A kormány május 15-től a lakossági földgázárakat 12, az 500 m3/h alatti ipari fogyasztók árait 15 százalékkal emeli, miközben az Országgyűlésnek beterjesztette az új gáztörvény tervezetét is. A törvény a gázpiacot részben liberalizálná, a lakosság emelkedő terheit pedig kompenzálná. Az ellenzék szerint a kormány figyelmen kívül hagyja a lakosság és a Mol Rt. érdekeit, a Fidesz energiapolitikusa áremelés helyett egyenesen újraállamosítaná a cég gázüzletágát, és a Mollal, a gázszolgáltatókkal és a költségvetéssel nyeletné le a veszteséget.Magyarországon jelenleg a földgáz a legfontosabb energiahordozó, a háztartások 80 százaléka (2,9 millió) van bekötve. Európában csak Romániában, Hollandiában és Nagy-Britanniában magasabb arányú a gázellátás, de ott a hazai termelés és az import aránya éppen a fordítottja a miénknek (nálunk 25-75 százalék).
A rendszerváltás óta egymillió fogyasztó kapcsolódott a rendszerhez; a szolgáltatók és a kormányzat egyaránt a gáz bevezetésére kapacitálták a lakosságot akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a (szociál)politikai okból mesterségesen alacsony árak hosszú távon tarthatatlanok. Az új lakásokba ma is kivétel nélkül gázt vezetnek; más államokban ez korántsem magától értetődő.
A gázár piaci rendezésétől eddig valamennyi kormányzat ódzkodott. Az egyes kabinetek ténykedése csak annyiban különbözött e téren, hogy hol több, hol kevesebb hiányzott a tényleges árakból ahhoz, hogy azok a szolgáltatásra kötelezett Mol valódi költségeit fedezzék - 2001 tavaszán például a köbméterenként 44 Ft-ért vett gázt a cégnek 22 Ft-ért kellett továbbadnia.
A gázüzlet így lett púp a hazai olajvállalat (és a benne 25 százalékig tulajdonos magyar állam) hátán. Az elmúlt két és fél év alatt elszenvedett 250 milliárd forint veszteségből - a cég legszigorúbb elemzői szerint is - 210 milliárd a menedzsment önhibáján kívül keletkezett. A Mollal szerződött, a lakossághoz a gázt elpumpáló hat nagy gázszolgáltató eközben a szabályozott árrés révén decens hasznot tett zsebre. (2002-ben 10 milliárd forint nyereséget produkáltak.)
A polgári gazdaságpolitika nem engedte az árakat az előre prognosztizált éves átlagos infláció üteme felett emelni, s ezzel tökéletesen figyelmen kívül hagyta a költségek alakulását. Ezzel nagymértékben enyhítette a lakosság terheit és javította az ipar versenyhelyzetét, de közben kis híján
a csőd szélére sodorta
a Molt. A Mol kontra állam perben az alperes a gáztörvény gumiparagrafusaira hivatkozott, miszerint az áraknak tükrözniük kéne ugyan a Mol folyamatos működéséhez szükséges nyereséget, de a gazdasági miniszter az ármegállapításnál társadalompolitikai szempontokat is figyelembe vehet. Az olajcég pedig a precízen definiált gázár-szabályozási rendeletet lobogtatta, mondván, a gazdasági miniszter rendeletei nyomán a közlönyben napvilágot látó gázár nem azonos azzal, amit az árszabályozási passzus révén egy gimnazista is kiszámolhat. Végül győzött a magasabb rendű jogszabály és az állam. A Fidesz a végén mégis tett egy kis engedményt: 2000 decemberében az 500 m3/h felett fogyasztó ipari felhasználók számára 43 százalékkal (piaci szintre) emelte az árat. Ám ez jóval kevesebbet javított a Mol állapotán, mint remélték, a magyar kreativitás ugyanis a várható bevételnövekedés jó részét eliminálta. A Magyar Energia Hivatal (ME) szúrópróbaszerű revíziói olyan leleményeket tártak fel, mint az Y alakú csövekben futó gáz két külön mérőórával, egyenként 450 m3/h kapacitást mutatva vagy a gyárcsarnok gépeinek egy-két új kft.-be való átvitele, esetleg a masinák új gyárba költöztetése. A hivatal jogi eszköz híján csak az öklét harapdálta. Bebizonyosodott, hogy a profitorientált fogyasztók árait egységesen kell kezelni - és a mostani áremelés erre mutat.
Amíg a gáz alulárazott termék, nő iránta a kereslet és semmi sem ösztökéli a fogyasztót ésszerű takarékoskodásra - vélik az ME szakemberei. A 90-es évek közepén a 70 millió m3/nap fogyasztás kiugrónak számított, az idei fűtési idényben szokványos. Középületek, panelek, társasházak, sőt családi otthonok tízezrei működnek rosszul beszabályozott fűtési rendszerekkel, gyatra szigeteléssel, pazarló fogyasztói szokásokkal sújtva. Pedig ha egy ország egy energiahordozóból növekvő mértékben importra szorul, nemcsak azért nem előnyös annak belföldi piaci árát mesterségesen alacsonyan tartania, mert az ország fizetési mérlegére tartós nyomás nehezül és az egyes energiahordozók között nem alakul ki verseny, hanem mert így elmaradnak a környezetvédelmi szempontból sem mellékes energiatakarékossági beruházások.
Az áremelést indokolhatja az is, hogy a Mol a számára veszteséges növekvő kereslet mellett katasztrofálisan keveset költ a gázellátó rendszer infrastruktúrájára. A cég jelenleg a legelemibb amortizációpótlást sem végzi el, nemhogy a növekvő igényeket követve fejlesztené a hálózatot. A nagy szállító csővezetékek amortizációjára az évi kívánatos 15 milliárd forint helyett az olajcég 3-4-et fordít; 5500 km vezetékből tavaly mindössze 60 km esett át megelőző karbantartáson. Az ME kutatóinak prognózisa szerint e tendencia életveszélyes, és néhány éven belül egész országrészekre kiterjedő gázkorlátozást is eredményezhet. (2002-ben jó pénzügyi évet zárt a Mol, de ez csupán a világpiaci árak és az erős forint miatt alakult így. 2003-ban a regulált árak csak a legoptimálisabb esetben tudnák fedezni az import költségeit.)
A kormány 2003. január eleji döntése értelmében május közepétől a lakossági árak 12, az 500 m3/h alatti egyéb fogyasztói árak pedig 15 százalékkal emelkednek. Az emelést az importgáz beszerzési árának emelkedésével indokolják. A határozat kimondja: idén lakossági körben több emelés nem lesz (ugyanakkor nem zárja ki a többi fogyasztót érintő gázáremelés lehetőségét; az 500 m3/h alatti fogyasztók terheit szinkronba kell hozni a többiekével). A jóslatok szerint a gázüzletág idén 16 milliárd forint üzemi eredményt érhet el. A májusi emelés még nem hozza be az import árát, de a hazai kitermelésű gázon realizált profit, valamint a tranzitgázüzleten elért nyereség elég tartalékot biztosíthat a Mol üzletágának eredményességéhez. A jegybank és az ME közgazdászainak közösen készített prognózisa szerint a májusi áremelés érezhető mértékű egyéb árnövekedést csak a pékáruknál indukál (az összes péküzem gázzal dolgozik), más jelentős inflációgerjesztő hatással nem kell számolni. A nagy cégek már átestek a brutális emelésen, a kisebb cégeknél nem túl nagy részt képvisel a gáz ára a termékek árában, és megvan az alternatíva, hogy áttérjenek más energiára, ahogy azt például a cementipar gyárai megtették.
A lakossági árakat az ME számításai szerint a mostanihoz képest
30 százalékkal
kell felsrófolni, hogy elérjék a piaci szintet. Az emelés jövő januárban várható. A következő fűtési szezonban már sor kerülhet a terhek növekedésének központilag támogatott enyhítésére, az ígért gázár-kompenzációra, amihez az új törvény teremtene jogszabályi és pénzügyi alapot. A deal az, hogy miközben az egyik oldalon az importgáz árát piaci szintre emelve élni hagyják a Molt, a másik oldalon a cég beszáll a kompenzációba. A hazai kitermelést eddig önköltségi alapon árazó vállalat az új regula szerint piaci árat számolhat a saját kútjaiból felhozott anyagért. A bevételnövekedés jó részét (évi 30-40 milliárd forintot) a törvény bányajáradék formájában lecsapolja tőle, belevezeti egy költségvetési célelőirányzatba, ebből kompenzálnák a rászorulókat. Az energiahivatal számításai szerint a kompenzáció révén a 30 százalékos összes áremelkedés kétharmada eltüntethető, és a lakosság ténylegesen csak 10 százaléknyi árszintnövekedéssel szembesülne. Csakhogy a kormányzat egyelőre adós a részletek kimunkálásával: nem világos, mennyire lesz nagyvonalú, alanyi jogon jár-e bizonyos mértékű fogyasztásig a kompenzáció (az átlagfogyasztás: 1500 m3/év), vagy helyette egy bizonyos rászorultsági szinthez kötik-e a támogatást. Ami, ha beindul, biztosan jó pár évig velünk marad. (Az USA-ban 1976-ban nyitották meg a gázpiacot, és máig van az áron támogatás.)
Az ellenzéket a hideg rázza a tervezettől. Balla György országgyűlési képviselő, a Fidesz energiapolitikusa úgy látja: a lakossági gáz árának jelentős mértékű emelése, majd az ezt követő kompenzáció elhibázott elképzelés, részint mert szerinte a rászorultság megállapítására nincs igazságos rendszer, másrészt a kompenzáció várható bürokráciája rengeteget emészt föl, ráadásul a magas bányajáradék elveszi a Mol kedvét attól, hogy itthon kutasson, termeljen. Egy amerikai olajipari cég képviselője szerint a Mol nyilván utánanéz, hogy mely mező nyereséges, és vagy eladja, vagy beszántja. Hogy ne lehessen két nap alatt becsukni a bányajáradékkal sújtott mezőt, úgy kell megfogalmazni a jogszabályt, hogy a rekultiváció végéig kivethető legyen a járadék. "Sokkal valószínűbb azonban, hogy gyorsan vevőre találnak a mezői" - állítja a szakember.
A Fidesz szíve szerint hagyná az egészet, és az állami költségvetésből finanszírozná a Mol jövőben felhalmozódó veszteségeit. Úgy, ahogy még kormányon ülve eltervezte: újra állami tulajdonba venné az egész üzletágat, így ő szabályozhatná az árat, és ha a magyar bérek felkúsznak a kívánt szintre, esetleg újra privatizálná a céget és megnyitná a piacot.
Az új törvény elsősorban a piacnyitásról szól (az alapelv az, hogy az ellátás biztonságát a fogyasztókért versengő gázipari vállalkozások konkurenciája teremti meg), ezért a piac szétválik egy természetes monopóliumrészre meg egy potenciális versenypiaci részre. 2004 első napjától a fogyasztók 41 százaléka (az ipari nagyfogyasztók) lenne jogosult arra, hogy szabadon válassza meg beszerzési forrását. Gyors átrendeződés, új szereplők felsorakozása azonban rövid távon nem várható. Európa számára három elérhető gázforrás van: Oroszország, a Közel-Kelet és az Északi-tenger mezői. Németországban borzasztó drága a csővezetékes szállítás, a közel-keleti molekulákat cseppfolyósítani, hajóztatni kell, ami szintén egekbe emeli a költségeket. Bajorországtól keletre, Észak-Olaszországtól északra a szibériai gázzal szemben a többi jelenleg nem versenyképes.
A Fidesz mégis a nemzeti olajtársaság érdekeivel ellentétesnek találja a törvényjavaslatot. Balla György azt mondja: ha az eladóválasztásra feljogosított fogyasztók a piacnyitás után nem a Mollal szerződnek, a cégnek az oroszokkal kötött hosszú távú szerződés értelmében akkor is meg kell vásárolnia egy csomó gázt, vagy fizetheti a kötbért. A képviselő azt javasolja, hogy ezeket az ún. befagyott költségeket az állam térítse meg a Molnak, vagy fizettesse meg az új piacra lépőkkel.
"A mostani tervezet 95 százalékban azonos az Orbán-kormányzat által 2001 decemberében elfogadott javaslattal, és abban sem volt szó a befagyott költségek megtérítéséről" - emlékeztet egy mindkét tervezet létrehozásában közreműködő energiaipari szakember, aki szerint a Molnak nem szabad nagyon pánikba esnie, ha fölös gázt talál a tárolóiban. "Adja tovább, vagy rakja el, hiszen minden prognózis szerint az EU-ban hiánypiac van kialakulóban."
Balla György hiányolja a törvénytervezetben a hazai fogyasztók védelmét is, a törvényalkotók viszont úgy gondolják ezt az is elégségesen szolgálja, ha az energia árába csak szigorúan ellenőrzött költségek (szállítás, tárolás stb.) épülhetnek be. Ezt szolgálja az egyes gázipari tevékenységek (szállítás, tárolás) könyvelési szétválasztatása is, ami azért lényeges, mert a Mol (és a később fellépő más cégek) befektetett eszközeik mennyisége után jogosultak bizonyos mértékű profitra. Ehhez azonban látni kell, mennyit fektettek be ténylegesen, nehogy a csőfektetésre bemondott pénzből mondjuk jachtot vegyenek a menedzsmentnek.
Nincs konszenzus természetesen a piacnyitás mértékének a megítélésében sem: az ellenzék szerint a kormány élharcosként tárja szélesre a kapukat, külföldi kutatócégek képviselői viszont keveslik a liberalizációt. Arra hivatkoznak, hogy a nagy gázszolgáltatók továbbra is csak a Mol-tól vehetnek naftát. A tavalyelőtt Somogyban gázra bukkanó El Paso amerikai olajcég is neki passzolja tovább, vagyis az itt kutató-termelő külföldi cégek nem tudják az anyagot belföldön szabadon értékesíteni (lásd: Kötött piaci verseny, Magyar Narancs, 2002. március 7.).
Amit a kormányon kívül mindenki egyöntetűen a törvény gyöngéjének tart, az az ME jogállásáról szóló passzus. Ebben az iparágban a nagy hatalmú vállalati lobbik és a rövid távú politikai érdekek kereszttüzében
csak egy független hatóság
védheti eredményesen a szakmai szempontokat. E kérdésben korábban hatpárti konszenzus volt, sőt Szalay Gábor, a gazdasági minisztérium politikai államtitkára az előző ciklusban a hivatal jelenleginél is nagyobb függetlenségéért szállt síkra. Most viszont a koalíció, miután az energiahivatal elnökének jelenlétében elfogadta a gáztörvény tervezetét, suttyomban még egy módosítást firkált az irományba. E szerint a hivatal elnöke nem egy hat évre visszavonhatatlanul kinevezett vezető, hanem a kormány által bármikor elmozdítható hivatalnok lesz, ami értelmezhető a mostani (még Orbánék által kinevezett) elnök elmozdítására tett bemelegítésként is. A hivatal státusa - Észtországon és Románián kívül - eddig is mindenhol erősebb volt Európában, mostantól a sor végére állunk. Az, hogy a Magyar Energia Hivatal elnökének lenni 2003-ban nem szakmai, hanem politikai funkció lesz, tökéletesen tükrözi a magyar energiapiac átpolitizáltságát.
Linder Bálint
