„Felszabadultak a lelki gátak” - Török Gábor elmondta, hogy lehet megverni a Fideszt

  • narancs.hu
  • 2019. január 9.

Belpol

Ha ezt is eltolja az ellenzék, akkor menthetetlen hülyék. Mondja az elemző.

Hosszú interjút adott Török Gábor a 24.hu-nak, amelyben sok témát érintve az ellenzéki politizálás esélyeiről, jövőjéről is beszélt. „Ha az ellenzéki együttműködés tartós lesz, az felveti annak a lehetőségét, hogy visszatérhet a korábbi kétosztatúság a magyar politikába. Tagadhatatlanul változás, hogy az eddig együttműködésre képtelen ellenzékiek helyén együttműködő pártok, politikai szereplők jelentek meg. Már az őszi önkormányzati választás szempontjából is komoly jelentősége van ennek, 2022-re pedig még inkább igaz ez” – mondta ezzel kapcsolatban.

A beszélgetésből kiderül, hogy Török 2019 fő politikai eseményének nem az EP-választást, hanem az őszi önkormányzatit tartja. Itt a logikus stratégia szerinte az volna, hogy az ellenzék nem indítana egymás ellen jelölteket – erről beszél friss interjúnkban Mirkóczki Ádám is – a nagyobb városokban. Ezzel ráadásul „veszítenivalójuk sincs: még az a párt is jár jól, amelyik 23-ból 22 megyei jogú városban nem állít polgármesterjelöltet, hiszen amúgy sem ért volna el egyikben sem 5-10 százaléknál többet, de cserébe egy helyen mindenki az ő jelöltjét támogatja, és megszerezhet egy fontos pozíciót. Minden a megállapodásuk mellett szól most, ez a választóik elvárása és ez a helyzet kulcsa is – ha így se tudják megcsinálni, akkor tényleg örök kárhozatra vannak ítéltetve, lesz rajtuk egy jó nagy bélyeg, hogy ezek tényleg hülyék, menthetetlenül hülyék.”

Török szerint az ellenzéki pártok helyzetét segíti, hogy választóiknál is történt változás. „...az ellenzéki szavazók jelentős részében felszabadultak a lelki gátak, nem érdekli őket, hogy a Jobbik vagy DK jelöltjére kell szavazni, csak ne nyerjen a Fidesz. Ez a hangulat azóta erősödött.”

A teljes interjút itt olvashatja el.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.