Míg a Makovecz Imre tervei szerint fémvázas, átriumos irodaházzá alakított klasszicista épület felsõ emeletein, zárt ajtók mögött kora este óta tanácskoztak a Fidesz vezetõi, az alagsorban az újságírók jobb híján a Hír TV mûsorával próbálták lekötni magukat. Mivel az adás eseményeibõl csak az alsó sávban folyamatosan frissített eredmények gyakran elírt vagy felcserélt számai és az MSZP-székház folyosóiról szerzett, pezsgõ-nyitási szándékokról szóló "értesülés", majd annak alázatos korrekciója bizonyultak a vártnál érdekesebb fejleménynek, kilenc óra után Orbán Viktor érkezésének híre mindenkire felvillanyozóan hatott. Orbán helyett azonban a Fidesz vezetése egyedülálló, csoportos élménnyel jutalmazta a médiamunkások türelmét.
Az átrium legalsó szintjérõl a tudósító is figyelemmel követhette, ahogy a felsõ szintek körfolyosói lassan benépesülnek a párt aktivistáival, politikusaival és a szimpatizáns közéleti személyiségekkel, hírességekkel. A korlátokra könyöklõ szinte teljes fideszes VIP-lista és az õket lentrõl szemlélõ sajtósok együttese - amint az többeknek feltûnt - leginkább egy népesebb bérház lakógyûlésére, az udvari szoba-konyhák bérlõire és az emeleti polgári lakások lakóira emlékeztetett. A házirend módosításán fáradozó közös képviselõ érkezéséig ki-ki a maga módján múlatta az idõt. Kövér László például hoszszú perceken keresztül két mobiltelefont nyomkodott egyszerre, a Narancs tudósítója viszont a Magyarok Világszövetségének Kossuth téri fáklyás ünnepségérõl érkezõ Sasvári Sándor átható tekintete elõl próbált a falba simulni, kevés sikerrel.
Végre megjelent Orbán Viktor, és érkezését, valamint mosolyát a lakógyûlés résztvevõi udvarias tapssal honorálták. Közös képviselõnk megköszönte, hogy elmentünk szavazni, és egyben mankót is adott az eredmények interpretálásához: az igenek gyõztek, a nemek pedig alulmaradtak! Mindez nem pártpolitikai ügy - mutatta meg a továbblépés helyes irányát -, ezért arra kérte a kormányt, hogy a szavazók akaratának megfelelõen álljon át a nemek oldaláról az igenekére. A népszavazás eredménytelenségét Orbán csak kutyafuttában, mintegy mellékes körülményként említette, a kitûzött célhoz képest elszenvedett vereségrõl pedig egyetlen szót sem ejtett. Nem úgy az igenek többször elismételt gyõzelmérõl, melynek hírét taps fogadta, miként azt a bejelentést is, hogy a Fidesz az eredmények ismeretében a Máért soros ülésének összehívását és ott a kettõs állampolgárságról szóló törvényjavaslat kidolgozását fogja kezdeményezni, amit aztán remélhetõleg a pártérdekeken túllépõ parlamenti képviselõk kétharmada el is fogad majd. Az imígy a realitások talajáról magasra libbenõ, váratlanul okkultista szeánsszá alakuló helyzetértékelés ("a kormány a nemek oldaláról álljon át az igenekére!") azonban tartogatott még váratlan fordulatokat.
Orbán ugyanis meglepõen pontos diagnózist adott arról, hogy mi áll a szavazás kimenetelének hátterében, amikor az ország állapotáról és a létbizonytalanságról beszélt, utalva a félelmekre és a pénzre apelláló kormánypropagandára. Értelmezése persze egyoldalú, hiszen a Fidesz is pont a létbizonytalanságra bazírozva riogatott az egészségügyi kiadások emelkedésének nem túl vonzó lehetõségével, de Orbán jól látja: a magyar szavazók döntését a pénztárcájukat célzó érvek befolyásolják a legerõsebben.
A Fidesz elnökének hangsúlyaiból és az egyes kérdésekre szentelt idõ hosszából is egyértelmûen látszott: pártjának elsõsorban a kettõs állampolgárság ügye volt és marad fontos. Orbán a népszavazást és az igenek gyõzelmét egy hosszú küzdelem fontos mérkõzésének nevezte, és e küzdelem szerinte akkor ér majd véget, amikor megszületik a határon túli magyarok kettõs állampolgárságáról szóló törvény. A végeredmény szempontjából döntõnek bizonyuló alacsony részvételt azonban sem e magyaroknak szóló egymondatos üzenetében ("ne vessenek ki minket a szívükbõl, a szavazók többsége igennel voksolt"), sem külön újságírói kérdésre nem volt hajlandó véleményezni. Pedig a szavazók tömeges távolmaradása legalább olyan fontos fejlemény, mint az igenek unalomig ismételgetett gyõzelme. Nem véletlenül igye-kezett Orbán Viktor az alacsony részvételt a júniusi, belpolitikai szempontból nem túl fontos európai parlamenti választások hasonló részvételi arányához hasonlítva bagatellizálni.
Az eredmény ismertetésekor Orbán fontosnak érezte hangsúlyozni, hogy nem pártja kezdeményezte a népszavazást. Ehhez képest kicsit meglepõ volt, hogy a kettõs állampolgársággal összefüggõ köszönetnyilvánítások fel-sorolt címzettjei (MDF, Fidesz, baloldali és egyéb szimpatizán-sok) közül hiányzott a népsza-vazást kezdeményezõ Magyarok Világszövetsége (MVSZ). Igaz, az állampolgársági meccsben az MVSZ csak egyszer, az induláskor rúgott labdába, és mezõnyjátékra a Fidesz belépése után már esélye sem volt, sõt inkább zavaró körülménynek számított. A világszövetség totális negligálása mindenesetre elég kicsinyes húzás volt az igenek gyõzelmét szajkózó Fidesz-vezértõl.
A tapsok ellenére az orbáni értékeléssel szemben szinte mindenkinek voltak fenntartásai: a Szentkirályi utcai falak között a szórványos vidámság ellenére a melankólia volt a meghatározó hangulatelem, és még a párt egyes vezetõ politikusainak késõbb elcsípett beszélgetésfoszlányai sem voltak kifejezetten gyõzelemittasak. A párt-elnök szavai azért nem voltak tel-jesen hiábavalóak: "Semmi baj, majd 2006-ban pezsgõzünk, ugye?" - kérdezte örvendetes pragmatizmussal az egyik fiatal aktivistalány a kényszeredetten mosolygó tudósítótól a kapuban.
Miklósi Gábor
