Gulyás: Nem indokolt Stummer János elmozdítása a nemzetbiztonsági bizottság éléről

Belpol

Mert a Puskás Arénába tervezett alagút nyilvánosságra hozatala nem tartalmaz titkos információt.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón a koronavírus járványhelyzet értékelése és a korlátozások meghosszabbításának bejelentése mellett újságírói kérdésre kitért arra is, hogy elmozdítják-e a posztjáról Stummer Jánost, a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, aki úgy tudni, titkos adatot hozott nyilvánosságra azzal, hogy a köz elé tárta, (titkos) alagutat építenek a Puskás Arénába. 

Gulyás úgy fogalmazott, nem tudja, hogy az a súlyosabb, hogy a jobbikos politikus álhírt terjesztett vagy az, hogy titkos adatot sértett meg. De mint mondta, lényegében azzal tudja megvédeni Stummert, hogy az ügyben voltaképp semmi olyan nincs, ami titkos kell hogy legyen, így szerinte nem indokolt Stummer János elmozdítása a nemzetbiztonsági bizottság éléről.

A miniszter is azt emelte ki, amit a Puskás Aréna is kommunikált, hogy eleve úgy kapta meg a stadion a működési engedélyt, hogy később felül kell vizsgálni, jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.

Gulyás Gergely szerint a Jobbik a terv nyilvánosságra hozásával Jakab Péter autóbalesetéről akarta elterelni a figyelmet, hisz' ahogy fogalmazott, a párt elnökének sofőrje „egyértelműen náci múlttal rendelkezik”.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.