Törvény tiltja a faji alapú megkülönböztetést, mégis élesen jelentkezik a munkahelyi felvételi eljárások során. "Azért nem kellek, mert cigány vagyok" - érzik sokszor
az elutasítottak, és bár a lehetõség megvolt erre, sokáig senki sem perelt. Idén azonban megszületett az esélyegyenlõségi törvény és vele az elsõ - a sértettnek kedvezõ - ítélet. Néhányan már találtak ügyvédet, aki vállalta képviseletüket, és bizonyítani tudta
az elõítéletes szándékot.
A szocializmusban a romák és nem romák körében körülbelül 85 százalék volt a foglalkoztatottsági ráta. Közvetlenül a rendszerváltás után az arányszám a cigány közösségben 29 százalékra csökkent, és azóta is ezen a szinten maradt. A roma származásúakat érintõ tömeges munkanélküliség egyik oka a diszkrimináció.
"Antialkoholista, fehér bõrû kõmûvest felveszek" - ilyesfajta szöveget utoljára 1998-ban olvashattunk az Expressz hirdetési újságban. Az ügyben érintett vállalkozó a Roma Sajtóközpontnak elismerte, a cigányokat akarja távol tartani cégétõl, mert sem megrendelõi, sem munkásai nem hajlandók velük dolgozni. Úgy nyilatkozott: a hirdetés nem sért másokat. Az újság munkatársa szerint azért fogadták el a "fehér bõrû" kitételt, mert az nem utal negatív megkülönböztetésre; ha a hirdetõ úgy fogalmazott volna: barna bõrûeket nem veszek fel, nem közölték volna.
Az elsõ munkaügyi diszkriminációs per 2004-ben zárult, hat évvel a pert kiváltó eset után. R. József 1998 májusában jelentkezett a munkára, azt ígérték, nemsokára értesítik. Három hét múlva a férfi érdeklõdésére közölték: az állás betelt. Néhány perccel késõbb viszont R. József látta, hogy a nem cigány jelentkezõt felveszik. "Megalázó volt a helyzet, fizikailag is rosszul lettem" - mesélte a férfi a Roma Sajtóközpontnak. A személyiségi jogi per során a vállalat azzal érvelt: "joga eldönteni azt, hogy kivel kíván megbízási jogviszonyt létesíteni, a felperesnél faji megkülönböztetésre nem került sor". Az eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete szerint viszont "az állapítható meg, hogy az alperes indokolatlan, hátrányos megkülönböztetésben részesítette a felperest".
Egy másik ügyben október közepén precedensértékû ítéletet hozott a Pest Megyei Bíróság, ugyanis elõször marasztaltak el munkaadót az esélyegyenlõségi törvényben foglalt egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt. A bíróság félmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg egy roma férfinak, aki minden szempontból megfelelt egy álláshirdetés feltételeinek, ám a vagyonvédelmi cég kijelentette: "romákat nem alkalmaz". A munkáltató elismerte a jogsértés tényét.
Gyakorlat
"Az állás már betelt" - a munkaadók ezzel a fordulattal rázzák le a "nemkívánatos elemeket". A klaszszikus forgatókönyv: telefonon van szabad állás, a személyes megjelenéskor már nincs, az egy órával késõbb jelentkezõ nem cigánynak viszont ismét van. Ez az a helyzet, amikor egy perben a diszkrimináció bizonyítása nem esélytelen. Ha ugyanis a felvételiztetõ beengedi a pályázót, interjút készít vele, majd nem õt választja, ember legyen a talpán, aki jogilag megfogja. Ám ha azt állítja, hogy nincs szabad állás, és igazolhatóan hazudott, a per megnyerhetõ. Ehhez persze tanúk kellenek, azok meg ritkán akadnak. Ha a munkaadó tagadja, hogy valaha is látta a panaszost, a bizonyítás ugyancsak nehéz.
Ez történt F. Katalinnal is 2000-ben. "Valami cigánylány keres a szobalánystátus miatt" - jelentette a fõvárosi szálloda recepciósa az igazgatónak. "Nem veszek fel cigányokat, utálom õket" - hallotta a lány. Az eset elsõ körben a Fõvárosi Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelõséghez került, amely azonban nem járt el az ügyben, mondván, a munkára jelentkezés nem számít munkaviszonynak, így az eset nem tartozik a hatáskörébe. (A felügyelõség amúgy akár hatmillió forint bírsággal is sújthatja a törvény ellen vétõ munkaadót.) A bíróság szintén elutasította a keresetet, mivel F. Katalinnak nem sikerült bizonyítania, hogy járt a helyszínen. A Legfelsõbb Bíróság új eljárásra utasította az elsõfokú hatóságot. Katalinnak mostantól azt kell igazolnia, hogy hátrány érte õt, a szállodának pedig azt, hogy nem sértette meg a törvényt. A bizonyítás kényszere megfordulhat, vagyis a továbbiakban a szálloda kötelessége igazolni, hogy megtartotta az egyenlõ bánásmód követelményét.
F. Katalin jogorvoslati eljárásába a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda (NEKI) is bekapcsolódott, s az irodát ez az ügy döbbentette rá arra, hogy a siker érdekében a bizonyítékot magának kell megszereznie. "Ugyanolyan adottságokkal és képesítéssel rendelkezõ romát és nem romát küldünk a gyanúba kevert munkahelyre. Ha õk alátámasztják, amit a panaszos elmondott, vagyis a romának nincs felvétel, a másikat pedig beengedik, bizonyítottnak látszik a törvény-sértés - magyarázza Muhi Erika, a NEKI jogásza. - Aztán meg lehet erõsíteni az eredményt egy újabb párossal." Fontos a gyors reakció. "Akkor lehet érdemben tesztelni, ha a panaszos még aznap bejelenti a jogsérelmet" - mondja az ügyvéd. A kikényszerített fejlemények ugyanis csupán a beépített emberrel szembeni törvénytelenséget támasztják alá, a provokációnak köszönhetõ jogsértésre viszont a NEKI etikai okokból nem alapoz vádat. A tesztelés technikája ezzel együtt közvetett bizonyítéknak tekinthetõ, majd megerõsíthetõ egyéb adatokkal, például azzal, hogy a cég hány romát foglalkoztat.
Az egyik vállalat tavaly nyomdai szakembereket keresett. A többéves gyakorlattal rendelkezõ jelölt telefonos egyeztetés után hiába ment be, azzal fogadták: az állás betelt. A férfi gyanakodni kezdett, ezért újra telefonált. A válasz az volt: lehet menni, vesznek fel munkásokat. Az illetõ ezután a NEKI-hez fordult. A tesztfelvételi pár roma tagja úgy járt, mint õ, a nem cigány jelentkezõt pedig alkalmazták. A panaszos hátrányos megkülönböztetésének kimondását, és egyhavi elmaradt munkabére mellett egymillió forint nem vagyoni kártérítés megítélését kérte a bíróságtól; az ügy végül peren kívüli egyezséggel rendezõdött.
A roma nõk helyzete még roszszabb a munkaerõpiacon. A munkaadók félnek a korai szüléstõl, a tervezetlen gyermekvállalástól, hogy az asszony emiatt sokat marad majd otthon. P. Mariann és T. Istvánné tavaly januárban jelentkezett egy mûanyagipari kft. hirdetésére, csomagolási munkára. A cég nagybátonyi telephelyén a portás megállította õket, telefonált az irodába, majd azt mondta, az állás betelt. A két nõ azt állította: a portás "magyarokat" beengedett az elbeszélgetésre. Ezek után elmentek a helyi kisebbségi jogvédõ irodába, ahol az ügyintézõ felhívta a céget. "Van felvétel" - hangzott a válasz. Az ügy kimenetelét annak a tanúnak a vallomása döntötte el, aki Mariannék elõtt jelentkezett és fültanúja volt, amint közlik a két nõvel: nem mehetnek be. A cég képviselõje úgy védekezett: félreértés történt, munkatársuk nem tudta, hogy van felvétel. Náluk csak az alkalmasság dönt - hangsúlyozta. A salgótarjáni bíróság azonban bizonyítottnak látta a származás miatti megkülönböztetést, és kártérítésként a próbaidõnek megfelelõ 150 000 forintos minimálbért ítélte meg. (A nem vagyoni kár vádja nem állt meg.)
Elmélet
A Fõvárosi Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese, dr. Suba Ildikó mindössze két, másodfokot megjárt etnikai alapú munkahelyi kirekesztéssel találkozott. "Szép lenne, ha csak ennyi megalázó eset történne. Talán most, hogy életbe lépett az új jogszabály, egyre többen perelnek majd. Nem lesz könnyû dolguk - különösen, ha tanú sincs -, hiszen a legritkább esetben fordul elõ, hogy az alperes elismeri, hogy a jelentkezõ származása volt a kizáró ok. Valóban az õ döntési jogkörébe tartozik, hogy kivel dolgoztat, ezen nehéz túllépni. Hivatkozhat például arra, hogy van roma munkása - ez ismerõs érv. Mint ahogy alvállalkozóknál az is, hogy nem õk az elõítéletesek, hanem a megbízóik, akik nem adják oda a munkát olyannak, aki cigányokat közvetít ki" - mondta lapunknak. "Noha a bírság felsõ összeghatára hatmillió forint, eddig legfeljebb néhány száz ezres ítélet született, ami szintén bizonytalanságra utalhat. A bíróságoknak nem szokásuk milliókkal dobálózni - tájékoztatott Suba Ildikó. - Jelentõs kártérítést jellemzõen súlyos egészségkárosodásnál ítélnek meg. Ráadásul egy diszkriminációs helyzetben másról nem is nagyon lehet szó, mint nem vagyoni kárról, hiszen milyen veszteségre lehet hivatkozni ott, ahol a munkaviszony létre sem jött? Legfeljebb az útiköltségre és néhány havi kiesett bérre."
Bár a munkaügyi törvény korábban is tiltotta a hátrányos meg-különböztetést, külön jogszabály erre csak 2004 januárjától létezik. Az Európai Tanács 2000. június 29-én fogadta el a kifejezetten a "faji vagy etnikai származástól független", egyenlõ bánásmód alapelvének alkalmazásáról szóló irányelvét. Az ezután Magyarországon bevezetett, az Egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról címû törvény látszólag rendet teremtett a különálló paragrafusok kavalkádjában, amikor világosan megfogalmazta, mi számít hátrányos megkülönböztetésnek, kik lehetnek veszélyeztetettek, és hova fordulhatnak jogorvoslatért. Bõvült a "megkülönböztetésre okot adható tulajdonságok" köre, így a nemi, etnikai, fogyatékossági, vallási és egyéb jellemzõk mellett immár a bõrszín, az anyanyelv, az egészségi állapot, a szexuális irányultság, a társadalmi származás és a vagyoni helyzet is ún. védett tulajdonságnak számít. A jogszabály hangsúlyozza: különösen sérti az egyenlõ bánásmód követelményét, ha a megkülönböztetést nyilvános álláshirdetésben vagy munkafelvételkor gyakorolják.
Kaltenbach Jenõ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyûlési biztosa a kezdetektõl ellenezte a koncepciót. "Komplett törvényjavaslatot készítettünk annak elõsegítésére, hogy az uniós irányelv szelleme megjelenjen a hazai jogrendben, s 2000-ben le is tettünk a parlament asztalára egy átfogó törvénytervezetet. Az Igazságügyi Minisztérium azonban sajnos egy olyan változatot támogatott, amelyben az állam hagyományos attitûdje érvényesül: a megbüntetés szándéka mindennél erõteljesebben van jelen. A jogalkotó nálunk sajnos még mindig csak a jogszabály létrehozásáig jut el, holott a feladata ezzel még nem érne véget. Folyamatosan figyelemmel kellene kísérnie, hogy a törvény hogyan mûködik, adekvát-e az adott társadalmi közeggel. A magyar egyenlõ bánásmód törvény általánosságban beszél a szankciókról, nem differenciál, nem arányosít a jogsértéssel. Márpedig a pénzbüntetés kiszabásának önmagában nincs szemléletformáló ereje, erkölcsi elégtételre is szükség van. Ezt meg lehetne adni akár a megvalósult diszkrimináció tényének nyilvánosságra hozatalával, akár kedvezmények megvonásával vagy állami megrendelésekbõl való kizárással. Magyarország ehelyett >>paradicsomi lehetõségeket<< kínál a munkaadóknak a gyenge érdekérvényesítõ képességû és egzisztenciálisan erõtlen munkavállalók kárára."
Lényegi vagy tüneti kezelés?
Az érintettek sokszor tanácstalanok, hová forduljanak jogorvoslatért. A munkaügyi bíróság, a munkaügyi felügyelõség és a helyi közigazgatási szerv egyaránt eljárhat efféle ügyekben, 2005. január 1-jével pedig az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt létrejön egy újabb közigazgatási hivatal. Mégpedig deklaráltan is amiatt, mert a jelenlegi védelmi rendszer nem elég hatékony, a peres eljárások lassúak. Kaltenbach Jenõ véleménye árnyalja az összképet: "Az állam szereti a kényelmes megoldásokat. A közigazgatási ismeretek oktatásakor a hallgatók a leghamarabb azt a tételt tanulják meg, hogy ki kell küszöbölni a párhuzamosságokat. Némi törvénymódosítással ugyan, ámde sokkal takarékosabban és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen a kívánt cél elérhetõvé vált volna, ha a már meglévõ ombudsmani hivatalra bízzák a fel-adatot. Mi azt ajánlottuk, hogy a panasz beérkezte után induljon egyeztetési eljárás, és a munkáltató kapjon lehetõséget arra, hogy korrigálja helytelen eljárását: állítsa helyre a munkaviszonyt, fizessen kompenzációt. Ez lett volna az ügyfélbarát megoldás, most viszont egyetlen járható útként a peres-kedés lehetõsége marad."
A közszférában mûködõkkel ellentétben a magáncégeknek nem kötelezõ kidolgozniuk esélyegyenlõségi tervet, számukra ez csak lehetõség. Az egyetlen ösztönzõ tényezõ jelenleg az, hogy az esélyegyenlõségi tárca bizonyos pályázatokból kizárhatja azokat az indulókat, akik nem tudnak ilyen dokumentumot felmutatni. Léteznek a hátrányos helyzetûek foglalkoztatásához kapcsolódó direkt központi támogatások is, ám ezek önmagukban nem serkentenek a változásra. A társadalmi szemlélet, az elõítéletek módosulása nem csak ezektõl függ.
Kempf Zita
"Magyarnak érzem magam, Magyarországon élek"
Nemrég tûzték ki a tárgyalás idõpontját L. Györgyné és B. Elekné ügyében. A két huszonéves nõt egyikük férje kísérte el idén februárban az elsõ munkanapra, miután telefonon megállapodtak egy, a Budapesti Vásárközpont területén található iroda vezetõjével: elvállalják a helyiségek napi takarítását. B.-né virágkötõ, L.-né titkárnõ képzettségû, de a szakmájukban jelenleg nem tudnak elhelyezkedni.
BE-né: Az ügyvezetõnõ csak azt kérdezte, hogy tudunk-e minden reggel jönni. Telefonon nagyon szimpatikusak voltunk neki, azt mondta, mivel most nincs senki, ha lehet, menjünk már úgy, hogy reggel egybõl beállhassunk. Úgyhogy hajnali fél ötkor ott voltunk, a férjem kísért el minket.
LGY-né: Nagyon hideg volt, negyven percet vártunk rá. Mikor odaért végre és meglátott minket, teljesen riadt volt az arca. Csak egy jó tíz perc után szállt ki a kocsiból. Hát elsõnek még nem mondott semmit, körülnézett, visszaült, telefonált valakinek.
BE-né: Nem értettük, végül a férjem ment oda hozzá, és kérdezte: elnézést, önnel kell találkoznunk? Mondta, hogy igen, õ az. A párom nyújtotta neki a kezét, de õ kivett egy zsebkendõt és kifújta az orrát. Mondta, hogy nem tudunk bemenni az irodába, mert még nem nyitották ki a kaput. De akkor már rég kinyitották, egy csomóan be is mentek. Még egyszer odament a férjem, mondta, hogy már nyitva van a kapu, akkor most mi lesz. Erre azt válaszolta, hogy nem vesznek fel minket.
LGY-né: "Nem erre számítottam", ezt mondta. Elek mondta neki, hogy mondja hangosabban, hogy a lányok is hallják: azért nem veszi fel õket, mert cigányok? Azt mondta, igen, azért. Ezt így, minden lelkiismeret-furdalás nélkül.
BE-né: Mondom, ezt most nem értem. Telefonon keresztül felvesz minket, minden rendben volt, most meg nem kellünk?
LGY-né: Velem állt szemben, rám bökött: ilyet már tegnap elküldtem egyet. Mondom, mi az, hogy ilyen? Én nem ilyen vagyok, én én vagyok. Olyan megalázó volt, sírva mentem haza, összefagyva. Voltak az iskolában is ilyenek, hogy máshogy néztek rám, de addig, amíg ezt így ki nem mondták, fel nem fogtam, hogy más ember vagyok, mint a többi.
BE-né: Nem igaz, hogy egy cigány annyival rosszabb, hogy már egy vécétakarításra se jó. Nyolc évig az elõzõ helyemen egyedül voltam roma származású, és engem úgy szerettek! Én nem is tudtam neki visszaszólni, annyira rosszulesett, csak szorított a torkom. Mert még elõtte több helyet felhívtam újságból, és elutasítottak. Kérdezték a származást. Mondtam, hogy én magyarnak érzem magam, Magyarországon élek. Mondta, ha roma vagyok, elõre megkímél. Nagyon rendes volt, mert úgy mondta: higgye el, én nem tehetek róla, de a fõnököm nem engedi. Talán attól fél, hogy meglopjuk a vendéget?! Hát, ezek után viszszagondolva valószínû, hogy amikor mondják, hogy majd felhívjuk, valószínû, hogy az is mindig a bõröm miatt van. De én nem akartam a bíróságra menni.
LGY-né: Én azonnal. Azonnal.
BE-né: Csak ez, hogy ennyi minden ért minket. A párom azt mondta, ezt nem lehet annyiba hagyni. Az unokanõvérem olyan helyen dolgozik, ahol egyáltalán nem alkalmaznak romákat. Csak rajta nem látszik. Ha megtudnák, hogy azÉ
LGY-né: Anyu se beszélhet a munkahelyén arról, hogy õ cigány. A kollégái mindig szapulták a romákat, de õ nem szólhatott semmit. Az az igazság, annyira elgondolkodtatott ez az egész dolog, nem tudom, hogy igazából mi várhat a cigányságra. Szeretnék gyereket is, de aggódom is. Hiába nem cigány a férjem, hátha mégis barna lesz a kicsi.
