Feljelentette volt párttársát Németh Szilárd, mert mentális problémákkal küzdő árulóként tüntette fel

  • narancs.hu
  • 2024. október 22.

Belpol

Pedig nemrégiben még arról beszélt egy interjúban, hogy nem tett feljelentést. 

Rágalmazásért jelentette fel korábbi párttársát Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz csepeli választókerületi elnöke Ábel Attila egykori alpolgármestert – számolt be a Telex. Németh két email miatt jelentette fel Ábelt, az egyiket Fürcht Nórának, a csepeli Fidesz korábbi alelnökének küldte.

Ebben egyebek mellett Ábel azt írta, hogy „az, hogy Németh Szilárd orvosi értelemben elmebeteg-e, vagy csak szélsőségesen elmezavaros, lényegtelen”, illetve hogy „te magad is fel tudnál sorolni vagy harminc esetet, amikor személyesen tapasztaltad a hazugságait, manipulációit, aljasságait”.  A másik levelet Ábel a csepeli Fidesznek küldte. Ebben azt írta, hogy Németh „2,4 milliárd forintot nyúlt le csak a Csepeli Birkózó Clubtól”, illetve hogy „hogyan próbált 30-32 milliárd forint értékben hűtlen kezelésre kényszeríteni minket”.

Mint írja a lap, a feljelentés szövege szerint az állítások sértik Németh Szilárd társadalmi megítélését, mert olyan színben tüntetik fel, mint aki súlyos mentális- és alkohoproblémákkal küzd, megbízhatatlan, áruló, hatalmával visszaél, bűncselekmények elkövetésétől sem riad vissza.

Ábel Attila álláspontja szerint az emailek elküldésével nem valósított meg bűncelekményt, továbbá Németh olyan információkat vitt a rendőrségre, melyek a Fidesz belügyeinek kellett volna maradniuk. Külön érdekes, hogy Németh szeptember 30-án a Heti TV adásában tagadta, hogy Ábelt feljelentette volna, sőt, azt mondta, ez fordítva történt. A Németh Szilárd által indított ügynek nincs vádlotja, jelenleg a nyomozás adatait dolgozzák fel. Tárgyalási napot sem tűztek még ki. 

2021-ben robbant ki belső harc a csepeli Fideszben, melynek eredményeképpen a párt kettészakadt. Borbély Lénárd vezette egyesület külön indult a választáson, és abszolút többséget tudott szerezni, amíg a Németh vezette helyi Fidesz gyakorlatilag megsemmisült. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.