Fideszes munkahelyteremtés - A megbízható ember

Belpol

A jól fizető politikai állás nemcsak a fővárosban bevett gyakorlat, legfeljebb a kifizetett HUF-ok nagysága eltérő. A kevesebb azonban egy olyan térségben, mint Békés, nagyon sok is lehet.
A jól fizető politikai állás nemcsak a fővárosban bevett gyakorlat, legfeljebb a kifizetett HUF-ok nagysága eltérő. A kevesebb azonban egy olyan térségben, mint Békés, nagyon sok is lehet.

Bizalmatlansága jeleként 2007 szeptemberében részmunkaidős státuszt kért és kapott a gyulai képviselő-testület Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakciója a Gyulai Többcélú Kistérségi Társulásnál. A helyet Nemesvári Zoltán képviselő kapta. Az akkori Fidesz-frakció vezetője - aki a 2006-os polgármesterjelölt is volt -, Baranyó Géza hangsúlyozta: nem fenyegetésnek szánta ezt a kérést. Ámbár ha a kérést nem teljesítik, mondta akkoriban, pártja tartózkodik a kistérséggel kapcsolatos előterjesztéseknél. És biztos, ami biztos, hozzátette: "Mindannyian tudjuk, ez mit jelent." Ezek nem üres szavak voltak: a 32 ezres dél-alföldi városnak ugyan szocialista polgármestere van, de a képviselő-testület legnagyobb létszámú frakciójával a Fidesz rendelkezik.

Levelező tagozat

A státusz iránti kérését Baranyó két évvel ezelőtt és legutóbb, 2009 decemberében, a kistérségi munkaszervezet vezetőjének írt válaszlevelében Lamperth Mónika volt önkormányzati miniszter azon elhíresült kijelentésével indokolta, miszerint "tudja ő a feladatát, tudja, hogy hogyan kell helyreállítani a politikai rendet, hová kell forrásokat juttatni". Baranyó meglátása szerint a pénzeket a 2006-os vesztes helyhatósági választás után a szocialista kormányzat többek között a kistérségekhez csoportosította. Így hát 2007 novembere óta foglalkoztatja a gyulai kistérségi munkaszervezet havi bruttó 150 ezer forint díjazás ellenében Nemesvári Zoltánt.

Több mint kétéves késéssel különös levelezés zajlott le Lebenszky Attila kistérségi vezető és Baranyó Géza képviselő között. (A levelek másolatait mindketten elküldték a kistérségbe tömörült települések polgármestereinek.) 2009 decemberében a kistérségi vezető a Baranyónak címzett levelében kifejtette: magára nézve nem tartja kötelezőnek a Nemesvári foglalkoztatásáról két évvel korábban született egyezséget. Lebenszky ezt azzal indokolta, hogy a helyi fideszes képviselők egy uniós támogatással megvalósuló beruházás menedzsmentjuttatása miatt nagy összegű pénz felvételével vádolták meg őt, valamint egy általa is elismert jelentéktelen hibát fölnagyítottak. Lebenszky a juttatás mértékét kifogásoló észrevételt egy sajtótájékoztatón már cáfolta. A gyulai kistérségi irodavezető továbbá azzal indokolta Nemesvári alkalmazásának megszüntetését, hogy nem tudja feladattal ellátni a képviselőt.

Baranyó Géza válaszában kifejtette: a Fidesz gyulai frakciója Nemesvári Zoltánt mint "számukra megbízható embert" "felügyelői státuszba" küldte a kistérségi szervezethez. A fideszes képviselő hozzátette: "A fő cél nem az volt, hogy képviselőtársunkat bedugjuk egy kistérségi állásba."

Lebenszky a Narancs kérdésére zsarolásízűnek nevezte a Nemesvári foglalkoztatásáról szóló 2007-es Fidesz-javaslatot, másrészt csodálkozott, mert a legutóbbi időkig nem tudta, hogy a jobboldali frakció "felügyelői státuszba" küldte volna hozzájuk a képviselőt. Az sem világos a számára, hogyan tett ennek eleget a fideszes politikus. Lebenszky az elmúlt több mint két évben - egy három hónapos időszakot leszámítva - nem tudott munkát adni Nemesvárinak. A képviselő naponta alig negyedórát töltött munkahelyén, leült a számítógépe elé, és átnézte a levelezését.

Sem Lebenszky, sem Baranyó nem tud arról, hogy Nemesvárinak van-e diplomája, és ha igen, akkor ez segítheti-e a "felügyelői státusz" betöltésében. Abban egyetértettek, hogy nem ismernek olyan kistérséget az országban, ahol hasonló megbízatással önkormányzati képviselőt foglalkoztatnának - és mások sem tudnak ilyen megoldásról. (A gyulai kistérség pártszínezete igencsak vegyes: Gyula szocialista városvezetője a többségi Fidesz-frakcióval él társbérletben. Elek, Kétegyháza és Lökösháza vezetése az induláskor baloldali volt, de utóbbi településen közben változott a helyzet.)

Bedugni vagy nem bedugni

A kistérségi irodavezető a Narancsnak megjegyezte: Nemesvári neki elmondta, hogy a helyi fideszes vezetők a 2006-os helyhatósági választások előtt megígérték, valamilyen állást kerítenek neki. (Vagyonnyilatkozata szerint Nemesvári italautomatákat üzemeltet, amiből havi bruttó 120 ezer forintos jövedelme van. Azt nem sikerült tisztázni, hogy rokkantnyugdíjas-e vagy sem a negyvenes évei elején járó fideszes képviselő, ám tény, hogy Alfa Romeója szélvédője mögött rokkantigazolványt látni. Vagyonnyilatkozata e kérdésben nem igazít el.) Baranyó viszont lapunknak tagadta, hogy állást ígértek volna Nemesvárinak. Baranyó Géza lapunknak arról is beszélt, hogy bár a kistérség ülései nyilvánosak, a dokumentumai, éves beszámolói és a belső ellenőri jelentések hozzáférhetők, Nemesvári tudott újat mondani nekik, éppen amiatt, mert "belelátott a dolgokba".

A tavaly decemberi Lebenszky- Baranyó-levélváltás után a gyulai képviselő-testület 2010-re 6 millió forintot szavazott meg a kistérségi irodának két fő foglalkoztatására. Január 20-án Lebenszky - a levelében kifejtettekkel szemben - újra szerződést kötött a fideszes képviselővel, aki a jövőben "esélyegyenlőségi koordinátorként" ténykedik.

Nemesvári Zoltán 2007 novembere óta bruttóban több mint négymillió forintot vett föl a kistérségi hivataltól. A képviselő nem kívánt nyilatkozni.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.