Interjú

„Helyre lehet hozni az országot”

Dobrev Klára az ambícióiról, az összefogásról és az Orbán utáni Magyarországról

Belpol

Nincsenek hivatásos politikusi tervei, de a véleményét sosem tartja magában. Gyurcsány Ferenc felesége úgy látja, a demokratikus oldal csak a 2014-esnél elkötelezettebb együttműködéssel válthatja le Orbán Viktort.

Magyar Narancs: Lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje?

Dobrev Klára: A rövid válaszom az, hogy nem. Tudom, hogy többen kezdeményezik ezt, vagy gondolkodnak róla, de én egy másfél éves kisfiú édesanyja vagyok, továbbá a kollégáimmal éppen most kezdtem el felépíteni egy tanácsadó céget. Nagyon érdekel a politika, de nincs olyan ambícióm, hogy egy oldal első számú vezetője legyek. A politikusé főállású foglalkozás. Amit érdeklődő, határozott értékrenddel rendelkező közéleti szereplőként csinálok, az nagyon messze áll a hivatásos politizálástól.

MN: Előfordul, hogy személyesen is felvetik önnek a miniszterelnök-jelöltséget?

DK: Persze, akár az utcán is. De még egyszer mondom, a politikai véleményalkotást nem szabad összekeverni a hivatásos politizálással. Azt nem műkedvelésből csinálják, az a nap 24 óráját jelenti. Én a férjem révén elég közelről látom egy politikus életét.

MN: Ijesztő?

DK: Nekem felemelő, de látom, hogy olyan elhivatottságot igényel, ami nagyon kevesekben van meg. Aki a fotelből úgy gondolja, hogy ő is be tudná rúgni azt a gólt a Real Madridnak, hogy ő is el tudná mondani azt a beszédet, győzelemre tudna vezetni egy pártot a nulláról, az nagyon téved. A szakmáját komolyan vevő politikus számára ez teljes embert kívánó feladat.

MN: Legutóbb azért élénkültek fel a pletykák, mert a Magyar Idők írt egy közvélemény-kutatásról, amelyben állítólag az ön jelöltségének támogatottságára is rákérdeztek. Tud erről?

DK: Nem, de úgy látom, a Magyar Időkön kívül senki nem hallott róla. Az sem biztos, hogy létezik.

MN: A cikk sejtetése az volt, hogy a DK rendelhette meg.

DK: A Demokratikus Koalíció nem rendelte meg, úgyhogy ha véletlenül magánál felbukkan az eredmény, értesítsen.

MN: Kíváncsi lenne rá?

DK: Persze, az ember hiú és esendő. De a kormányzati sajtóban megjelent rengeteg bugyutaság után nem tartom kizártnak, hogy az egész egy blöff.

MN: Mi lehet az oka, hogy az ön jelöltsége időről időre felmerül?

DK: A 2010 utáni világban a politikusokon kívül nagyon kevés ember tudja nyilvánosan elmondani a véleményét. Sokan képesek lennének rá, de nem mernek megszólalni. Kevés izgalmas okfejtést olvashat egyetemi oktatóktól, orvosprofesszoroktól, akadémikusoktól, közgazdászoktól. Pár tucat embernek van meg ehhez a bátorsága vagy az egzisztenciális biztonsága; nagyon sok értelmes, okos ember egyszerűen fél. Mint egy falat kenyér, úgy kell valaki, aki nem hivatásos politikus, mégis sok helyen megszólal. Nekem sok veszítenivalóm nincs, bár a kormány mindent megpróbált, hogy még külföldön is megakadályozza a cég szakmai sikereit. Nem sikerült, de bele tudom képzelni magam annak az iskolaigazgatónak, orvosnak a helyzetébe, akinek könnyen ellehetetleníthetik az életét. Nagyjából havonta egyszer lakossági fórumokat is tartok, fontosnak gondolom, hogy kicsit bátorítsam az embe­re­ket a véleménynyilvánításra.

MN: Talán az magyarázhatja az ön nevének lebegtetését, hogy maga mögé tudná állítani Gyurcsány Ferenc híveit, ugyanakkor jóval kisebb az elutasítottsága, mint a férjéé.

DK: Az irántam mutatott érdeklődés jelentős része annak köszönhető, hogy Gyurcsány Ferenc felesége vagyok. Ez büszkévé is tesz. Nagyon egyet gondolunk értékrendben, a világról alkotott képben, s arról, hogy mit kellene ezzel az országgal csinálni. Ha közéleti, politikai vitáink vannak, azok inkább taktikai jellegűek. Az én viszonylagos népszerűségem azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc politikája az emberek számára elfogadható. Megtapasztaltuk, hogy az ellene elkövetett karaktergyilkosságból mennyire nehéz kilépni, de végső soron azt látom, hogy a lejáratás nem volt sikeres. A DK az egyetlen ellenzéki párt, amely lassan, de folyamatosan növeli a támogatottságát. Amikor a személyemre gondolnak, ez is belejátszhat. De én inkább szorosan a baloldal egyik miniszterelnök-jelöltje mögött szeretnék állni 2018-ban.

MN: Önnek van favoritja?

DK: A legrosszabb dolog az lenne, ha elkezdenék itt castingolni. Most az a fontos, hogy sikerül-e végre túljutnunk a ki, kivel, hogyan vitán. A demokratikus oldalon együtt gondolkodásra és együttműködésre van szükség Orbán Viktor leváltásához. Zavar, hogy az elmúlt időszakban a beszélgetések és viták jelentős része a technikai kérdések körül forog, miközben nem az a legfontosabb, hogy előválasztás vagy nem előválasztás, egy lista vagy két lista, közös jelölt vagy nem közös jelölt. Ez a taktika része. A legfontosabb az összekapaszkodás, annak a kimondása, hogy a kormányváltás érdekében hajlandók vagyunk együttműködni. Abban reménykedem, hogy a következő hónapokban ez kialakul, és ki fogja hozni a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltet is. De a nagy ügy szempontjából ezt ma már nem tartom annyira fontosnak, mint 2014-ben.

MN: 2014-ben hol volt a hiba?

DK: Sokan azért kritizálják 2014-et, mert az összefogás nem működött. Szerintem meg nem volt összefogás. Az együttműködés azt jelenti, hogy van egy közös platform, egy közös üzenet, a pártok erre felépítenek egy közösen képviselt kampánystratégiát. Ez mind hiányzott. 2014 kudarcához az vezetett, hogy technikai ügyekkel húztuk az időt, ahelyett, hogy a tartalomról beszéltünk volna.

MN: De ha a hatásos közös fellépés hiányzott, abból az következik, hogy a technikai részletekben minél előbb meg kell állapodni, hogy összeállhasson a csapat, amelyik megcsinálhatja a tartalmi kampányt.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

DK: Ez biztos, de a csapat összeállását meg kell előznie annak a mondatnak, hogy mi ezt közösen akarjuk. Muszáj mindenkinek felismernie azt az egymásra utaltságot, ami kialakult a demokrata oldalon, az egyik szélétől a másikig. Sokakkal nem értek egyet szakpolitikai kérdésekben, bosszankodom is egy-egy megszólalásukon. De tudom róluk, hogy nem fogják bezáratni a Népszabadságot, nem fogják kirúgatni a bírókat, nem fogják a saját embereiket ültetni a rektori székekbe, nem lesz a gázszerelőjük két év alatt az ország egyik leggazdagabb embere. És ez nagyjából elég is.

MN: Az egységet a hírek szerint éppen a DK törte meg az előválasztási egyeztetéseken, a Liberálisok megvétózásával.

DK: A politikai ügyek ilyen apró részleteiben nem vagyok annyira otthon, mert nem ezzel foglalkozom a nap 24 órájában. De az elmúlt hónapokban nemcsak a DK, hanem a többi ellenzéki párt számára is elég világossá vált, hogy a Fodor Gábor-féle párt őfelsége ellenzékeként viselkedik, nem pedig a rendszer ellenzékeként.

MN: Mégiscsak furcsa ez azután, hogy 2014-ben éppen Gyurcsány Ferenc javasolta Fodor Gábort a közös listára.

DK: Milyen jó, hogy a politikusok tudnak a saját hibájukból tanulni! Kérdezte, hogy 2014-nek milyen tanulságai vannak. Hát, például ez az egyik.

MN: Férje mellett rendszeresen megjelenik politikai rendezvényeken, és lakossági fórumokat is tart. Saját szerepét hogyan fogalmazná meg. A DK tagja, politikusa?

DK: A DK volt az első párt, ahova beléptem, az MSZP-nek nem voltam tagja. De már Feri miniszterelnöksége idején is sokkal aktívabb miniszterelnök-feleség voltam, mint az elődeim vagy az utódom. A két nagy civil aktivitásom – a mellrák elleni séta fővédnöksége és a kistelepülési közösségek támogatása – mellett aktívan politizáltam, akkor is jártam lakossági fórumokra, mentem Ferivel tisztán politikai rendezvényekre is. Ez nem volt kötelező, abból fakadt, hogy mindig is érdekelt a köz­élet. Ha meg kell magamat fogalmaznom, akkor egy határozott véleménnyel rendelkező és azt elmondani szerető ember vagyok. Miután nem vagyok döntéshozói helyzetben, a döntések felelőssége sosem az enyém, és ezért azt is tudom, meddig mehetek el a véleményem erőszakolásával. De ha meghallgatnak, mondom a magamét.

MN: Az utóbbi pár hónapban erősödik a politikusok magánéletét fókuszba állító tendencia Magyarországon. Terjeszkedik a kormányzati bulvár, az ATV is indított ilyen műsort, egyre több a magánéleti botrány. Ez jó vagy veszélyes?

DK: Ez szerintem adottság, ilyenné vált a világ, és nem hiszem, hogy a politizálást vissza lehetne tuszkolni a parlamenti felszólalások keretébe. Mindenki eldöntheti, hogyan szeretne ebben a térben szerepelni. A politikusról mint magánemberről kialakult kép segítheti a politikai ambícióit, hitelesítheti a politikáját. A történelemben voltak olyan zseniális politikusok, akik szörnyű emberek voltak a magánéletben, és fordítva, de alapvetően mégsem baj, ha kibukik, amikor valaki bort iszik és vizet prédikál. Azokat a kormánypárti politikusokat viszont nem nagyon értem, akik ezt a lehetőséget családjukkal együtt inkább az emberek irritálására használják. Mégiscsak különbséget kellene tenni miniszterek, parlamenti képviselők és valóságshow-szereplők meg televíziós műsorvezetők között.

MN: Andy Vajna és Rogán Antal családjának szerepléseire gondol?

DK: Arra is, és őszintén nem értem. Persze hogy gyarlók vagyunk, követünk el hibákat, de a kérkedésre, a kivagyiságra nem nagyon találok mentséget.

MN: Az önök életében volt olyan magánéleti természetű sajtóérdeklődés, amit túlzónak gondoltak?

DK: Olyan példát nem tudok mondani, amikor valós, megtörtént dolgot írtak meg és nagyon zavart volna. Az sem zavarna, ha most el kellene sorolnom, hogy az elmúlt egy évben mit vásároltunk, mit ettünk, hova utaztunk. A hazug, lejárató magánéleti cikkekről viszont hosszú listám lenne. Az első eset Feri miniszterelnökségének legelején az „eltévedt kislány” sztorija volt. Télen egyedül botorkált az utcánkban egy kilencéves kislány, vidékről szökött fel a rossz jegyei miatt. A férjem hazahozta, megetettük, lefektettük aludni, és telefonon megbeszéltük az édesanyjával, hogy csak másnap küldjük haza. Direkt nem szóltunk senkinek, de a HírTv riportere hetekkel később kiderítette. Aztán meg pont a HírTv kezdte el nyomatni, hogy kamu a sztori, és csak politikai célokból találtuk ki. Ez jó lecke volt arra, hogy még ha népszerűség-hajhászásnak tűnik is, inkább beszélni kell az ilyenekről, hogy ne téves információk keringjenek.

MN: Amikor tavaly nyáron menekültcsaládokat fogadtak be, azt is ezért hozták nyilvánosságra?

DK: Amikor megkezdődött Orbánék gyalázatos, erkölcstelen játéka a menekültekkel, az első pillanattól kezdve vittünk adományokat, a gyerekeim önkénteskedtek is. Gyűlt bennünk az érzelem, az indulat, és szerettük volna, ha legalább a gyerekes családok nem a pályaudvaron töltik az éjszakát. A gyerekek szobáját kiürítettük, és hetekig minden este jöttek hozzánk családok. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nem lehet titokban tartani, és őszintén szólva nem is akartuk. Népszerűség-hajhászással nem vagyunk vádolhatók, ismerjük a közvélemény-kutatásokat, sokkal rosszabb az emberek véleménye a menekültekről, mint amilyen a kormányzati propaganda előtt volt. De akkor nem érdekelt minket, hogy a DK szavazóinak jelentős része is fél a menekültektől.

MN: Kaptak negatív visszajelzést a saját táborukból?

DK: Persze, rengeteget. Drámai hatása volt annak, amit a kormány művelt. Teljesen normális emberek is őrült, légből kapott félelmekkel jöttek elő. Óriási probléma a menekültválság, de nem ez a megoldása.

MN: Ennek volt köszönhető, hogy egy idő után az ellenzék visszavett a kommunikáció humanitárius vonalából? A népszavazási kampányban is inkább azt hangsúlyozták, hogy nem a menekültekről szól a referendum.

DK: Egy kampányhelyzetben értelemszerűen reagálni kell arra, amit a kormány csinál. Leegyszerűsödik a kommunikáció, mert a szűk médiatérben, az óriásplakátok félmondatain egy-két üzenetet lehet csak átvinni. De attól még, hogy nem ez került az óriásplakátra, továbbra is kommunikáljuk a probléma emberi oldalát. Egyébként meg bődületesen nagyot hazudott a kormány. Hosszú távon ebből az egészen szürreális hazugságtömegből lesz a legnagyobb baja Magyarországnak. Putyint vagy Trumpot elemezve is sok cikket lehet olvasni arról az aggasztó jelenségről, hogy a mondatok valóságtartalma elveszíti az értékét. Helyesnek tartom, hogy a kampányban erre hívtuk fel a figyelmet. Hogy legalább az embe­rek egy része számára kiderült: amit Orbán Viktor mond, az esetek túlnyomó többségében nem áll kapcsolatban a valósággal.

MN: És az a DK-s állítás mennyire igazolható, hogy az EU-ból tervezett kilépést készítette elő Orbán a népszavazással?

DK: 2010-ben azok közé tartoztam, akik károgásnak, hurrogásnak mondták ezeket a félelmeket. Ma már sok apró momentum utal arra, hogy Orbán igenis kifelé tekinget az EU-ból. Például nincs más észszerű magyarázata annak a kormányzati törekvésnek, hogy 2018-ig felgyorsítják az uniós pénzek lehívását. Nincs is akkora gazdasági kapacitás az országban, amelyik ilyen gyorsan ennyi pénzt hatékonyan fel tudna használni. Arra is számítunk, hogy a következő támogatási ciklusban alacsonyabb összegeket kapnak majd a kelet-európai országok. És lassan a pénz lesz az egyetlen köldökzsinór, ami az EU-hoz köt minket.

MN: A menekültkérdés kapcsán indulatról beszélt. Melyik kormányzati lépés háborította fel leginkább az elmúlt években?

DK: Talán, hogy Orbán politikája a gyűlöletre épít. Valakit mindig gyűlölnünk kell. Ellenzékben ott volt Gyurcsány, aztán jöttek a rendőrök, a rokkantnyugdíjasok, a bankok, a filozófusok, Soros György, továbbra is Gyurcsány, a cigányok, a munkanélküliek, a hajléktalanok. Végül megtalálták a menekülteket. Ez a folyamatos közellenség-keresés tesz tönkre bennünket. Sok-sok beszélgetéssel és vitatkozással, de szakmapolitikában ezt az országot egyszer majd helyre lehet hozni. A kialakult lelkület ellenszerét viszont még nem igazán látom.

MN: Attól mennyire tart, hogy ha az ellenzék nyer, akkor éppen a polgárháborús hangulat miatt saját híveik a 2010 utánihoz hasonló leszámolást követelnének a jobboldallal szemben?

DK: A demokratikus oldal vitatkozó, moralizáló jellegéből kiindulva nehezen tudok elképzelni tömeges koncepciós pereket Polt Péterhez hasonló, kézi vezérlésű főügyésszel. A 2010 előtti kormányok büszkék voltak arra, hogy támogatták Schmidt Mária Terror Házát, bármilyen szörnyűséget is művel ott történészi szemmel. Hogy megmentették a Magyar Nemzetet, hogy Polt Pétert meghagyták beosztott ügyészi pozícióban. Mindig is hiányzott a másik oldalra jellemző, mindent uralni akaró mentalitás. Semmivel nem lennénk jobb ország, ha a kormányra kerülő baloldal egy fordított előjelű gyűlöletre alapozná a politikáját. Hogy hogyan kell árkot betemetni, azt pontosan nem tudom, de hogy például a kultúrpolitikában valamilyen kompromisszumot kell kötnünk, abban szinte biztos vagyok. Ettől még a törvénytelenül összeharácsolt vagyont törvényesen el lehet venni. Nem igaz, hogy a magyar termőföld nagyja jogszerűen a Fidesz holdudvarához kerülhet, hogy Matolcsy emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű milliárdok felett úgy rendelkezik, mintha a zsebpénze lenne. Nagyon sok olyan köztörvényes ügy van, amelyet üldözni kell. Persze az országon belüli politikasemleges kivizsgálás nehéz, nem véletlenül szerepel a DK programjában az európai szintű ügyészség gondolata.

MN: Visszatérve az ellenzéki térfélre, a kifejezetten Gyurcsány-ellenes éllel létrejött LMP-vel kötne kompromisszumot Orbán leváltásáért?

DK: Vannak a történelemben olyan pillanatok, amikor sajnos nem a sokszínű, demokratikus sokaság verseng egymással. Magyarországon az én szempontomból elkezdett szép lassan feketére meg fehérre változni a politikai kép. Az egyik oldalon Orbán Viktor leépíti az elmúlt húsz év konszenzussal létrehozott demokratikus világát, a másik oldalon e törekvésekkel szemben egy színes-vegyes társaság áll, amelyik Európához közeledve próbálja az ország jövőjét kialakítani. Biztos vagyok benne, hogy mi fogunk győzni, bár nagyon nem mindegy, hogy az Orbán Viktor jelentette kitérő nyolc vagy tizenhat évig tart. Az LMP e tekintetben légüres térben mozog, a fekete és a fehér között nem képviselhető ma Magyarországon olyan álláspont, hogy ezt sem szeretem meg azt sem szeretem. Nem a 2010 előtti világról szól a történet, 2018-ig nyolc év lesz a különbség, egy-két kivétellel teljesen lecserélődtek a szereplők, új pártok nőttek fel. Demokrácia és autokrácia között kell választani, és sajnos nincsen középút.

MN: A jelenlegi legerősebb ellenzéki párttal, a Jobbikkal megengedhetőnek lát bármilyen közösködést?

DK: Nekem a Jobbik még mindig árpádsávos, neonáci jelmezben masírozik az utcán, még ha vannak is öltöny-nyakkendős képviselői, akik nagyon szépen tudnak beszélni a női esélyegyenlőségről vagy az állatmenhelyekről. Nem győztek meg arról, hogy ki tudnak vagy egyáltalán ki akarnak jönni ebből a szélsőjobboldali világból. Nem azt akarják, amit a demokratikus ellenzék. Ők is Orbán kormányát akarják leváltani, de abban már nem vagyok biztos, hogy az általuk képviselt világkép nem vezetne egy ugyanilyen vagy még rosszabb autokráciához. Orbán Viktor a Jobbik teljes programját megvalósította, minden, ami engem taszít ebben a rendszerben, az benne volt a Jobbik választási programjában. Ma egy szélsőjobboldali kormánya van az országnak, ebben a Jobbik nem hozna változást.

Neked ajánljuk