Hadházy ellenzéki politikusok és civilek informális hálózatát hozná létre

  • narancs.hu
  • 2025. március 3.

Belpol

Nem kell új párt, ellenállásra van szükség, mondta a képviselő. 

Informális hálózatot hozna létre a nem kompromittálódott ellenzéki politikusokkal és civil aktivistákkal Hadházy Ákos  – írja a 444. A független országgyűlési képviselő pénteken egy lakossági fórumon vett részt, ahol Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Csárdi Antal korábbi LMP-s politikus, valamint Jámbor András képviselő is felszólalt.

Hadházy szerint „nem ördögtól való”, hogy azok a politikusok és civilek, akik eddig kitartóan és következetesen képviselték a választók számára fontos ügyeket, azok a jövőben is részt kívánnak venni a politikában. „Akár képviselőként, akár polgármesterként, akár más úton-módon, de ezeknek az embereknek van tapasztalata a harcban, és van határozott elképzelésük arról, a magunk területén hogyan lehet és kell rendszert váltani. Azt javaslom ezért, hogy hozzuk létre, szervezzük meg ezeknek az embereknek az informális hálózatát, együttműködését” – fogalmazott. Hadházy nem bontott zászlót, de az ezzel kapcsolatos gondolkodást elindította. 

A Facebookon is megjelent egy videó az eseményről. Ezen Hadházy azt mondja, „nem feltétlenül van szükség új pártra – leginkább azért nem, mert ezzel kinyitnánk a sehová nem vezető összefogásvitát. Pártból van elég, van új, vannak régiek és van egy klasszikus protestpárt is. Ami nincs, az az ellenállás – és én erre szeretném fordítani a szerény energiáimat.” Hadházy szerint egyébként nincs olyan nagy konfliktusa Magyar Péterrel, és nem kérdőjelezi meg, hogy a Tisza Párt az ellenzék része, vagy hogy valóban kormányváltást akar-e. 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.