A 88/1995-ös határozat, azaz a haderőreform alapkoncepciója az volt, hogy kisebb, de ütőképesebb legyen a Magyar Honvédség, tehát - a törvény megfogalmazása szerint - "hiteles visszatartó erővel" rendelkezzen. Ahogy a Narancs még Végh Ferenc vezérőrnagy vezérkari főnökké való kinevezése előtt megírta (Rés a pajzson, 1996. május 30.), az utóbbi két évben felgyorsultak a honvédség alapjait érintő átszervezések, amelyek már a Varsói Szerződésből való kilépés óta napirenden vannak. A haderőreformról szóló határozat megszületése előtti és utáni koncepciók helyenként nagyban különböznek, de valamilyen mértékben egyszerre több reformelképzelést is elkezdtek végrehajtani. Ebből adódóan nagy a (lét)bizonytalanság a tisztek között, és az utánpótlás is kevés: a fiatalok szemében immár sem igazi karriert, sem biztos egzisztenciát nem jelent a katonaság. A haderőreform végére 60 ezer lesz a hivatásos, sorozott és közalkalmazotti állomány együttes létszáma, de ez nem jelent 60 ezer hadra fogható embert. A felső vezetés egyébként mintha túlteljesítette volna feladatát: bár a törvény 1998 végére írja elő a hadsereg 60 ezres létszámát, ezt már jövő év végére elérik, részben épp az elvándorlás miatt (májusban még 77 ezer volt a honvédség létszáma). Nyilván nem véletlen, hogy a törvény szerint félévente elkészítendő (hangulat)jelentések közül a legutóbbit, amely a haderőreform aktuális állapotáról ad számot, azonnal szigorúan titkosnak minősítették, holott ezt a törvény nem írja elő.
A belső struktúra
átalakulása a törvény szerint megy végbe: a jövőben 15 százaléknyi tisztnek, 18 százaléknyi tiszthelyettesnek és 13 százaléknyi közalkalmazottnak kellene lennie a honvédség kötelékében. Ezek az arányok nagyjából megfelelnek egy nyugati hadsereg arányainak, de a Magyar Honvédség nem mindenben követi a Nyugaton bevált munkamegosztást: míg például Nyugaton a kiképzéssel általában tiszthelyettesek foglalkoznak, nálunk a tisztek egy része is.
A technikai háttér még mindig hagy kívánnivalót maga után: a parlament által jóváhagyott, a beszerzésekre vonatkozó prioritások között a légvédelem és a felderítéshez szükséges eszközök szerepeltek az első helyeken, a légvédelmi radarok esetében azonban a pályáztatás folyamata azóta sem zárult le. A törvény által megállapított szinthez képest tehát alacsonyabb a hadsereg jelenlegi felszereltsége.
A Magyar Honvédség a haderőreform kellős közepén eljutott teljesítőképessége határához, állítják ellenzéki képviselők, de a hadsereg belső köreiben is mind többen vélekednek így. Szerintük két megoldás kínálkozik: vagy a politika lép, és az Országgyűlés az etalont, azaz a biztonságpolitikai és a honvédelmi alapelvekről szóló határozatokat módosítja úgy, hogy azok megfeleljenek a jelenlegi helyzetnek, vagy további pénzeket osztanak le a hadseregnek. Azzal azonban, ha a jövő évi költségvetésben előirányzottnál egyszerűen több pénzt kap a honvédség, a katonák szerint még mindig nem beszélhetünk "többlet"-forrásokról, hiszen a pénz reálértékben csökken. Az 1997-es költségvetés tervezetében a kormány megszegte a haderőreformról szóló parlamenti határozatot, mivel ez utóbbi kimondja, hogy jövőre fejlesztésre kell fordítani a honvédelmi költségvetés 15-20 százalékát, míg 80-85 százalék költhető a bérek, a fenntartás fedezésére. A jelenlegi költségvetési előterjesztés alapján viszont 10 százalék alatti a fejlesztésre fordítható összeg, holott szakértők szerint az eredeti határozatban szereplő 15-20 százalék is legfeljebb szintfenntartásra elég.
A NATO tudja
is mindezt: részletesen átvilágították a honvédséget, és képben vannak a hadsereg szervezeti-technikai állapotát illetően. (Tán még azt is tudják, hogy a jelenlegi honvédelmi miniszter 1988-ban középiskolai tankönyv-fejezetet írt arról, hogy a NATO a világbéke legfőbb ellensége.) Szakértők egyetértenek abban, hogy a NATO-bővítés összeurópai biztonságpolitikai kérdés, szóval akkor is NATO-taggá válnánk, ha csak egy díszzászlóaljra futná önerőnkből.
A jelenlegi helyzettel tisztában volt Végh Ferenc vezérőrnagy, aki májustól a Magyar Honvédség parancsnoka. A "Végh-koncepciót" egyaránt várta a hadvezetés és a hivatásos állomány: a tábornok szélesebb körben is hajlandó volt nyíltan beszélni a problémákról. Végh elismerte: a személyi állomány életszínvonalának csökkenése kikezdte a korábbi értékeket, így értelmüket veszthetik olyan kategóriák, mint hivatásszeretet, áldozatvállalás.
Végh Ferenc koncepciója
szerint a honvédségnek két haderőnemből, szárazföldi és légierőből kell állnia, amelyek reagáló erőkből, fővédő erőkből, valamint területvédelmi és tartalék erőkből állnának. A reagáló erők állományába "azonnal alkalmazható" és "gyors reagálású" erők tartoznának, ezek lennének alkalmasak a NATO-kötelékben való helytállásra. A fővédő erők foglalnák magukban a kiképzőközpontokat és a mozgósításkor felállított reguláris erőket. A területvédelmi erők biztosítanák a hadsereget, és ezek látnák el a klasszikus területvédelmet. A fenti egységeket a honvédség vezetési rendszere fogná át, illetve ez biztosítaná a szervezetek folyamatos vezetését és az átalakítás végrehajtását. Ennek a haderőnek a létrehozásához békében 45 ezer főre lenne szükség, plusz a minisztériumban és a háttérintézményekben dolgozók. Végh tábornok, hatáskör híján, az átalakításhoz nem ígérhetett magasabb illetményeket. Azt azonban világossá tette: ha a honvédség nem kapná meg a működéséhez szükséges költségvetést, a jelenlegi védelmi képességek radikálisan csökkennének, s idővel a honvédség működésképtelenné válna.
A Honvédszakszervezet
áprilisban aláírásgyűjtésbe kezdett: ők sem akarnak működésképtelen hadsereget. Épp ezért követelték: állítsák le a 88/1995-ös parlamenti határozat alapján végbemenő haderőreformot, mert az csak tovább zilálja a hadsereg egészét; a parlament fogadja már el végre a szolgálati törvényt; 1997-től vezessék be az új illetménytáblát. A megvalósult követelések leltára a Honvédszakszervezet (HOSZ) szerint siralmas: az eredeti "haderőreform" folyik tovább, az elmúlt hetek parlamenti felszólalásai is csupán az irányán módosítanának, de átgondoltabb koncepció változatlanul nincs. A szolgálati törvényt elfogadták ugyan, de a szakszervezet rengeteg módosító indítványa közül keveset vettek csak figyelembe, és ami még súlyosabb: többször durván megsértették a törvényt. Előfordult, hogy előírt pihenőnapokat, illetményeket nem kaptak meg a hivatásosok. A harmadik követelésként megfogalmazott új illetménytábla csak 1999. január elsejétől lép életbe. A szakszervezet nem tudta érvényesíteni szándékát - "rólunk nélkülünk ne döntsenek" -, ezért a közelmúltban kivonult a honvéd-érdekegyeztetésből is. Ennek közvetlen oka a honvédség közel egymilliárd forintos bérkeretmaradványa körüli vita volt: ebből a tárca nemhogy emeléseket nem hajtott végre, de tartozásait sem volt hajlandó kiegyenlíteni az állománynak. "Valószínűleg már el is költötték", vélik a HOSZ-ban. Az indoklás - a közüzemi számlák kiegyenlítésének halaszthatatlansága - azért furcsa, mert Keleti György miniszter korábban úgy nyilatkozott: a honvédségnek nincs közüzemi tartozása. (Mégis van: mintegy 2,5 milliárd - derült ki azóta.) A botrány akkor robbant ki, amikor a pénzügyi szolgálat vezetője azt találta mondani a maradványkeret hollétét firtató szakszervezeti kérdésre, hogy "átcsoportosították". Ezt Keleti is megerősítette egy másik egyeztetésen, Fodor István államtitkár pedig nem győzte cáfolni, mire Keleti is visszakozott. A pénz átcsoportosításához ugyanis - közigazgatási egyeztetést követően - kormányengedélyre van szükség, amelyet a tárca vélhetően megelőlegezett magának. Keleti és kabinete elfelejtett egyeztetni a szakszervezetekkel is, holott a honvédségen belül működő szakszervezetek és a honvédvezetés között létrejött megállapodás alapján ez is kötelessége lett volna. Keleti Györgyről különben azt tartják civil politikai berkekben: nem civil, hiszen katona volt, a katonák viszont azért nem tartják már közéjük tartozónak, mert a miniszter a hadsereget használta fel politikai karrierjének építgetésére.
Vultur Csaba
Csapody Tamás, az Alba Kör ügyvivőjének megítélése szerint nem azért jut kevés a hivatásosoknak és sorállományúaknak, mert csökkennek a források, hanem mert a hadvezetés a csúcstechnikára költ szívesebben, s nem a humán erőre. Saját számításai szerint a hadsereg védelmi költségvetése jóval magasabb, mint a hivatalos adatokban szereplő, GDP-hez viszonyított 1,4-1,5 százalék. A büdzsét böngészve több költségvetési szervnél is talált ugyanis tételeket védelmi feladatok finanszírozására: idesorolja a köztársasági elnök Katonai Irodájának költségét (6,3 millió Ft), az Országgyűlés által az Észak-atlanti Központ kiadásaira szánt 6 milliót, a Belügyminisztériumnál található 16 milliós keretet vagy például az ipari tárcánál elkülönített 150 milliót "hadiipari kiadások fenntartására"; a földművelésügyi minisztérium tételei között szerepel egy 500 milliós összeg az euro-atlanti integráció előkészítésére, a népjóléti tárcánál pedig 230 millió "katonai családi segély" címen. Az adatok az 1997-es költségvetés tervezetéből valók, a végeredmény (a HM közel 97 milliárdjával egyetemben) nagyjából 116 milliárd. (A Csapody által közölt adatok közül nem mindent soroltunk fel - a szerk.)
Csapody a katonai lobbiknak tulajdonítja, hogy a politikai döntések ellenére hét éve húzódik a haderőreform. A Narancsnak nyilatkozva elmondta: a Magyar Honvédség jelenleg is tudja teljesíteni feladatait, a strukturális átalakítás után pedig nem kellenek majd többletforrások, csak a meglévőket kell jobban elosztani.
Az Alba Kör ügyvivője szerint a többletforrások szükségességének állandó hangoztatása abból a beidegződésből fakad, hogy még a Varsói Szerződés idején minden katona megszokhatta: nyugdíjas állása van, és mert a kétpólusú világ egyik pólusán teljesít szolgálatot, állandó veszélyeztetettségben él. Így jártak neki bizonyos kiváltságok - ezek azonban mára megszűntek. "Egy piacgazdaságot építő országban nem maradhat zárványban a hadsereg sem: ha piaci áron kapják a hadfelszerelést, piaci magatartást kell folytatniuk `befelé` is. Nemcsak a katonák élnek nehéz anyagi körülmények között ebben az országban, hanem nagyon sokan; milyen alapon lenne kivétel a katona?" - kérdezi Csapody Tamás, aki meggyőződéses pacifistaként úgy gondolja: kisebb, 30-35 ezer fős hadsereg bőven elég lenne, ekkora létszám mellett pedig meg lehetne fizetni a katonákat. Az Alba Kör ügyvivője az igazi megoldást a hadkötelezettség eltörlésében és a hivatásos hadsereg felállításában látja.
