Helyre tették a történelemtanárok Rétvári Bencét az új tankönyvekkel kapcsolatban

  • narancs.hu
  • 2020. június 30.

Belpol

És a Történelemtanárok Egylete nyilvános szakmai vitára hívja a tankönyv készítőit.

Rétvári Bence, az  Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára 2020.06.29-én Facebook oldalán a Történelemtanárok Egyletére (TTE) utalva azt állította, hogy  „az átdolgozott történelemtankönyveket nem sokkal megjelenésük után durva, politikai alapú, a szakmai érveket nélkülöző, szemlélet- és ízlésbeli (tehát nem szakmai és tényszerű) támadás érte.” Erre közleményben reagált a TTE, mint írják, nyilvánosan is közzétett elemzésükben kizárólag történész- és pedagógiai szakmai érveket fogalmaztak meg.

A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy szakmai véleménynyilvánítást politikai alapú támadásnak minősítsenek, továbbá úgy látják, Rétvári nem egyenlő mércével mér, miután arról beszélt, hogy azért nem lehet minősíteni az új tankönyveket, mert abból még egyetlen tanár sem tanított, megjegyzi, hogy szerinte ezek „kifejezetten korszerű, jól tanítható taneszközök”. A TTE közleményben szólt vissza Rétvárinak: „a TTE véleményét megfogalmazók gyakorló történelemtanárok és tankönyvszerzők, ezért – bár ezt furcsállja Rétvári úr – az új tankönyvekről annak tanítási tapasztalata előtt is érdemi véleményt tudnak formálni” – írják.

A TTE közleménye végén nyilvános szakmai vitára hívja az új tankönyv készítőit.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.