Meglepetés Pest megyében: nem kaptak támogatást a Fidesz-közeli szervezetek

Belpol

Közben a Samsung SDI akkumulátorgyár iparűzési adóját egy százalékról kettőre emelnék. 

Megszavazta a Pest megyei közgyűlés illetékes bizottsága –a Momentum előterjesztése nyomán –, hogy a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár a mostani egy százalék helyett két százalékos iparűzési adót fizessen a jövőben a megyének.

Ennek azért is van jelentősége, mert a fideszes vezetésű megye a vállalat hozzá befolyó iparűzési adójából általában az észak-pesti régióban működő és a Fideszhez köthető szervezeteknek, alapítványoknak csorgatja vissza a pénz egy részét támogatás formájában. Ugyanakkor most nem született döntés a Samsung-adóbevétel visszaosztásáról – tudta meg a Narancs.hu

A történtekhez tudni kell, hogy Pest Vármegye Közgyűlésének összetétele megváltozott a júniusi önkormányzati választás után. A közgyűlés élén ugyan a fideszes Szabó István maradt, aki így harmadik ciklusát kezdhette a testület elnökeként, de a kormánypárt többsége elfogyott, ezért Szabó megválasztásához a Mi Hazánk szavazataira is szükség volt. Közben a Fidesz-satellit szélsőjobboldali párt két bizottsági elnöki pozíció jutott.

Nagy kérdés volt a választás után, hogy a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk a későbbiekben is működtetni fogja-e a gödi Samsung SDI adóbevételeinek visszaosztását is magába foglaló rendszert, melynek részeként az elmúlt években legalább több százmillió forint támogatást kaptak a már említett Fidesz-közeli szervezetek. A Mi Hazánk a lehetséges összeborulásról azt közölte Szabó megválasztása után, hogy a frakció „nem fogott össze a Fidesszel, nem kötött koalíciót és nem fogadott el közgyűlési alelnöki pozíciót. Minden előterjesztést külön fogunk megvizsgálni, ügyek mentén fogunk működni, és a legkeményebb ellenzéke leszünk a kormánypártoknak (...)”. 

A közgyűlés értéktár bizottsága az új közgyűlés felállása előtt, szeptemberben dönthetett volna több mint kétszázmillió forint elosztásáról, azonban ez végül meghiúsult. Ekkor például Kammerer Zoltán kormánypárti támogatású gödi polgármester könyezetébe is szállhattak volna Samsung-tízmilliók. 

Most meglepetésre a jogi és önkormányzati bizottság döntésének értelmében a Samsung eddigi egy százalékos adója két százalékra emelkedhet, amit a Momentum, a DK, a Mi Hazánk képviselői mellett a kormánypártiak is támogattak. A döntést még a közgyűlésnek is el kell fogadnia, majd a kormánnyal és hat érintett településsel is egyeztetni kell, vagyis nem végleges, mindenesetre az egyhangú szavazás meglepetésre adott okott. Az emelést a gazdasági és pénzügyi bizottság is tárgyalta, ahol szintén átment a döntés, de a kormánypárti képviselők itt nem szavazták meg értesüléseink szerint. 

Ez azt jelenti, hogy a vállalat már jövőre a megemelt adót fizetheti. Ám ha az erről szóló döntés átcsúszik jövőre, akkor az új szabály 2026-tól lehet érvényes. A 2023-as adatok szerint a vállalat mintegy 7 milliárd forint adót termelt, vagyis 13-14 milliárdos lehet ez az összeg a jövőben. 

A Samsung-pénzek visszaosztását az értéktár bizottság tárgyalja. Keddi döntése értelmében az olyan szervezetek, melyek valamilyen módon a Fidesz-közelinek nevezhetők, lekerültek a támogatottak listájáról; ezekről később, külön tárgyalnak, majd a közgyűlésnek is döntenie kell róluk. Így egylőre nem folyik újabb pénz Kammerer Zoltán környezetébe, de értesüléseink szerint az egész értékelési rendszert megreformálnák a képviselők. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk