A gyilkosságot követően a fiúk két társukat kivitték az erdőbe, megmutatni Miklós holttestét. "Béla meg Krisztián vitt ki. Én nem hittem el, hogy megcsinálták. Miki fel volt vagdosva. Mondták elfele. Azt is mondták, kivágták a szívét. Hívtak engem is előtte, de azzal jártam jól, hogy nem mentem", mondta András. András egy szobában aludt Bélával, Krisztiánnal és Miklóssal. András senkinek nem szólt, mert a két fiú megfenyegette, hogy megölik, ha beszél. Zsolti viszont, aki másnap látta a hullát, több gyereknek is elmondta: a nevelőknek azonban senki nem mert szólni. Csütörtöktől hétfőig a szokottnál csöndesebb volt az otthon, csak a hetes egységben, ahol Béláék aludtak, ordított hangosabban a zene.
Miklós
A rendőrség hétfő délután találta meg Miklóst. Épp vége volt a tanévzáró értekezletnek, amikor megérkeztek. A halottról készült fotó és a kabátzsebben talált feladatlap alapján azonosították. A gyilkosság napján a nevelők jegyzőkönyvbe vették, hogy Miklós "szökésben van", de ez nem volt ritka. Az elkövetőkkel együtt Miklós azok közé tartozott, akik rendszeresen eltűntek egy időre, majd maguktól vagy rendőröktől kísérve visszatértek az otthonba.
"A gyerekek egy részének ez az otthona, nem tehetünk rácsokat az ablakokra", mondta Sum Ferenc intézményvezető. Az általános iskolában és diákotthonban 270 gyerek tanul: 135-en állami gondozottak, a többiek "maszekok", vagyis a családjukkal élnek. Az összlétszámnak körülbelül a fele, az állami gondozottaknak a többsége roma. A legtöbb gyerek kismértékben, néhányan közepesen súlyosan értelmi fogyatékosok, mások testvérük fogyatékossága miatt kerültek az otthonba.
Miklóst enyhén szellemi fogyatékosnak nyilvánították. 1992-ben hétévesen került az otthonba, miután édesanyja elhagyta apját. "Idősebb V. Miklós rendszeresen bántalmazta a gyermeket" - mondta Miklós édesanyja. Soha nem látogatta meg a szomszédos városban nevelkedő fiát, mert nem volt rá pénze. Az anya rosszul emlékszik az apára: a vérvizsgálatok szerint ugyanis Miklós apja nem V. Miklós, hanem annak testvére, András volt, aki a nagyfai munkaterápiás alkoholelvonó intézetben lett öngyilkos. Miklós vér szerinti apját nem ismerte. Szökéseikor először nevelőapjához, majd anyjához ment. "Jólesett, ha meglátogatott. Csak az bántott, hogy a lopásaival büszkélkedik", mondta a súlyosan alkoholista asszony.
Miklós barátaival, Bélával és Krisztiánnal többnyire Budapestre szökött. Egy 1998. februári jegyzőkönyvben Miklós egyik útjáról mesélt: "Körülbelül három napig csavarogtam, kerestem Béláékat, az aluljáróban aludtam. A harmadik napon a Nyugatiba mentem vissza, amikor felszólított egy bácsi, felajánlotta, hogy fizet egy kólát. A kólát megittam, és aztán fajtalankodásra kért. Én teljesítettem kérését, ezért négyezer forintot kaptam."
A nevelők tudtak arról, hogy Miklós alkalmanként így keres pénzt, ám ezt megakadályozni - elmondásuk szerint - nem tudták. "Amikor megtudtuk, hogy meggyilkolták, dühösek voltunk a rendőrökre, hogy miért a gyerekeinket faggatják, meg voltunk győződve arról, hogy valami rohadt pedofil volt", mondta az egyik tanár. A pedagógusokat és a nevelőket leginkább az sokkolta, hogy társai végeztek Miklóssal.
Antal, Krisztián
Béla, Krisztián, Antal és Miklós barátok voltak: együtt szöktek, együtt jártak lopni. ´k voltak az intézet nagyfiúi. A gyilkosság előtt néhány nappal a többiek lopni küldték Miklóst, aki egy fabódét tört fel, és csokikat hozott. Andrásnak a fiúk az erdőben azt mondták: azért kellett Miklóst megölni, hogy ne járjon el a szája. Ezt vallották a rendőrségen is. "Miklós volt az közülük, aki néha beismerte, ha csináltak valamit. Rajta mindig látszott, hogy bántja", emlékezett Sum Ferenc. A gyerekek számára ez nem pozitívum: osztálytársai szerint Miklós gyakran vallott a nevelőknek (lásd Osztálytársak című keretesünket). Az előzetesben levő Béla egy esetet különösen hangsúlyoz: "Várdában eltűnt egy időre, oszt jön vissza a rendőrökkel, akik már ültettek is minket a kocsiba befele. Miklósnál egy Sportszelet volt, a rendőröktől kapta, azért köpött be minket, a Sportszeletért."
Négyük közül Miklós volt a gyengébb fizikumú, csendesebb, visszahúzódóbb. ´ szökött viszont a legtöbbet. Gyámja, Török Mária szerint Miklós példaképének tekintette Bélát, utánozta, és teljesítette kéréseit.
A legidősebb, Anti élt legrégebben, születése óta az intézetben; ő az egyetlen roma fiú közülük, és a legsúlyosabban szellemi fogyatékos. Antal - habár társtettesnek számít - vélhetően nem késelte Miklóst, "csak" rugdosta. A nevelők és a gyerekek szerint ő volt a leginkább befolyásolható a fiúk közül. Szüleit soha nem látta, ragaszkodó, könnyen beilleszkedő, de érzelmileg és értelmileg labilis. Antalt nagykorúsága miatt a letartóztatását követő napokban helyezték volna el egy szociális intézményben.
Krisztián és Béla voltak az igazi nagyfiúk. Krisztiánt és testvéreit elhagyta édesanyjuk, alkoholista apjuk rendszeresen bántalmazta őket. Krisztián kötődött apjához, szökéseikor mindig meglátogatta, néha magával vitte kishúgát vagy öccsét is. A testvérek között erős az érzelmi kötődés, Krisztián gyakran aggódott a kisfiúért, ha az megszökött. Krisztiánt készséges, értelmesebb, de nem túl aktív gyerekként ismerték nevelői. Pszichológusi szakvélemény szerint érzékelhető nála az elhagyatástól való félelem, mely "a fájdalom bagatellizálásában, önkárosításban nyilvánul meg".
Béla
A gyilkosságban valószínűleg részt vett még egy intézeten kívüli 13 éves fiú. Egyesek őt tartják az értelmi szerzőnek, a pedagógusok és a gyermekek viszont Bélát. Béla édesanyja nehéz szociális körülmények között élő, súlyosan mozgáskorlátozott asszony, aki nem tudta kezelni fiát, ezért ´95-ben állami gondozásba adta. Miklós anyjához hasonlóan ő is pénzhiányra hivatkozott, amiért nem látogatta fiát. "Már az első nap szökni akartam az intézetből, és másnap szökésben voltam", emlékezik vissza Béla. Édesapját nem ismerte, az általánosban magatartási problémái voltak, állandóan csavargott. Könnyen válik agresszívvé, dühössé, nehezen nyugszik meg, nem bízik saját képességeiben, és a komoly kihívások pszichés megterhelést jelentenek számára. Két karját rendszeresen felvagdosta. Az intézetből sokat szökött, ám miután tizennegyedik életévét betöltötte, már nem hagyta el az otthont. Nevelői szerint Béla az utóbbi időben lehiggadt, társaival jó volt a kapcsolata. "Megjavultam, megmásultam. Jó volt Pesten, mer´ nem unalmas, mint itt. De már nem mentem." Habár a szakvélemény szerint Béla enyhén értelmi fogyatékos, a tanárok jó képességű gyereknek tartották, akinek nem voltak tanulási nehézségei. Bélára korábban több lopást rábizonyított a rendőrség, de a Btk. szerint 14 éves kora alatt nem volt büntethető.
Bélának most hiányzik édesanyja, apját nem akarja megismerni: "Állandóan ivott, és verte az anyámat. Anyám nem volt jó hozzám, de mégis ő szült, ő szeret legjobban a világon." Béla tíz évre számít a fiatalkorúak börtönében. "Aztán új életet fogok kezdeni. Szobafestő leszek. Nem lesznek barátaim, ők vittek mindig a bajba, már Várdán is, aszonták, ha nem csinálom, fejbe vernek." Béla szerint Miklós valamilyen büntetést megérdemelt volna, hogy eljárt a szája, de szerinte elég lett volna megverni, vagy "megfuttatni". "Már nagyon untuk Miklóst megfele. Rossz, hogy meghalt. Jó barátom volt. Megérdemlem a büntetést, mert ilyen mocskos ügyet csináltam, ilyen csúnyát. Jó, hogy most nem vagyunk az otthonban, nem mondhatják előttünk, hogy hülye gyilkosok."
Bojté Gizella, Béla kirendelt védője kizártnak tartja, hogy a gyerekek előre kitervelték volna a gyilkosságot: "Valószínűleg csak a helyszínen, miután megverték Miklóst, döntöttek úgy, hogy megölik, nehogy elárulja őket."
Béla az utóbbi hetekben gyomorfájásra panaszkodik, éjjelente megijed, felébred, de nem álmodik a gyilkosságról, és nem gondol rá. Azt mondja: szerette Miklóst, mint ahogy szerette Katit is, vele járt néhány hónapja. A gyerekek több tanárnak elmondták: miután megölték Miklóst, Béla azt mondta, meg akarja ölni Katit, hogy kivegye a szívét, és Miklós szíve helyére tegye.
Adatok
Magyarországon 18 ezer gyermek él gyermekvédelmi gondoskodásban. Az állami normatíva évi 488 ezer forint egy gyermek után, ezt a megyének kell kiegészítenie. Ebből havi 10-12 ezret fordítanak valóban a gyerekre: a többi elmegy az intézményfenntartásra és a bérekre. Nyírbátorban a 139 gondozottnak két gyámja van.
Herczog Mária, az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet vezetője szerint az intézményes ellátásban élő speciális szükségletűként (itthon: fogyatékosként) nyilvántartott gyermekek többnyire már születésükkor halmozott hátrányokkal indulnak: gyakran nem várt terhességből, rossz szociális körülmények közé születnek, a szülőktől elkerülnek. "Mire iskolaérettnek kellene lenniük, két-három év súlyos lemaradásuk van. Ez nem fogyatékosság, de innentől semmi sem óvja, hogy a gyerek rákerüljön a szalagra, és kevés segítséget kap, hogy valaha lekerüljön erről."
Nyírbátorban a 270 gyerekre egyetlen pszichológus jut, aki heti négy órát tölt az intézményben. Gavallér Andrea szerint az a probléma, hogy a gyerekeket nem differenciáltan kezelik: "Azonos mozgásterük van az enyhén vagy közepesen súlyos fogyatékos gyermekeknek. A kapuk nyitva vannak, a nevelők nem kutathatnak a gyermekek dolgai közt. Pedig ezek fogyatékos gyermekek, akikre jobban kellene figyelni." Gavallér Andrea szerint sürgősen foglalkozni kellene azokkal a gyermekekkel, akik közeli kapcsolatban álltak Miklóssal, ő viszont nem tud több időt tölteni az intézetben, mert nem tudják megfizetni.
Sum Ferenc igazgató szerint az eset csak még világosabbá tette, amit már eddig is tudtak: egy majd 300 gyereket ellátó intézmény nem alkalmas az antiszociális és nehezen kezelhető gyermekek foglalkoztatására. "Gyakran kérik számon, hogy miért nem vesszük el tőlük a szúróeszközöket. Ez nem börtön, nem állíthatunk rendőrt minden gyerek mellé, de nem is akarunk. Ugyanolyan gyerekek, mint a többi, csak több problémával."
Tény, hogy a tanárok és a nevelők nem tudnak mit kezdeni az esettel. Amikor kiderült a gyilkosság, minden hálóban beszélgettek a gyerekekkel, de az eset feldolgozása szakértelem híján még meg sem kezdődött: ha a gyerekeknek kérdésük van, feltehetik, habár a válaszokkal maguk a felnőttek is küszködnek.
A város lakóit a héten lakossági fórumon próbálják megnyugtatni. A szülők ugyanis a gyilkosság óta nem engedik el gyerekeiket az intézetisekkel, pláne nem a diákotthon területére. Az igazgató aggódik, hogy a város esetleg ellenérzésekkel fogadja a lakásotthonokban élő gyermekeket. A gyermekvédelmi törvény értelmében 2002 végéig meg kell szüntetni minden negyven főnél nagyobb intézményt. A nyírbátori intézet három házba kiköltöztette már a gyerekeket, két további lakást megvásároltak.
Magyarországon a gyerekek több évet töltenek el a rendszerben, mint Nyugat-Európában, ahol rövid, intenzív terápiás beavatkozást követően a gyerek hazamehet, vagy olyan speciális otthonba kerül, ahol személyre szabott segítséget kap. Herczog Mária szerint érdemes lenne megvizsgálni, milyen más megoldások kerülhetnek szóba: "Soha senki nem felelős a gyerekekért. Velük nem kell elszámolni."
A héten lesz három hete, hogy András holtan látta barátját és szobatársát. András azt mondja, ő a felelős. "Tudtam róla előtte, de csak úgy mondogatták. Az erdő után bementem volna a nevelő szobájába, és nem mozdulok, amíg jön a rendőrség. Lassan felejtem elfele."
Varró Szilvia
Osztálytársak
Imre: Kicsengettek, Béla felkísérte Mikit. Láttam, hogy szaladnak az erdő fele, kérdeztem, hova mentek, Mikit hazakísérjük. Fél négyre jöttek vissza, kérdezem, hazakísértétek, azt mondják, igen. Ez valahogy furcsa volt, gyors.
Gábor: Találkoztam velük ott a lépcsőnél, ahogy Anti, Béla meg Krisztián kimentek. Volt náluk kesztyű, csavarhúzó, kés volt náluk. Engem is hívtak, hogy menjek az erdőbe.
Andrea: Délután Bélának minden baja volt, hogy fáj a feje, rosszul érzi magát. Olyan hangerőre vette a magnót, elkezdtem vele veszekedni, hogy Béla, vedd le a magnót. Azt mondta, fogd be a pofádat, én azt mondtam, hallgassál el, te nekem nem parancsolsz. Estefele rosszul érezte magát, bement a betegszobába, úgy is jött iskolába másnap, matekkorrekcióról elkéredzkedett. Lefeküdt, ebédelni már úgy jött le, mintha mi sem történt volna. Amikor elment, olyan sápadt pofával ment ki, de ebédelni már mintha angyalt látott volna maga előtt. Elkezdett ottan nekünk szórakoztatni, hogy mit látott, milyen filmeket látott.
Gábor: Németórán (másnap) pont arról beszélgettünk, hogy milyen horrorfilmeket láttunk. Ki látta ezt a filmet, ki azt, milyen egy szellemidézés, milyen egy sátánkör. Úgy harcoltuk ki aznap, pénteken, hogy nézzük a Kampókezet. Éjjel rá is ijesztettünk Julika nénire, mentünk aludni, és Julika néni azt mondta, gyertek vissza, mert félek.
Andrea: Focizni akartak, de mondja Béla, hogy neki nincsen cipője, mondom neki, akkor mibe mész, azt mondja, nem tudom. És, mondtam neki, hát húzd fel a sportcipődet. Azt mondja nem, mert véres. Valamelyik megszólalt közülük, hogy majd ő ad neki tornacipőt, erre Béla, nem kell, majd ő megmosatja.
MaNcs: Kivel mosatta meg a cipőjét?
Gábor: Mátéval. Mindenkit csicskáztatott.
Imre: Meg Pistivel. Így körbe tiszta vér volt a cipője. Véletlenül volt olyan, hogy valakinek folyik az orra, de az nem folyik körbe az egész cipőn. Én takarítottam aznap. Jött vissza az erdőből, a nadrágja is tiszta véres volt.
Andrea: Kikéredzkedett a városba fülbevalóért, hétfőn fúrattatta bele nővéremmel a fülébe, kettőt is rakott bele. Tíz vagy tizenöt percet késett, nem is azt mondta, elnézést kérek, rögtön leült, úgy kivágta széket, nekivágódott Heninek, és lebüdösözött minket. Mentünk ebédelni, megszorítja kezemet, mint egy állat, mondom neki, mi van, azt mondja, te ne pofázzál nekem, mert mindjárt alád rugdosok. A viselkedése hatott másra is, Antira is.
MaNcs: Milyen kapcsolata volt Miklóssal?
Gábor: Mikor hogy. Jó barátok voltak. Amikor idekerültek, együtt jártak szökni, én is jártam velük. Szökés közben nem volt nagy baj, összetartottunk. Egyszer voltunk Kisvárdán szökésben, és ott is majdnem megtörtént ez a, hogy mondjam, gyilkosság. Miklós fejébe akart Béla vágni egy nagy vast. Nem akarok vele dicsekedni, feltörtünk egy újságost, avval a vassal törte fel, Béla mérges volt Miklósra, mert nem tudta kiszedni, amit kért. Megyünk visszafele állomásra, kirúgta Miklós lábát, az a szürke vas volt nála, amit régebben is hordott, az a szürke kis vas, és bele akarta vágni fejébe, oszt én fogtam a kezét. Felkapta a vizet rögtön. Miklós csendes gyerek volt, de néha eljárt a szája, hogy cseszd meg, anyám, meg ilyeneket mondott, de osztályban nem ártott senkinek. Ha Béláék nem ásták bele a bajba, ha nem voltak itthon, nem lett volna vele semmi baj
MaNcs: De sokat volt fenn Pesten.
Gábor: Szökésben igen, lopni is lopott.
Andrea: De Miki nem akart bejönni az osztályba, félt Béláéktól. Béla ült mindig így (lazán), Miki félve nézett rá. Félt is bemenni egységbe is. Egyszer jött tisztára kék fejjel, kérdezem, mi van, azt mondja, lefejeltem a vécéajtót. Mondom, mert én is mindig lefejelem a vécéajtót, Miki, ha te lefejelted az ajtót, öcsém, akkor neked itt látszana meg (fent, nem a szeme körül). Vigyorog, hidd mán el. Akkor hozta Béla a csokit is. Piros pulcsi volt rajta, cipzáros, onnan vette ki a csokit, szünetben is csokit evett.
Imre: Még ebédre is csokit evett, még vacsorára is.
Andrea: Volt nála 75 meg 85 forintos csoki, meg ilyen 125 forintos, már nem emlékszem, milyen...
Gábor: Amerikai csoki.
Imre: Americana.
Heni: Banános is volt, én nem kaptam.
Gábor: Meg sportos szelet.
Andrea: Hozott nekünk is, akkor én ettem kettőt, egy kivist meg egy csokist. Meg utána adott Mikinek is belőle, meg Gábornak.
Gábor: Miklósnak, amikor kérte a csokit, adott belőle, bármikor. Ha felhúzta, akkor nem. Miklós nem akarta az osztályban elmondani, miket csináltak, mert Béla is itt volt, félt tőle. Amikor Miki mondani akart valamit, akkor Béla mindig odahúzódott a lányhoz, akire hatott, és hangosan azt mondta, ezt majd kinn megbeszéljük. Ilyenkor Miki ránézett Bélára, és már nem akarta elmondani.
Andrea: Elcsendesedett Miklós. Félt tőlük, nagyon félt.
Imre: Krisztiántól is félt.
MaNcs: Béla nekem azt mondta, szereti Miklóst.
Andrea: Nem szerette azt, megmondom én, hol így húzgálta maga után, vagy ha nem tetszett neki, azt mondta, majd felrúglak.
Gábor: Amikor bejöttek az intézetbe, láttam rajta, hogy szerette Miklóst, de utóbbi hónapokban tolódtak elfele. Egyszer azt mondta Béla nekem, hogy így meg fogja szurkálni Miklóst, meg úgy meg fogja szurkálni.
Imre: Zsoltit amikor kivitték az erdőbe (a gyilkosság után), kérdezte, hogy miért csináltátok eztet, erre elkezdik, hogy téged is szurkáljalak meg, Zsolti meg elkezdett futni, úgy mesélte el nekünk. Este a bátyámhoz bújt, mert nagyon félt, reggel kifaggattuk, hogy hol voltál Zsolti, aszongya, kint volt az erdőben Béláékkal. Amikor megcsinálták a, a, a gyilkosságot, kivitték, két kilométerre volt a tetthely, és le volt fektetve a fához, meg volt késelve, meg volt verve, át volt szúrva a torka, mellé volt dobva a kotongumi. Sírt rettenetesen, mikor mesélte, mert félt.
Andrea: Béla kibeszélte a rendőrököt (túljárt az eszükön). Mindig elmondta, mit lopott. Behozták a rendőrök, amikor kártyát lopott egy kocsiból...
Gábor: De tudod, miért hozták vissza? Mert Miklóst behívta Béla vacsorázni Béla anyjáékhoz, de ő elcsavargott, elkapták a rendőrök, és Miklós beköpte Bélát.
MaNcs: Miklós máskor is köpött?
Gábor: Igen, árulkodós volt, belőle könnyen ki tudták húzni. Valahogy félt, vékonyabb is volt, fiatalabb.
Andrea: Miki is nagy gyerek akart lenni, de belülről kicsi volt. Béla meg fordítva. Meg Miki akkor mert tenni valamit, ha Béla közelében volt.
Gábor: Ha biztatták, hogy ne féljél.
Andrea: A kicsik azóta félnek, egymás mellé bújnak. Azóta az ágyakat úgy csináltuk, mintha francia lenne, hogy összetoltuk.
Heni: Én is félek. Amikor megtudtam ezt az esetet, hogy megölték Mikit, nem tudtam aludni. Láttuk mindent a tévében, a temetést, már mindenki sírt meg félt.
Gábor: Hogy visszajön a Béla.
