Habony köre is nyert a kötvénybizniszben

  • narancs.hu
  • 2018. október 10.

Belpol

Pont az ne nyert volna?

A Direkt36 kiderítette, hogy amit eddig csak sejteni lehetett, jelesül, hogy a Habony Árpádhoz kötődő  grúz-izraeli üzletember, Shabtai Michael, illetve Kosik Kristóf ügyvéd irodája részt vettek a kormány letelepedésikötvény-programjában, annak immár nemcsak közvetett bizonyítékai vannak.

A Direkt36 birtokába került dokumentumok ugyanis egyértelműbb információkat is tartalmaznak Shabtai és Kosik részvételéről. Amint írják: „E-mailek és egyéb iratok mutatják, hogy Shabtai részt vett a VolDan nevű cég működésében, amely Oroszországban árusított letelepedési kötvényeket”; és „van olyan dokumentum is, amely arról árulkodik, hogy Kosik ügyvédi irodájának egyik munkatársa intézkedett egy kötvényvásárló ügyében”.

Az érintettek közül csak Shabtai Michael állt szóba a Direkt36 munkatársaival, annyit mondott, hogy „a kérdésekre sem kíváncsi”, majd büntetőeljárást helyezett kilátásba.

A tényfeltáró cikkben megjegyzik: „A kötvényprogramot Rogán Antal kezdeményezte 2012 őszén, a parlament gazdasági bizottságának vezetőjeként. A kötvények forgalmazására pályáztatás nélkül választottak ki néhány, jellemzően offshore hátterű, átláthatatlan tulajdonosi struktúrájú céget. Ezek a vállalkozások milliárdokat kerestek az ügyfeleknek felszámolt 40–60 ezer eurós kezelési költségen”, és kiderült az is, hogy olyan ember is jöhetett, aki korábban szervezett bűnözői csoportot vezetett.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.