Boldog, Simonka, Völner is szavazott Novákra

  • narancs.hu
  • 2022. március 10.

Belpol

A DK köztörvényes bűnözőknek nevezi a képviselőket, akiknek a szavazata hozzájárult az új köztársasági elnök megválasztásához.

„Utolsó ülés. Van, aki örül, van, aki nem”  – posztolta a Facebookon Boldog István, a vesztegetéssel megvádolt fideszes országgyűlési képviselő az Országgyűlés mai üléséről, amelyen megválasztották köztársasági elnöknek Novák Katalint. 

Azt, hogy Boldog jelen volt – és vele együtt bent járt a szintén bíróságra járó Simonka György és Völner Pál is –, az ellenzékiek nem hagyták szó nélkül. 

„Orbán Viktor jelöltje lett a köztársasági elnök. A szavazók között ott voltak a Fidesz köztörvényes bűnözői is, Völner Pál, Simonka György és Boldog István is, hogy kétszeresen is aláhúzzák: Novák Katalin a korrupt, Putyin-párti orbáni hatalom jelöltjeként válhat köztársasági elnökké, és soha nem lesz minden magyar köztársasági elnöke” – tálalta a történteket a Demokratikus Koalíció Facebook-oldala. Egy grafikát is összehoztak ebből az alkalomból.

Azt, hogy Völner is benn volt, Jakab Péter, a Jobbik elnöke is kiszúrta, videót tett közzé erről, azzal a megjegyzéssel, „amíg nektek minden törvényt be kell tartani, addig a magyar országgyűlésben olyanok hoznak törvényeket, mint aki mögöttem is ül. Úgy hívják, hogy Völner Pál. Ő az, aki 83 millió forintot sikkasztott a végrehajtó maffia főnökével összejátszva”.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”