A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása, vagyis kiszervezése az állami felsőoktatásból a fenntartói kommunikáció szerint az intézmény politikamentesítését célozza. A kormány döntése értelmében az SZFE üzemeltetői, fenntartói szerepét a jövőben egy külön erre a célra létrehozott alapítvány látja el. Az erről szóló törvényt július 3-án kétharmaddal fogadta el a Fidesz−KDNP, ez előtt nem zajlott semmiféle szakmai párbeszéd. Az átalakítást hatástanulmányok nélkül, erőltetett ütemben hajtja végre a kormány szeptember 1-jéig – ezzel az indokolatlan gyorsasággal mindenképpen kockáztatva az egyetem járványhelyzet miatt amúgy is megnehezült működését. Az alapítói jogokat a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője, Palkovics László gyakorolja, ő jelöli ki az alapítvány kuratóriumát is. E miniszteri teljhatalom nyilvánvalóan veszélyeztetheti az egyetemi autonómiát, a művészeti alkotás és a tanítás szabadságát is. Ráadásul az alapítói jogok 2022. január 1-jétől akár át is kerülhetnek a minisztertől az alapítványhoz, miáltal a kuratórium felett minden külső kontroll megszűnhet, s az így gyakorlatilag leválthatatlanná is válik. Az egyetemet vezető rektor személyéről is a kuratórium dönt, akit pályáztatás nélkül, akár határozatlan időre is kinevezhetnek – ilyenformán a teljes intézményi hierarchia a kuratóriumtól függ.
Korábban csak találgatni lehetett, hogy kik lesznek a kuratórium tagjai, de még a törvény megszavazása előtt Vidnyánszky Attila a Népszavának adott interjújában – aligha véletlenül – mintha elszólta volna magát. Aztán július 31-én az érintett minisztérium közleményéből csak úgy mellékesen derült ki, hogy egy „közelmúltban megszületett döntés értelmében” Vidnyánszky lett az egyetemet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke. A kuratórium többi tagjának Bacsa Györgyöt, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatóját, Lajos Tamás operatőr-producert, Rátóti Zoltán színész-rendezőt és Világi Oszkárt, a Slovnaft igazgatósági elnökét, vezérigazgatóját választották meg. A kuratórium vezetésének összeállításánál az egyetem szenátusának egyetlen korábbi javaslatát sem vették figyelembe, az SZFE javasolta tagok közül (Droppa Judit, Eötvös Péter, Kovalik Balázs, Novák Eszter, Pataki Ági, Röhrig Géza, Simó György, Udvaros Dorottya) senki nem került be a kuratóriumba. Bár az egyetem nevében fellépők hangsúlyozták: fontos, hogy az intézményben oktatott valamennyi diszciplína képviselje magát, és hogy a kuratóriumban legyen komoly oktatási, intézményvezetési, alapítványműködtetési tapasztalattal rendelkező személy is, ezeket az igényeket a kormányzat meg se hallotta. Ahogy azt is hiába kérték, hogy legalább két tag nő legyen. Az SZFE valamennyi dolgozója, diákja csupán a sajtóból értesült a kuratórium felállásáról és tagjainak kilétéről.
„Vannak félelmeink”
Lapunk kérdésére az ITM annyit közölt, hogy „a kormány célja, hogy a magyar fiatalok korszerű képzésben nemzetközi mércével mérve is magas szintű tudásra tegyenek szert a hazai felsőoktatásban. A hét modellváltó egyetem versenyképessége, hazai és külföldi elismertsége növekszik a kevesebb kötöttséggel járó és kiszámíthatóbb működési környezet kialakításával.” Ám arra, hogy milyen szempontok szerint választották ki a kuratórium tagjait, és a grémiumban miért nem kapott helyet egyetlen SZFE javasolta személy sem, nem feleltek. Azt viszont hangsúlyozták, hogy a siker érdekében elengedhetetlennek tartják a nyitottságot az érdemi párbeszédre az alapítványi kuratóriumok képviselői és az intézmények szakmai vezetői, oktatói és hallgatói között. E szakmai párbeszéd egyik fontos kérdése lehet majd, vajon kinevezik-e hivatalosan Upor Lászlót rektornak (Upor egyelőre nem kívánt nyilatkozni).
A kuratórium bejelentését követően Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház korábbi igazgatója, alapítója közleményben tudatta, hogy 41 év tanítás után felbontotta szerződését az intézménnyel, szeptember 1-jétől, a kuratórium színre lépésétől kezdve már nem tanít ott. Hasonlóképp tett Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője, a szenátus tagja is, aki indoklásként pontról pontra levezette, miért elfogadhatatlan számára az a közzétett kuratórium, amely már létrejöttével is tökéletesen ignorálja az intézmény valamennyi javaslatát.
A döntés után sokan felvetették, hogy az egyetem oktatóinak, de akár hallgatóinak is az Index szerkesztőségéhez hasonló gesztust kellene tennie, azaz felmondani, nem tanítani, nem tanulni tovább az intézményben. Janisch Attila szerint azonban „az osztályvezető és szakvezető oktatók többsége, akiknek éppen futó osztályaik vannak a különböző színházi és filmes szakokon, vélhetően a kényszerű maradást fogják választani, hiszen dönteniük kell a látványos, Zsámbékiéval azonos gesztus megtétele és a hallgatóik iránti morális felelősség között. Az egyetem kis létszámú osztályaiban a hallgatók és vezető tanáraik között szoros az egymásra utaltsági viszony, amelynek alapja a bizalom és az egymás iránti felelősségvállalás. Így a maradás a hallgatók megóvását szolgálja, és határozottan nem jelent semmiféle kollaborációt a kinevezett kuratóriummal, sem a háttérben lévő politikai hatalommal. Éppen ellenkezőleg. S bár kockázatos lépés, mert a metodika megvédhetőségére nincs semmi garancia, de akkor is lehetetlen a védőknek már a csata hírére megfutamodni és a fegyverteleneket magukra hagyni a várban. Amennyiben a hallgatók a kollektív szembenállás valamely formája mellett döntenek, az más helyzetet teremtene. De a tanárok nem kényszeríthetik őket arra, hogy veszélyeztessék a megkezdett tanulmányaik befejezését.”
Az egyetem hallgatói önkormányzata a modellváltás egyik elengedhetetlen feltételének tartja, hogy az öttagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot pedig a minisztérium jelöljön ki. Ám mivel ez nem teljesült, a HÖK a kuratóriumot nem fogadja el. „Nincsenek illúzióink, az eddigi kommunikáció hiányából, a modellváltás sürgetéséből, javaslataink és kéréseink figyelmen kívül hagyásából arra következtetünk, hogy drasztikus változások vannak készülőben – erre Vidnyánszky Attila a közelmúltban tett, egyetemünket becsmérlő nyilatkozatai is ráerősítenek” – mondja Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Mivel „az alapítvány kuratóriuma jogosultságot kap alapvető dokumentumok átírására, nem világos számunkra a szenátus szerepe sem az új rendszerben, és a szakmailag kiváló, elismert tanáraink munkaviszonyát illetően is vannak félelmeink, mert nem bízunk abban, hogy a kuratórium vagy annak elnöke ne akarna ebbe is beleszólni”. A hallgatók számítanak az egyetemi közösség erejére, de terveikről még nem árultak el részleteket.
Buldózertempó
„Magam tűkön ülök, szeptemberben kezdi az osztályom a harmadévet. Csak e miatt a 15 ember miatt maradok, nem akarom cserbenhagyni őket” – mondja Fullajtár Andrea színész, az SZFE osztályvezető tanára. Zsámbéki Gábor egykori tanítványaként különösen jelentőségteljesnek tartja, hogy a rendező felhagy az oktatással. „Zsámbéki a mesterem, igazgatóm volt, de együtt vittünk két osztályt is. Személy szerint is borzasztó nagy szívfájdalmat érzek, de az, hogy ő felállt, szakmailag hosszú távon tud csak igazán mérgező lenni. Diákjainak komoly törés lesz a képzésükben, és a jövő nemzedéke is sokat veszít azzal, hogy Zsámbékitól már nem tanulhat. Ő a magyar színházművészet egyik legnagyobb élő mestere, arcpirító, hogy ebben az országban lényegében kierőszakolnak egy ilyen döntést.” Fullajtár szerint „a modellváltás szót is csak azért találták ki, mert jól hangzik, de mögötte csak einstand van, semmi más. Egyszerűen csak akarták ezt az intézményt. Mi mást sem kértünk, csak legyen világos, transzparens párbeszéd arról, hogy mit takar az a bizonyos modellváltás, de nem tárgyaltak velünk. Világos, hogy ily módon törvényes eszközeink nem nagyon maradtak. Ami maradt, az mind már eggyel radikálisabb ennél. Minden tanárnak más a vérmérséklete, de most már nagyon puskaporos a hangulat. Hülyének néznek bennünket, gyerekeknek, akikkel nem kell kommunikálni. A magyar színházi világból az európai vitakultúra teljesen kikopott, a balkáni tempó uralkodik: kinek van nagyobb buldózere. Ez hosszú-hosszú évekre fogja megmérgezni azt, hogy hogyan, milyen érvek és szempontrendszerek szerint tudunk együtt dolgozni, milyen lesz a képzés”.
Hegedűs D. Géza színész, az egyetem osztályvezető tanára a jelenlegi helyzetet a vírusválság idejére kirendelt kórházparancsnokok analógiájával szemlélteti: „Ez meg olyan, mint az egyetem parancsnoksága. Az egyetem 155 éves történetében mindig a legjelentősebb, legnagyobb hatású színház- és filmszínészek, rendezők, operatőrök, hangmesterek, elméleti szakemberek oktattak, akik benne éltek a saját korukban, kritikusan viszonyultak hozzá, megpróbáltak a kérdéseikkel és munkájukkal tükröt is tartani a világ elé. Ezek a mesterek nem tartoztak semmiféle politikai alakulathoz, önállóan, szabadon gondolkodtak, a tapasztalataiknak és a szellemi kíváncsiságuknak megfelelően volt/van filozófiájuk, világnézetük, esztétikai elképzelésük a színházról, a filmművészetről, képviselve a sokszínűséget. Mindig létezett egy ezzel szemben opponáló esztétikai, filozófiai, világnézeti szemlélet, de valahogy ilyen végletesen, mint most, ez sosem artikulálódott. Egy évtizede egy monokróm, beszűkült valamibe ágyazódnak bele esztétikai és művészeti folyamatok. Ez egy egyirányú utca, aki szembejön, elütik, elsodorják, megsemmisítik. Erőből megtörténhet sok minden, be lehet terelni az intézményeket egy egyirányú, keskeny utcába, de magukat az alkotókat, a világra nyitott, kritikus művészeket nem.” Hegedűs D. nehezményezi a módot is, ahogy Vidnyánszky Attila „közöl”. „Mi nem így kommunikálunk. A másik tiszteletén alapuló transzparens kommunikáció hívei vagyunk. Méltatlannak és elfogadhatatlannak tartom, hogy pályatársaink másokat megvetve, mindenkit lenézve, megfellebbezhetetlenül, gőgösen, erőből csak a saját akaratuk, véleményük és szándékuk megvalósításán tevékenykednek. Ez megalázó mindannyiunkra nézve.”
Csak a találgatások
Mindeközben a jogszabályi háttér parlamenti elfogadásával az egyetemen már meg is kezdődött a modellváltás operatív lebonyolítása. Mivel az egyetem kikerül a költségvetési körből és jelentős ingatlanvagyon tulajdonosa lesz, az intézmény közlése szerint a háttérben külső erőforrások bevonásával már folynak az átalakításhoz szükséges adminisztratív és gazdasági tevékenységek. Az egyetem rohamtempóban felmérte a feladatait, és munkacsoportokat hozott létre ezek megvalósítására. Azzal az intézmény jelenlegi vezetése is egyetért, hogy szükséges az egyetem korszerűsítését elősegítő megnövelt finanszírozás, az átlátható szabályozás és a korszerű infrastrukturális környezet. Mindez a forrásnövelés szükségességét jelenti, de a törvény például nem kötelezi a kormányt arra, hogy támogatási megállapodást kössön az intézménnyel, így – fenntartóváltás ide vagy oda – lényegében tervezhetetlen az oktatási és alkotói alaptevékenység finanszírozása. Hogy mi a terve Vidnyánszky Attilának (vagy a kuratórium többi tagjának) az egyetemmel, egyelőre nem világos. Azt sem tudni pontosan, milyen jogkörökkel rendelkezik majd a grémium, mert az alapítvány és az intézmény alapító okiratát még nem hozták nyilvánosságra, így nem ismertek a kurátorok jogosítványai sem. Mindenesetre a Magyar Teátrumi Társaság elnöke (igaz, tudományos képesítés híján) kilenc éve maga is aktív közreműködője a honi színészképzésnek – a Kaposvári Egyetemen előbb színházi intézetvezetőként, majd művészeti rektorhelyettesként tevékenykedett. Oda nagy víziókkal, nagy változásokat ígérve érkezett, ám működése idején a művészeti kar kiürült, a képzés elsilányult. De Vidnyánszky Attila nem csak oktatásiintézet-vezetőként bukott meg: a Nemzeti Színháznak az elmúlt bő 7 év alatt sem sikerült megtalálnia saját fővárosi közönségét, hiába az odairányított töméntelen állami pénz.
S hogy mi lesz a Színművészetivel? Akad, aki szerint egyfajta duális, de a kaposváritól eltérő képzés veszi majd kezdetét. Ez valami olyasmit jelent, hogy minden évfolyam úgynevezett kétoldali osztállyal indul majd, azaz mindenhol lesz egy Vidnyánszky kijelölte és egy korábbi oktató is. Olyan híreszteléseket is hallani, hogy a jelenlegi évfolyamok kifutása után szép lassan saját emberekre cserélik a teljes tanári kart. Mások szerint előbb jön a beetetés, pénz, paripa, fegyver, és csak aztán a tarolás. Egy biztos: a Színház- és Filmművészeti Egyetem aligha lesz ugyanaz a szabad, vonzó hely, mint korábban mindig is volt.
