazgató érkezésekor, és többen azt is furcsának tartják, ahogy ezt előírták. 

A kórház főigazgatója levélben válaszolt az RTL Híradó kérdéseire. Révész János szerint a jelenleg zajló mintegy 3 milliárd forintos beruházás miatt változtatásokra volt szükség, amelyeket „a főorvosi kar bevonásával, egyetértésével és támogatásával” dolgoztak ki. Hozzátette: az új szabályok szerinte megfelelnek „a XXI. századi követelményeknek”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.