Főállású anyaságot vezetne be a Mi Hazánk Mozgalom

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. november 9.

Belpol

Négy gyerek vállalása esetén, bizonyos feltételekkel.

A főállású anyaság bevezetését javasolja a Mi Hazánk Mozgalom, mert a kormány jelenlegi családpolitikája elégtelen a népességcsökkenés megállításához – jelentette ki Dúró Dóra budapesti sajtótájékoztatóján.

A párt elnökhelyettese a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva közölte, nyolc év után 2019 az első év, amikor nemcsak a születésszám, hanem a termékenységi ráta is csökkenni látszik.

Dúró ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a felmérések szerint állítólag a fiataloknak a 70 százaléka, csak egy-két gyermek vállalása mellett tartja megvalósíthatónak a munka és a családi élet összeegyeztethetőségét.

Közölte, a Mi Hazánk négy gyermek vállalása esetén bevezetné a főállású anyaságot, ám ennek feltétele volna a többi között a középfokú végzettség és a büntetlen előélet.

Dúró Dóra szerint a népességszám csökkenésének az is oka, hogy 31-32 éves korra tolódott ki a nők gyermekvállalásának ideje. Ennek megváltoztatásához elengedhetetlen a családbarát felsőoktatás és a családbarát pályakezdés feltételeinek megteremtése – jegyezte meg.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.