Háromnapos tüntetést hirdettek a gazdák a Parlamenthez

  • narancs.hu
  • 2024. március 5.

Belpol

A traktorok belvárosi megjelenését vasárnapra időzítik.

Háromnapos tüntetést hirdettek gazdák és méhészek Budapestre, a Parlamenthez,

mert szerintük egyre nehezebb talpon maradni a kis- és közepvállalkozásoknakírjaNépszava.

A szombattól hétfőig tervezett tüntetésre a szervezők két helyszínt foglaltak le: gyülekezőhelyként a Népligetet, a demonstráció valós területeként pedig a Pesti alsó rakpart parlament és Lánchíd közötti szakaszát. A tüntetés érdemi részét, a traktorok belvárosi megjelenését vasárnapra időzítik, hétfőn pedig petíciót akarnak átadni az agrárminiszternek.

Kernbaum Anita lábodi gazdálkodó elmondása szerint

nem kormányt akarnak buktatni, csupán azt szeretnék, "ha végre rendbe tennék az agráriumot,

mert ha minden így marad, akkor jövőre a gazdák négyötöde tönkremehet". A somogyi vállalkozó szerint végső elkeseredésükben demonstrálnak: a hazai gazdák jelentős része mára felélte tartalékait, és átlagos terméssel számolva az idei év is veszteséges lesz számukra.

A gazdák szerint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) semmi haszna, így a tüntetés fontos célja, hogy országos összefogást, valódi érdekképviseletet tudjanak összehozni.

Kernbaum felidézte az ukrán gabona behozatala ellen szervezett néhány héttel ezelőtti, záhonyi demonstrációt, amelyet a Fidesz-közeli Magosz és a Nemzeti Agrárkamara (NAK) szervezett, ám szerinte az sokkal inkább kormány melletti kiállásnak bizonyult, mint valódi érdekérvényesítésnek. A demonstrálók célja az is, hogy megszüntessék a kötelező NAK-tagságot, ami sokkal drágább a normál kamarai tagságnál, ám semmit sem kapnak érte cserébe.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.