Felsővezeték-szakadás akadályozta a tiszásokat, hogy eljussanak Magyar Péter gyűlésére

  • narancs.hu
  • 2025. március 15.

Belpol

Nyilván csak véletlen, hogy a MÁV ezen a szombaton is hátra megy, nem előre.

Akár egy órával is megnövekedhetett a Szolnokról Budapestre utazók menetideje, mivel a felsővezeték hibája miatt pótlóbuszokkal lehetett csak eljutni a fővárosba. „A rendkívüli helyzetben ezúttal is a januárban megalakított Országos Haváriaközpont munkatársai koordinálják a munkát” – olvasható a MÁV honlapján.

A vonatokon sok száz Tisza-szimpatizáns is utazott, az ő feljutásukért maga a párt közössége „lobbizott”: „Örömmel értesítünk titeket, hogy több alvállalkozó bevonásával és a Volán közbenjárásával megoldódott a Szolnokon ragadt szimpatizánsok Pestre  jutása” – olvasható az egyik tiszás csoportban. Ceglédről, Szajolból is több posztot küldtek az emberek.

Ezen a fotón éppen egy másfél órás késés látható.

 
 

 A Talpra Magyarok! egyik csoportjában pedig egy szimpatizáns ezt posztolta:

„Az emberek türelmetlenek. Ha nem jutunk fel, itt árad a Tisza.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.