Hatalmas, hullajtott szarvasagancsokból álló kapu lesz a Vadászati Világkiállításon

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 11.

Belpol

Kovács Zoltán szerint az installáció megtestesíti a nemzet egységét.

Monumentális, hullajtott szarvasagancsokból készült kapu fogadja majd a Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit; a Totem nevű alkotást szombatra virradóra szállították el Szőke Gábor Miklós szobrászművész csepeli műhelyéből az esemény központi helyszínére, a Hungexpóra.

Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítást szeptember 25. és október 4. között rendezik Budapesten és az ország több helyszínén, büdzséje évről évre duzzadt, végül 67 milliárdnál állt meg.

 A hullajtott agancsokból álló installáció a világkiállítás szimbolikus bejárataként megtestesíti a nemzet egységét, a természet sajátos körforgását és azt az összefogást, amelyet a magyar vadászok tanúsítottak – hangsúlyozta Kovács Zoltán, az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos a szobor elszállítása előtt a képzőművész műhelyében.

Hozzátette, hogy öt tonna agancs állami erdőgazdaságokból származik, a többi részét pedig felajánlásokból vadásztársaságok gyűjtötték össze. Elmondta azt is, hogy a Hungexpo területén hat csarnokban állandó kiállítások, két csarnokban pedig kereskedelmi kiállítások várják majd a látogatókat.

Szőke Gábor Miklós kiemelte, hogy csapatával több mint egy éve dolgoznak a szobron, amelyen az ember és természet kapcsolata organikusan jelenik meg. A mű a Totem címet kapta, amellyel a művész magyar identitást meghatározó csodaszarvas-legendához nyúlt vissza. Az alkotást szombatra virradóra rendőri felvezetéssel szállították a Hungexpóra.

Nyitókép forrása: Facebook

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.