Feloszlatná a roma önkormányzat vezetője a Magyar Gárda utódszervezetét

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 12.

Belpol

A Magyar Önvédelmi Egyesület sérti a romák egyenlő emberi méltósághoz való jogát, úgynevezett bűnözés elleni sétái félelmet keltenek, felerősíthetik a romákkal szembeni indulatokat.

A Magyar Önvédelmi Egyesület feloszlatását akarja elérni Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetője.

Népszava cikke szerint Lakatos az indítványában azt kéri az ügyészségtől, indítson törvényességi felügyeleti vizsgálatot, és kezdeményezze az egyesület feloszlatását a bíróságon.

A lap emlékeztet, az egyesület működteti a Magyar Önvédelmi Mozgalmat, amely az egykori jobbikos (2009-ben jogerős bírósági döntéssel feloszlatott) Magyar Gárda egyik utódszervezetének tekinthető. Az egyesület és a mozgalom vezetője László Attila, aki korábban a (2014-ben szintén feloszlatott) Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület elnöke volt.

Lakatos Oszkár indítványa szerint

a Magyar Önvédelmi Egyesület a korábban feloszlatott Szebb Jövőért Egyesület "szellemiségét átvéve, annak fizikai megnyilvánulásait folytatva, erősítve olyan tevékenységet végez, illetve olyan magatartást tanúsít, amely sérti a roma nemzetiséghez tartozó személyek egyenlő emberi méltósághoz való jogát".

Az ORÖ vezetőjének indítványa kitér arra is, hogy az egyesület úgynevezett sétái a bűnözés ellen, a Mi Hazánk által meghirdetett tüntetéseken való demonstratív részvétel, a tagjai által viselt formaruha (egyenruha) alkalmas arra, hogy a roma közösségek tagjaiban félelmet keltsenek, felerősítsék a romákkal szembeni indulatokat, az egyesület pedig nyíltan romaellenes nézeteket vall.

Kapcsolódó hír, hogy Horváth Aladár, a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom vezetője nemrég közveszéllyel fenyegetés miatt feljelentést tett Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és ismeretlen tettesek ellen. Azért, mert Toroczkaiék a „cigánybűnözés” elleni fellépés jegyében demonstrációt tartottak Budapesten.

Mindehhez kapcsolódik, hogy Horváth Aladár, a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom vezetője nemrég közveszéllyel fenyegetés miatt feljelentést tett Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és ismeretlen tettesek ellen. Azért, mert Toroczkaiék a "cigánybűnözés" elleni fellépés jegyében demonstrációt tartottak Budapesten.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.