Házkutatásokat tartottak a Corvin-projekt kapcsán

Belpol

A rendőrség öt személyt gyanúsított meg. Csécsei Bélánál nem kutakodtak.

Öt személynél házkutatást tartottak, majd sor került kihallgatásukra a Corvin-projekt kapcsán indított nyomozás részeként – értesült a magyarnarancs.hu. A BRFK neveket nem közölt, de információink szerint az érintettek között van Xantus Judit volt józsefvárosi jegyző, Alföldi György, a projektet az önkormányzat részéről menedzselő Rév8 Zrt. vezérigazgatója, Császy Zsolt, a Rév8 Zrt. igazgatóságának volt elnöke, Vojnovics Ibolya volt jegyző. Úgy tudjuk, Csécsei Bélánál, a kerület volt polgármesterénél – az előzetes szándékokkal ellentétben – végül nem tartottak házkutatást, és nem is állították elő, mert egészségi állapota jelenleg ezt nem teszi lehetővé.

„A BRFK gazdaságvédelmi főosztályán a Józsefvárosi Önkormányzat sérelmére elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárásban öt személy vonatkozásában a tegnapi napon házkutatás végrehajtására és gyanúsítotti kihallgatásokra került sor. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek. A BRFK továbbiakban is nagy erőkkel folytatja a nyomozást” – közölte a BRFK a magyarnarancs.hu megkeresésére.

Mint arról áprilisban beszámoltunk, végéhez közeledik a nyomozás a 22 hektárra kiterjedő józsefvárosi városrehabilitációs projekt kapcsán. A nyomozó hatóság 2010 februárjában az önkormányzatnál és a kerületi kapitányságon is iratokat, adathordozókat foglalt le. A rendőrség korábbi közlése szerint több mint 100 ingatlan esetében merült fel a hűtlen kezelés gyanúja. Az önkormányzat által készíttetett átvilágítás szerint a kárérték meghaladhatta a 3 milliárd forintot.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.