Fokozottan ellenőriz a rendőrség Budapesten és több megyében

  • narancs.hu
  • 2020. május 31.

Belpol

Közrend, közbiztonság fenntartása a cél.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapestre és az ország több megyéjére az országos rendőrfőkapitány a nyári hónapokra – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap a Police.hu oldalon.

Azt írták: a fokozott ellenőrzés június 1-jétől augusztus 31-én éjfélig Budapest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna, Vas és Veszprém megye közigazgatási területére vonatkozik.

A fokozott ellenőrzés célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása – tették hozzá. (MTI)

Mint ismeretes, a közelmúltban Budapesten a Déák téren megkéseltek két fiatalt, akik a sérüléseik miatt életüket vesztették. Hasonló történt vasárnap hajnalban, Gyulán.

Megszólal a szemtanú: munkatársunk házába menekült a gyulai késelés egyik áldozata

Két embert megkéseltek Gyulán, egyikük életét vesztette - számolt be a Narancs.hu is a szörnyű bűncselekményről, amely vasárnap hajnalban történt a békési fürdővárosban. A történet egyik szemtanúja, a Magyar Narancs munkatársa, cikkünk szerzője. A szikár tények szerint: vasárnap hajnalban egy gyulai nő bejelentést tett a rendőrségen, hogy a háza udvarán van egy sérült.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”