Garázdaság miatt jelentették fel Menczer Tamást a pécsi szereplése után

  • narancs.hu
  • 2024. december 6.

Belpol

A helyi rendőrök hatáskör hiányában átadták az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

Feljelentés érkezett a pécsi rendőrkapitányságra Menczer Tamás viselkedése miatt, aki december 3-án a pécsi Szikla Befogadó Gyermekotthon előtt keveredett szóváltásba az intézmény meglátogatásával próbálkozó Magyar Péterrel – írja a Gulyáságyú Média.

A portál birtokába jutott dokumentum alapján

a feljelentő szerint a garázdaság vétségét követte el a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A feljelentést a pécsi rendőrök hatáskör hiányában áttették a Központi Nyomozó Főügyészséghez, ugyanis a mentelmi joggal rendelkező személyekkel kapcsolatos bűncselekmények vonatkozásában az ügyészség rendelkezik kizárólagos nyomozási hatáskörrel. A lap ezzel kapcsolatos értesüléseit a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya is megerősítette.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.