Gulyás Gergely: Varga Juditék a jó erkölcs szabályait szem előtt tartva jártak el, mikor CSOK-ot igényeltek

  • narancs.hu
  • 2021. február 8.

Belpol

Szerinte nincs politikai nyomás a vakcinákat engedélyező hatóságokon.

Varga Judit házvásárálásának erkölcsi mivoltáról, de a Szájer-ügyről és Szijjártó jachtozásáról is megnyilvánult Gulyás Gergely a Népszavának adott interjújában.

A miniszterelnökséget vezető miniszter a beszélgetés első felében a vakcinaengedélyeztetésekről szólt, melyről elmondta, hogy nem lát politikai nyomást az oltásokat engedélyező hatóságokon. Úgy látja, az a helyzet, hogy még ma is több tucat ember hal meg minden nap a járvány miatt, és ez az állam intézményeire helyez egy morális nyomást. Ezért kell a hatóságoknak is rendkívül gyorsasággal, de megalapozottan eljárniuk.

A vagyonnyilatkozatok témában a Népszava újságírója felvetette, hogy van-e még annak értelme a jelenlegi formájában, hiszen egyes nagy vagyonok, például Rogán Antal 882 milliós megtakarítása nem meggyőző a vagyonnyilatkozatból fellelhető források alapján. Gulyás közölte, hogy az ő vagyonnyilatkozátának minden sorából mindent lehet anyagi helyzetéről tudni, és feltételezi, hogy képviselőtársai is így járnak el. De kiemelte, ha netalántán bárkinek a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban kétségei támadnak valakinek, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezhet.

A Szájer-ügy apropóján felmerült, hogy több fideszes politikus is azt szorgalmazná, hogy a hasonló „rejtett aknákat” a 2022-es választási kampány előtt el kell távolítani a pártból. Arra a kérdésre, hogy Gulyás tud-e arról, hogy valaki hasonló okokból nem lesz jelölt 2022-ben, a miniszter azt mondta, hogy  „Egy több tízezres tagsággal rendelkező politikai közösségről beszélünk. Senki nem állíthatja, hogy itt mindenki hibátlan, tökéletes, minden gyarlóságtól mentes. Mindig arra törekedtünk, hogy világos legyen, mi az, ami elfogadható, eltűrhető (beleértve a magánélet védelmét is), és mi az, ami túl van ezen. És ha utóbbiról tudomást szerzünk, akkor eddig sem haboztunk cselekedni és ez így lesz ezután is.”

Ehhez képest a Szijjártó Péter jachtos nyaralására vonatkozó kérdést Guylás annyival intézte el, hogy „mindenkinek a saját döntése, hogy hol nyaral. Ahogy az is, hogyha az alapvetően a magánélet területére tartozó nyaralással kapcsolatosan kérdés merül fel, akkor válaszoljon ezekre." Szerinte a külügyminiszter ezt megtette.

míg arról, mennyire tartja Gulyás életszerűnek, hogy Varga Judit és férje Brüsszelből hazatérve tényleg egy Balaton-felvidéki faluba tervezett életvitelszerűen költözni, a miniszter azt közölte, hogy „Mivel régóta jól ismerem őket, pontosan tudom, hogy ez az igazság. Nem csak törvényesen, de a jó erkölcs szabályait szem előtt tartva jártak el. Varga Judit és családja az én államtitkári felkérésemre jött haza. Tíz év brüsszeli parlamenti tanácsadói munka után az egy éven át járó munkanélküli segély több, mint a magyar államtitkári fizetés. Ez nem helyes és sokat elmond az uniós intézményekről, de ettől még tény. Ők úgy tervezték az életüket, hogy tíz év brüsszeli munka után hazajönnek és a Balaton-felvidéken fognak élni.”

Az egyetemek átalakításáról Gulyás elmondta, hogy szó sincs kényszerítésről a modellváltások esetében. „Az egy szem SZFE-ne kívül, ahol egy személyi kérdés váltott ki tiltakozást, sehol nem látok hasonlót. A modellváltás évek óta a legjobb, ami az egyetemekkel történhetett. Ez a tudományegyetemek számára csupán egy lehetőség és nem kötelezettség. Ha úgy akarják van lehetőségük a modellváltásra, ha úgy látják jobbnak, akkor a jelenlegi formában működnek tovább”.

(Népszava)

Figyelmébe ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.