Fideszesek is érintettek a zuglói és újbudai korrupciós ügyekben, csak az ügyészség ezt elsunnyogta

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 2.

Belpol

A fideszes érintettek nevei kimaradtak az ügyészségi közleményből, pedig nélkülük nem lehetett volna megcsinálni a bizniszt. 

Bár volt fideszes érintettje is a zuglói és az újbudai korrupciós ügynek, az ügyészség a fideszes vádlott nevét nem hozta nyilvánosságra, míg az érintett MSZP-s politikusokét igen – írja a 444.hu

Augusztus vége felé közölte a főügyészség, hogy korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt hét személy, köztük Horváth Csaba, Tóth Csaba, Baja Ferenc és Molnár Zsolt MSZP-s politikusok ellen, a többi megvádolt személy nevét azonban nem hozták nyilvánosságra.

Három egymással összefüggő korrupciós ügyről van szó: az egyik a BKV informatikai üzemeltetését, a másik kettő a zuglói és az újbudai parkolási tendert érintik. A 2022 eleje óta tartó nyomozás során a kormányzati sajtó, most pedig az ügyészség nyilvánosságra hozta a bűnügy MSZP-s érintettjeinek nevét, de a lap forrásai szerint a feltételezett bűncselekményeket szocialista és fideszes szereplők közösen hajtották végre. A bűnügy koronatanúja nem csupán szocialista, de fideszes politikus ellen is tett terhelő vallomást, aki a gyanú szerint szintén vett át kenőpénzt, de az ő nevét az ügyészség nem hozta nyilvánosságra.

Az ügy koronatanúja Fuzik Zsolt, aki korábban a BKV, majd a CBA informatikai igazgatója is volt, és akit 2021 nyarán kapott el a NAV és a TEK nagyüzemi számlagyártás, vagyis áfacsalás miatt. Fuzik azonban egyezséget kötött a nyomozóhatósággal, és azt vallotta, hogy politikusokat és topmenedzsereket fizettek le, hogy a Fuzikék által irányított cégekre bízzanak nagy, főleg informatikai munkákat. Ezeket sokszorosan túlárazták, a feladatok jelentős részét kiszervezték más valódi tevékenységet végző cégeknek, majd a projektbe kamu alvállalkozókat fűztek be, akik kamu, teljesítés nélküli számlákat állítottak ki, és így szívták ki, és mosták át a túlárazásból származó extraprofitot.

Ez történt 2017-ben az újbudai, a zuglói parkolás és a BKV-s informatikai tenderek esetében is: annak érdekében, hogy a SIS Parking, illetve a SYS IT Services legyenek a befutók a közbeszerzéseken, politikusokat fizettek le. Az ügyészség közleménye szerint Horváth Csaba és Tóth Csaba a zuglói parkolási üzletért cserébe havonta havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak. Az összesen, bruttó több mint 48 milliárdos BKV-s üzlet lezsírozásáért Baja Ferenc 30 millió forintot kért, majd további 7 millió forintot, ezt követően további havi 2-3 millió forintot vett át. Később az ügyletről értesülő Molnár Zsolt is bejelentkezett, és további negyven milliót kért az üzletből – állítja a vádhatóság.

A korrupciós vádat elsősorban Fuzik Zsolt vallomására alapozza a Központi Nyomozó Főügyészség, de rajta kívül egy érintett parkolási vállalkozó is megerősítette a terhelő vallomásait, azt is, hogy mindkét oldalról fizettek le politikusokat. 

Zuglóban 2017-ben, amikor Fuzikék behúzták a zuglói parkolás üzemeltetését, a tender sikeres lezárását nem csak a szocialisták szavazták meg, hanem a Fidesz is, sőt, a fideszesek kifejezetten harcosan kiálltak a közbeszerzés mellett. Fuzik Zsolt tanúvallomása szerint a közbeszerzés lezárása előtt a szocialisták és a fideszesek a parkolási vállalkozókkal közösen dolgozták ki a zuglói modellt. Ebben részt vett az MSZP kerületi vezetője, a Fidesz kerületi elnöke, egy fideszes parlamenti képviselő és rajta kívül az üzletben érdekelt több parkolási vállalkozó. Az egyik az automatákat hozta, a másik az informatikai hátteret, a harmadik a parkolás ellenőrzést kapta meg.

Fuzik és egy másik vádlott vallomása szerint nem csupán szocialisták, hanem a Fidesz is részesült a parkolási pénzből. A lap információi szerint az érintettek között szerepel a kerületi Fidesz akkori elnöke, a Fidesz 2018-as volt zuglói képviselőjelöltje, Jelen Tamás is. 

 
Jelen Tamás aktivistákkal a 2019-es EP-választási kampány idején 
Facebook/Dr. Jelen Tamás
 

Jelen Tamás, az Északdunántúli Vízmű Zrt. volt vezérigazgatója, 2017-ben a zuglói gazdasági és közbeszerzési bizottság fideszes delegáltja volt, ahol a fizetős parkolási tendert előkészítették, megvitatták. Fuzik Zsolt és egy másik parkolási vállalkozó rá is terhelő vallomást tett. Jelen 2010 és 2013 között Újbudán volt alpolgármester. 

Az újbudai parkolás üzemeltetését 2017-ben szerezték meg Fuzikék, amikor Újbudát a Fidesz vezette – Újbuda esetében nem is említette az ügyészségi közlemény, hogy kit vádolnak kenőpénz elfogadásával. A 444.hu úgy tudja, Újbudán nem is gyanúsítottak meg politikust kenőpénz elfogadásával, viszont az egyik önkormányzati cég vezetőjét megvádolták.

A BKV informatikai tenderét, ami tulajdonképpen a közlekedési vállalat rendszergazda feladatainak ellátását jelenti, 2019-ben még Tarlós István idején nyerték meg Fuzikék, de a lap információi szerint a kormánypártból valóban nem fizettek le senkit: „A Fideszből nem kellett lefizetni senkit. Egyszerűen csak alvállalkozóként meghívtuk a 4IG-t.”

A lap kereste Jelen Tamást, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyről. Az ügyészségnél rákérdeztek, hogy szerepel-e J. Tamás a vádlottak között, amire egyfelől azt írták, hogy nem árulják el, hogy kik a további vádlottak, de figyelmeztettek is, hogy a lap sem írhatja le az ügy névtelen érintettjeinek nevét: „Tájékoztatom, hogy az ügyészség által kiadott sajtóközlemény azon vádlottakat nevesítette, akik közszereplők, az ügyben szereplő többi személy neve nem közölhető.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.