Magyar Narancs: A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a múlt héten közölte a friss munkanélküliségi adatokat, miszerint április és június között hároméves rekordra, 4,6 százalékra ugrott a munkanélküliség – ez 214 ezer fő. Milyen számok alapján dolgozik a KSH?
Kónya István: A KSH a munkaerőpiaci felmérés számait közölte, ami önbevalláson alapul. Ez háromhavi átlag, a júniusi szám ez alapján összesen 250 ezer fő körüli lehet. Ebben a hibalehetőség a kategorizálás kérdése, ugyanis a munkaerőpiaci felmérésben az számít munkanélkülinek, akinek egyrészt nincs munkája, másrészt aktívan keresett az elmúlt három hétben. Ilyen időszakokban, mint a koronavírus-járvány, de minden komolyabb válság idején sokan feladják a munkakeresést, mert azt gondolják, hogy amíg nem javul a helyzet, addig úgysem találnak munkát. Őket hívjuk discouraged workernek, elbátortalanodott munkakeresőknek, de sajnos erre az adatra még hónapokat kell várni. A másik munkanélküliségi mutató az, amit a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) közöl, ami azon alapul, hogy hányan regisztrálnak munkanélkülinek. Ők azok, akik elvesztik a munkájukat, és szeretnének segélyt kapni. A két szám azért nem ugyanaz, mert aki regisztrál, az lehet, hogy nem keres munkát, csak szeretné kapni a segélyt, és lehet, hogy aki keres, az már nem jogosult segélyre, tehát mindkét irányban lehet tévedni. Az NFSZ júniusi adata most kicsit kevesebb, mint 380 ezer főt mutat: ez lényegesen magasabb, így a KSH-számnál valószínűleg nagyobb azok száma, akik igazából dolgozni szeretnének, de nem találnak munkát vagy nem is keresnek, mert azt gondolják, hogy nincs esélyük. Az igazság valószínűleg a 250–350 ezres sávban lehet.
MN: Önöknek is volt egy számítása még májusban, amely 400 ezer munkanélkülit számított áprilisra. Ez mennyire jött be?
KI: Én azt gondolom, hogy eléggé. Google-keresési adatokat használtunk, alapvetően a munkanélküli-segély kifejezésre keresők számát figyeltük. Ez gyakorlatilag valós idejű, vagy az előző hétre vonatkozó adat. Amerikában már végeztek ilyen kutatásokat, és kimutatták, hogy nagyon jól lehet részben előre jelezni, de még inkább egy jelen idejű becslést adni a tényleges munkanélküliszámokra, mert a statisztikák mindig hónapokat késnek. Az stimmel, hogy jelentősen emelkedett a munkanélküliek száma, és körülbelül nagyságrendileg annyival, amennyit mi becsültünk.
MN: Orbán Viktor viszont más számokkal dobálózik: május végén 173 ezer emberről beszélt, aki állítása szerint jelezte, hogy elvesztette a munkáját, július elején pedig azt mondta, hogy „a járvány alatt összesen 130 ezer fővel csökkent a dolgozók száma”. Ő honnan szedhette ezeket a számokat?
KI: A 130 ezres szám az, amennyivel többen kerestek állást 2020 júniusában 2019 júniusához képest. A havi vagy akár negyedéves adatok között is van változás, de ennek az úgynevezett szezonalitás az oka, mert a nélkül is változhatnak az adatok, hogy bármi fundamentális dolog történne. A mezőgazdaságban ez nyilvánvaló, de a nemzetgazdaságra is igaz. A 130 ezres szám azt mutatja, hogy 2019 júniusához képest ennyivel több a regisztrált álláskeresők száma. A másik oldal viszont a foglalkoztatottak száma, ahol a munkaerő-felmérésen alapuló adatokból az látszik, hogy áprilisban volt a legnagyobb esés, de tulajdonképpen már júniusban elkezdett visszabővülni a foglalkoztatás. Az előző év azonos időszakához képest áprilisban 150 ezerrel dolgoztak kevesebben, júniusban viszont már csak 65 ezres volt a csökkenés, tehát javul a helyzet. Van azonban egy harmadik adat is, egy intézményi statisztika, amit szintén a KSH készít, és amelynél a vállalatokat kérdezik a foglalkoztatottjaik számáról, de csak a legalább 5 fős vállalatok szerepelnek a mintában. Eszerint 2020 májusában 2019 májusához képest 250 ezer fős a csökkenés, míg ha a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat nézzük, akkor majdnem 350 ezres, miközben van egy 100 ezres növekedés a részmunkaidős foglalkoztatottak között. Tehát nagyjából az egyharmaduk részmunkaidőbe ment át. Hogy miért van különbség a különböző adatok között, azon csak spekulálni lehet, például lehet, hogy a vállalatoktól elküldöttek elmentek egy kisebb vállalkozásba.
MN: Akkor körülbelül hányan veszthették el a munkájukat a járvány miatt?
KI: Ha az alkalmazottakra koncentrálunk, akkor az intézményi felmérés elég jó mérce: 250 ezer fő teljesen elvesztette a munkáját, és 100 ezer körüli fő valószínűleg nem teljesen önszántából részmunkaidőssé vált. Hogy ebben mennyi a kormány munkavédelmi akciótervének szerepe, azt nem tudjuk, pedig jó lenne tudni, hogy mennyi az a munka, ami azért maradt meg, mert a cégek éltek a támogatási lehetőségekkel. A munkanélküliek száma még nem csökken, hanem nő, de a foglalkoztatottak száma elkezdett emelkedni, bár még mindig nem érte el a válság előtti szintet.
MN: Hogy lehet, hogy a foglalkoztatottak száma nő, de a munkanélküliek száma nem csökken?
KI: Három kategória van: a foglalkoztatott, a munkanélküli és az inaktív. Lehet, hogy azért nőtt meg a munkanélküliek száma, mert aki március, áprilisban még azt gondolta, hogy reménytelen állást keresni, az júniusban már elkezdett keresni. Önmagában az, hogy nő a munkanélküliség, nem feltétlenül baj, mert azt is jelentheti, hogy élénkül a munkapiac. Ha ezek az emberek elhelyezkedtek, akkor elkezd majd csökkenni megint, de még túl korán van ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, azért nőtt-e a munkanélküliség, mert még veszítik el az emberek az állásukat, vagy azért, mert jönnek vissza a munkapiacra.
MN: Kimutatható bármilyen különbség akár szektorálisan, akár földrajzilag a munkanélküliség alakulásában?
KI: Az NFSZ-nek vannak erre adatai, szektorálisan, ahogy egyébként is várni lehetett, főleg a szolgáltatásban, a turizmusban, a kereskedelemben, a vendéglátásban és az iparban szűntek meg a munkahelyek.
MN: Fognak még rosszabbodni a számok?
KI: Ez azon múlik, hogy hogyan alakul a gazdaság, ami leginkább a vírushelyzettől függ. Elképzelhető, hogy azokban a szektorokban, ahol eddig próbálták megtartani a foglalkoztatottakat, most elkezdenek majd felmondani nekik, mert vége a nyári szezonnak, és nem jönnek a bevételek. Érdemes azonban európai és amerikai összehasonlítást végezni. Amerikában brutális számokat láttunk, gyakorlatilag március közepétől sok millió ember jelentkezett be munkanélküli-segélyért hetente. Európában jóval alacsonyabbak ezek a számok, de Amerikában gyorsabban is változik a munkapiac, gyorsan rúgják ki az embereket, és ha jön a fellendülés, akkor gyorsan vissza is veszik őket. Európában – Magyarországot is beleértve – ez egy lassabb folyamat, aminek törvényi és kulturális okai is vannak. Nehezebben vagy inkább lassabban építenek le a vállalatok, és a felfelé ívelés is lassabb. Míg Amerikában 4-ről felugrott 15 százalékra a munkanélküliségi ráta, Európában 7-7,5 százalék körül volt a válság előtt, és 7,9-re ment fel ebben az időszakban. A válság kitörésekor, meg amíg lefelé megyünk, ez egy jó dolog, mert nem veszíti el annyi ember a munkáját, de a kérdés az, hogy a kilábalásnál mennyire gyorsan fordul meg a trend.
MN: A lassú reagálásban Magyarországon lehetett valamilyen szerepe a vállalatok számára lehetővé tett járulékcsökkentésnek?
KI: Összességében minden, ami a vállalatok munkaköltségeit csökkenti, hatással lehetett erre, de ennél többet csak akkor fogunk tudni mondani, ha lesznek részletes adminisztratív adatok, amik csak 1-2 év múlva lesznek elérhetők.
MN: Mennyire volt reális a válság előtti alacsony munkanélküliségi arány Magyarországon?
KI: Voltak jelei annak, hogy ez nem teljesen fenntartható, például a nagyon gyors bérnövekedés. A kereslet-kínálat viszonyát a munkapiacra is lehet valamilyen szinten vonatkoztatni, tehát ha általában munkaerőhiány van, akkor nőnek a bérek. Minél jobban nőnek a bérek, az egyre inkább utal arra, hogy úgymond feszes a munkaerőpiac, ami azt jelenti, hogy nagy a munkaerőhiány. Előbb-utóbb viszont meg szokott fordulni a trend. A magyar gazdaság nagyon gyorsan növekedett az elmúlt két-három évben, és jellemző, hogy amikor gyors a növekedés, akkor az együtt jár a foglalkoztatás gyors bővülésével, a munkanélküliség gyors csökkenésével is. A magyar szakmában konszenzus van arról, hogy a válság előtti, körülbelül 5 százalékos növekedési szint nem volt fenntartható, egy ciklikus visszaesés a Covid-válság nélkül is várható volt. 3,2 százalék körül volt a munkanélküliségi ráta, ez egy nagyon kifeszített állapot. 4-5 százalék körül fenntarthatóbb lett volna a szint, de ez nehezen megbecsülhető. A mostani 4 százalék feletti adat igazából még bőven belefér, ebben még semmi drámai nincs. Kicsit gyorsabban zajlott le a változás, mint a járvány nélkül zajlott volna, de ezek a számok még nem vészesek egyáltalán.
MN: Elhúzódó válságra kell számítanunk, vagy ha a járványhelyzet rendeződik, akkor visszaáll a gazdaság és a foglalkoztatás eredeti szintje?
KI: A kérdés nem is annyira kvalitatív, mint inkább kvantitatív, hogy mennyire lesz elhúzódó a válság. Abba a világba nem fogunk egyhamar visszatérni, ami a koronavírus előtt volt. A turizmusban valószínűleg évekig nem indul be olyan szintű mozgás, az építőipar egyébként is túlfűtött volt, ott vírus nélkül is visszaesés vagy legalábbis erős lassulás jött volna, az iparban pedig még nem látni pontosan, hogy mi lesz. Kérdés, hogy az autóipart mennyire üti meg tartósan a válság, ez nyilván Magyarország szempontjából is fontos kérdés. Most úgy tűnik, hogy megüti, és tartósabban, mint az egy-két hónapos első hullám. Nem lehet megmondani, hogy ez azért van, mert a válság felszínre hozta azokat a strukturális problémákat az autóiparban – például az átállás az elektromos autókra –, amik amúgy is megvoltak, és a vállalatok most kényszerűségből meglépik azokat az átalakításokat, amik amúgy is időszerűek voltak, vagy másról van szó. Az a kérdés, hogy mennyire lesz gyors a kilábalás. Én azt gondolom, hogy nem lesz annyira gyors, még ha lesz is egy visszapattanás a harmadik-negyedik negyedévben – feltéve, hogy nem lesz még egy nagyobb hullám –, de elég sok szektorban szerintem tartós visszaesés következik, és nem látom, hogy mik lennének azok a szektorok, amelyek ezt ellensúlyoznák.
MN: Sokat beszéltek a járvány idején a német Kurzarbeitról. A magyar verzió mennyire volt jó megoldás?
KI: Valamilyen pozitív hatása biztos volt. Látszik, hogy növekszik a munkakeresők száma, és csökkent a foglalkoztatás, de azért nem olyan brutálisan, mint ahogy sokáig várni lehetett. Rosszabbnak tűnt a helyzet április tájékán, mint ahogyan most látszik, de hogy ebből mennyi volt az aktív beavatkozás hatása, és mennyire a munkapiac lassú működésén múlt, hogy a vállalatok inkább kivártak, ezt nem lehet megmondani. Valószínűleg mind a kettőnek volt rá hatása, de elég nyilvánvaló, hogy egy picit elkésett a magyar munkahelyvédő csomag: már március közepétől elkezdődött az elbocsátási hullám, és bő egy-másfél hónappal később jöttek csak az intézkedések. Valószínűleg meg lehetett volna menteni álláshelyeket, ha hamarabb lépnek. Kérdés persze, hogy hogyan, mert egyrészt minden munkavállaló fontos, és mindenkinek a megélhetését támogatni kell, de ha vannak olyan álláshelyek, amelyek úgyis megszűnnének, mert túlpörgött az építőipar vagy átalakul az autóipar, akkor nem az a helyes lépés, hogy támogatjuk az egyébként nem fenntartható álláshelyeket, hanem hogy kiterjesztett munkakeresési támogatással segítjük az elbocsátottakat új munkahelyet találni. Ennek a mixnek az összerakása a fő kihívás. A magyar kormány inkább a munkahelyek megőrzéséről beszélt, bár elhangzott olyan kijelentés is, hogy majd mindenkinek talál munkát az állam. Ennek azonban egyelőre nincsenek semmilyen részletei, és a közfoglalkoztatottak számában sem látszik növekedés. A válság első két hónapjában, amíg a masszív leépítések folytak, addig felesleges is lett volna az új állásokat és az új állás keresését támogatni, de most már fontos gazdaságpolitikai lehetőség lenne.
MN: Milyen védőhálót lehetett volna vonni az állásukat elvesztők köré? Sokan az alapjövedelem bevezetését javasolják, ez mennyire lehetne megoldás?
KI: A hagyományos megoldás a munkanélküliségi segély meghosszabbítása lett volna, ennek lett is volna értelme Magyarországon, mert nagyon rövid ideig, 3 hónapig jár csak az álláskeresési járadék, ezt akkor mondtuk is. Az alapjövedelem azért nehéz kérdés, mert a közgazdaságtan nem szereti a feltétel nélküli juttatásokat, mert úgy gondolja, hogy gyengíti az ösztönzőket, vagyis hogy munkát keressenek az emberek. Ezt azért lehet árnyalni, mert ha valakinek nincs jövedelme, akkor azért sem keres állást, mert a létfenntartással van elfoglalva, egy nagyvonalúbb támogatási rendszernek pedig lehetne az is a következménye, hogy az álláskeresők jobb minőségű állást találnak, mert nincsenek rákényszerítve, hogy egy hónap alatt bármit elvállaljanak. Vannak mind a két oldalon érvek – de ezzel kísérletezni kellene, jelenleg ez egyelőre inkább hitvita. A fő érv az alapjövedelemmel szemben viszont a költsége, és ezt a szintű költségvetési terhet, vagy végső soron egy adóterhet – mert a költségvetés csak egy adóemelésből tudná finanszírozni –, nem tudom, hogy a gazdaság elbírná-e. Egy kiterjesztett munkanélküliségi segély válság idején viszont jó eszköz; bár fontos, hogy véges időszakig tartson, és térjünk vissza egy rövidebb juttatási időszakra, ha vége a válságnak. Adatokkal alá lehet ugyanis támasztani, hogy ha egy országban szisztematikusan hosszabb ideig jár a munkanélküliségi segély, akkor magasabb lesz a munkanélküliségi arány, mert nem motiváltak az emberek, hogy rövid időn belül állást találjanak.
MN: Mi lesz azokkal, akiknél lejár a munkanélküli-ellátás ideje és nem sikerül munkát találniuk?
KI: Vagy közmunkát kapnak, vagy átkerülnek egy nagyon alacsony összegű, minimális segélyre. Ez a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, havi 22 800 forintnyi összeg. Ezt szigorú rendszernek mondanám. A munkakínálat növekedésében, a foglalkoztatás bővülésében biztosan szerepet játszott, hogy szigorúbbak lettek részben a munkanélküli-ellátás, részben a segélyezés feltételei, de ennek a negatív oldala az, hogy ezek az emberek, akik nem képesek munkát találni, sokkal rosszabbul élnek.
