Feljelentette az MNB a lélegeztetőgép-beszerzés egyik szereplőjét

  • narancs.hu
  • 2022. január 24.

Belpol

Tiltott piacbefolyásolás gyanúja miatt. Nem először kap bírságot az OTT-ONE Nyrt. a jegybanktól. 

Tiltott piaci manipuláció, valamint a rendkívüli tájékoztatottsági kötelezettség szabályának megsértése és a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételének elmaradása miatt 111 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank az OTT-ONE Nyrt.-t. Ez a cég volt az, amely a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzés egyik szereplője volt.

Az MNB bennfentes kereskedés miatt 2020 őszén már 5 millió forintra bírságolta a vállalatot, valamint egy részvényesét 10 millióra, majd 2021 áprilisában felfüggesztette a cég részvényeinek tőzsdei kereskedését. A jegybank indoklása szerint az OTT-ONE hiányosan, lényegi információkat elhallgatva tette közzé azt az információt, hogy a könyvvizsgálója rendkívüli felmondással visszaadta a megbízását. De azért is bírságot kapott az MNB-től, mert sem a 2020-as, sem a 2021. első félévi beszámolót nem tették közzé.

A legutóbbi vizsgálat azt állapította meg, hogy a cég rendszeresen adott nem megalapozott, nem teljes körű vagy egyenesen valótlan hírt jelentős értékű tranzakciókról. Ezekkel azt a hamis látszatot keltette, hogy érdemi bevétel, haszon keletkezett volna nála ezekből az ügyletekből. „Mindezek miatt megalapozatlanul alakulhatott ki a valóságnál pozitívabb kép a befektetőkben az OTT-ONE-ról” – áll a jegybank indoklásában.

Az is megesett, hogy miután a cég beszámolt egy-egy nagyobb szerződésről, végül nem végzett érdemi gazdasági tevékenységet, azokból nem származott bevétele, sőt egyes közzétett szerződések teljesítés nélkül meg is szűntek. Ezekről viszont már nem tettek közzé tájékoztatást. Márpedig ha a korrigáló tájékoztatások elmaradásával a kibocsátó hamis vagy félrevezető jelzéseket ad, az piaci manipulációnak minősül. Ezt pedig nem lehet egy egyszerű pénzbírsággal megúszni:

az MNB megállapításai felvetik a tiltott piacbefolyásolás gyanúját, ezért a jegybank feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen.

Az OTT-ONE mindemellett számos esetben nem tette közzé haladéktalanul a bennfentesként azonosított információt, de nem döntött azok nyilvánosságra hozatalának késleltetéséről sem, ezzel jogszerűtlenül akadályozta, hogy a befektetők minél hamarabb megismerhessék a bennfentes információkat – írja az MNB.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.