Felfüggesztették az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogát

  • narancs.hu
  • 2022. március 10.

Belpol

Ezt ő maga is kérte, de nem volt jelen a szavazáson.

A jelenlévő 175 képviselő egyhangúlag megszavazta az Országgyűlésben csütörtökön, hogy függesszék fel Tóth Csaba (MSZP) mentelmi jogát.

Ezt a döntést Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta, mert a szocialista képviselővel szemben befolyással való üzérkedés gyanúja miatt zajlik vizsgálat. Tóth nem volt jelen az ülésen – írja a HVG, úgyhogy nem szavazott Novák Katalinról sem. 

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfőn hallgatta meg Tóth Csabát. Ismertették az ellene felhozott vádakat is.

Eszerint 2016-ban a Zuglóban bevezetendő fizető parkolási rendszer telepítésére és üzemeltetésére keresett Horváth Csabával, Zugló polgármesterével közösen olyan céget, amely hajlandó ezt a feladatot elvégezni, és egyúttal a nyereségének egy részét neki és Horváth Csabának kifizetni. Az ügyészség szerint Tóth és Horváth a parkolóautomaták beszerzése után előre meghatározott összeget várt volna, és az üzemeltetésből származó nyereség felére tartott volna igényt, havonként elszámolva.

Azt is bizonyítottnak látja a vádhatóság, hogy Tóth Csaba legalább 250 millió forint készpénzt átvett Budapesten. 

Tóth azonban a bizottsági ülésen azt mondta, amit a legfőbb ügyész állít, az megalapozatlan, ő nem követett el bűncselekményt, és ő maga is kéri a mentelmi jogának felfüggesztését.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.